A hajózási ügynökségek jelentése szerint, pénteken 20 darabra nőtt a Fekete-tengeren a Földközi-tenger felé tartó és a török fennhatóság alatt álló Boszporusz-szoroson átkelésre várakozó olajszállító tartályhajók száma. Nyugati és török tisztviselők tárgyalásokat folytatnak az ottani korlátozás feloldására irányuló lépésekről – írta meg a Reuters.
Két szaúdi olajtankert támadás ért hétfőn az Egyesült Arab Emírségek partjainál. Szaúd-Arábia szerint szabotázs történt, amely az egész világ olajellátására nézve szabotázst jelenthet.
Míg jelenleg a Venezuelával, Iránnal és az OPEC kitermelési politikájának várható alakulásával kapcsolatos hírek dominálják az olajpiaci diskurzusokat, addig nem igazán esik szó egy olyan közelgő változásról, amely nem egy elemző szerint az olajpiac történetének legnagyobb kihívását, illetve a finomítói iparág legfelforgatóbb változását jelentheti. A változás a globális olajkereskedelem zömét bonyolító tankhajók üzemanyagával kapcsolatos, annak értelmében pedig jelentősen csökkenteni kell majd az üzemanyag kéntartalmát a hajózási ágazat károsanyag-kibocsátásának mérséklése érdekében.
Kalózok térítettek el egy olajszállító tartályhajót Gabon partjainál, fedélzetén 24 fős legénységgel - közölte a hajó üzemeltetője.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.