otp

Kisebb mínuszban zárt a magyar tőzsde

Kisebb mínuszban zárt a magyar tőzsde

A BUX index végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárta a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 0,2 százalékos mínuszban zárt, a Mol részvénye 0,4 százalékkal került feljebb, a Richter papírja 0,6 százalékos mínuszban zárta a napot, a Magyar Telekom pedig fél százalékkal lejjebb került.

Szja-visszatérítés: jön a pénzeső a családoknak, kiderült, mit kezdenek vele

Szja-visszatérítés: jön a pénzeső a családoknak, kiderült, mit kezdenek vele

A visszakapott összeg felét, mintegy 300 milliárdot tennék félre a szülők a február közepéig megérkező szja-visszatérítésből, a másik felének a nagy részét pedig már nyárra elköltenék – közölte felmérésének friss eredményét az OTP Bank és a Groupama Biztosító. A megtakarítók több mint fele készpénzben vagy folyószámlán tartja majd a visszakapott összeget.

A nap végére belehúzott Amerika

A nap végére belehúzott Amerika

A kereskedés első szakaszában csupán szerény elmozdulásokat láthatunk a tengerentúli tőzsdéken azt követően, hogy kiderült, lassult az amerikai feldogozóipar januárban. A végére viszont mindhárom irányadó részvényindex belehúzott, így kivétel nélkül erősödéssel zárták a hónap első kereskedési napját.

Napon belül fordult le a magyar tőzsde, alulteljesítő volt Európában

Napon belül fordult le a magyar tőzsde, alulteljesítő volt Európában

A magyar részvénypiac már a nap elején is alulteljesítő volt, és nap közben is más pályát járt be, mint a vezető nyugat-európai tőzsdék, végül közel 1 százalékos eséssel zárta a napot a BUX, főként a Mol és az OTP gyenge teljesítménye miatt.

Megugrott a BÉT forgalma, élre ugrott a Mol

Megugrott a BÉT forgalma, élre ugrott a Mol

Az egy évvel korábbihoz képest alaposan megnőtt a BÉT azonnali részvénypiacának forgalma, amit azonban nagyrészt egy nagyobb, fix kötés okozott. A legnagyobb forgalmú hazai részvény januárban a Mol volt, a legnagyobb forgalmat lebonyolító befektetési szolgáltató pedig az Erste.

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

A Wall Street irányadó indexe, az S&P 500 pénteken jelentősen emelkedett, ezzel megszakítva háromhetes eső sorozatát, miután a befektetőket megrázta a Federal Reserve azon döntése, hogy a kamatemelési tervek felgyorsításával próbálja lehűteni az inflációt. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően szintén jó volt a hangulat, azonban több régiós tőzsde a holdújév miatt zárva tartott. Ami az európai piacnyitást illeti, itt szintén jó hangulatban indul a hét, a BUX is feljebb került, azonban a délelőtti lendület valamelyest alábbhagyott a nap második felére. Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pont az európai események fordítottja játszódott le, hiszen a kezdeti mínuszokat hamar ledolgozták a tőzsdék, és a Nasdaq jelentős emelkedést produkált a hét első napján.

Felpattant a magyar tőzsde, erősen zárta a januárt

Felpattant a magyar tőzsde, erősen zárta a januárt

Emelkedéssel zárta a hét első-, de a hónap utolsó kereskedési napját a magyar tőzsde, a BUX januárban 5,4 százalékkal került feljebb. A hazai blue chipek szinte kivétel nélkül pluszban fejezték be a mai kereskedést, míg a januári teljesítményt nézve az OTP több mint 10 százalékos emelkedéssel vitte a pálmát.

Jó a hangulat, emelkedik a magyar tőzsde

Jó a hangulat, emelkedik a magyar tőzsde

A nemzetközileg is kedvező részvénypiaci hangulattal emelkedik ma a magyar tőzsde, az össze hazai blue chip pluszban indítja a napot.

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Az elmúlt időszakban alapvetően rossz hangulat uralkodott a tőzsdéken, és a volatilitás is jelentősen megnőtt. Elsősorban az amerikai jegybank monetáris szigorítása aggasztja a befektetőket, de közben ott van a háttérben az Oroszország és Ukrajna közti geopolitikai feszültség, és közben még gőzerővel dübörög a gyorsjelentési szezon is, tehát bőven vannak impulzusok a piacon. Mindazonáltal a hangulat összességében továbbra is jellemzően negatív, és az európai tőzsdék is nagyrész mínuszban indították a pénteki kereskedést, majd nem sokkal a nyitás után egyérelmű negatív hangulat uralkodott el, és délutánra komoly esés alakult ki a piacon. A tengerentúlon a kezdeti ijedség után javult a hangulat.

Európához képest jól teljesített ma a magyar tőzsde

Európához képest jól teljesített ma a magyar tőzsde

A kereskedés utolsó órájában felpattant az OTP, ez húzta fel végül a magyar tőzsdét, amely mérsékelt eséssel zárt, amivel a kifejezetten gyengén teljesítő európai porondon a felülteljesítők közé került.

Magyar vállalatok törnek az élre a régiós felvásárlási piacon

Magyar vállalatok törnek az élre a régiós felvásárlási piacon

A CMS készített elemzést arról, hogy milyen felvásárlások történtek 2021-ben a feltörekvő európai országokban. Az összefoglalóban magyar cégek nevei is feltűnnek, Szlovéniában az OTP hajtotta végre a legnagyobb tranzakciót, a Mol pedig a második legnagyobbat, a 4iG hajtotta végre a legnagyobb akvizíciókat tavaly Magyarországon és Albániában, és Montenegróban is csak alig csúszott le a magyar cég a dobogóról, Albániában magyar cégek adják az első három helyezettet.

Majdnem tíz éve nem látott kamatok jönnek! Hol áll meg végül az MNB?

Majdnem tíz éve nem látott kamatok jönnek! Hol áll meg végül az MNB?

Eddig nagyrészt találgathattunk csak, hol lesz a vége az MNB jelenlegi kamatemelési ciklusának, a napokban azonban újabb részleteket árult el a jegybank. Ezek függvényében pedig már megbecsülhető, hogy alapesetben mire lehet számítani a következő hónapokban: 5 százalék feletti irányadó kamatra, és ez csak a konzervatív forgatókönyv.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.