nébih

10 milliárd forintos közbeszerzésen nyert a 4iG

10 milliárd forintos közbeszerzésen nyert a 4iG

A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket a 4iG a nyertes ajánlatról, a "NÉBIH szakrendszereinek alkalmazástámogatási és szoftverfejlesztési feladatai” tárgyú verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljáráson nyert a 4iG által vezetett konzorcium.

Állami vezetők üzentek a gyógyszerek és étrendkiegészítők felfutása miatt

Állami vezetők üzentek a gyógyszerek és étrendkiegészítők felfutása miatt

Miközben a reklámok jelentős része gyógyszerek fogyasztására buzdít, az internetes kereskedelem bővülésének köszönhetően dinamikusan nő az étrend-kiegészítők piaca is, ami új kihívásokat jelent mind a fogyasztók, mind a termékek jogszerű forgalmazását felügyelő hatóságok részére. Ezért ahhoz, hogy az emberek csak biztonságos termékekhez férjenek hozzá és ne impulzus alapján válasszanak, az érintett állami szervezeteknek is együtt kell működniük -  értett egyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által szervezett találkozón a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az ÁSZ közleménye szerint.

Kettős élelmiszer minőség: mire számíthat, aki átveri a fogyasztókat?

Kettős élelmiszer minőség: mire számíthat, aki átveri a fogyasztókat?

Az elmúlt hónapokban jelentős nyilvánosságot kapott az élelmiszerek (és egyéb termékek) ún. kettős minőségben történő forgalomba hozatalát tilalmazó, illetve az ilyen kereskedelmi gyakorlatot szankcionáló jogszabályok elfogadása és ezeknek 2022. májusában való hatályba lépése. A sajtóban a közelmúltban több híradás jelent meg arról, hogy az ilyen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások súlyos bírságra számíthatnak. E szabályok élelmiszerek tekintetében történő gyakorlati alkalmazása ugyanakkor jelenleg még számtalan kérdést vet fel.

Túl kábszis volt a kendertea, kivonják a forgalomból

Túl kábszis volt a kendertea, kivonják a forgalomból

A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) kéri a vásárlókat, hogy magas THC tartalma miatt ne fogyasszák a Medi Hemp kenderteáját. A problémára a németországi szakhatóság hívta fel a hivatal figyelmét.

Kaukázusi kefirt hív vissza az Aldi

Kaukázusi kefirt hív vissza az Aldi

Idegen anyag esetleges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja a 450 grammos kiszerelésű, Milfina kaukázusi kefirt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

Nébih: már nem kell engedély élelmiszerforgalmazáshoz

Nébih: már nem kell engedély élelmiszerforgalmazáshoz

Lényegesen egyszerűbb lett a vállalkozás indítása az élelmiszerforgalmazás, vendéglátás és étkeztetés területén, amihez eddig külön engedély kellett, ahhoz most már a bejelentés is elég - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden a honlapján.

Magyarországon is megjelent a paradicsomokat támadó vírus

Magyarországon is megjelent a paradicsomokat támadó vírus

Magyarországon is megjelent a paradicsom barna termés-ráncosodását okozó, de az emberi egészségre nem veszélyes vírus (Tomato brown rugose fruit virus, ToBRFV) - közölte hétfőn a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A problémás online áruházakat akár egy évre is letilthatják júniustól Magyarországon

A problémás online áruházakat akár egy évre is letilthatják júniustól Magyarországon

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Kínai étrendkiegészítőt tiltottak be Magyarországon

Kínai étrendkiegészítőt tiltottak be Magyarországon

Férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő kapszulában mutatott ki jelentős mennyiségű gyógyszer-hatóanyagot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, ezért a hivatal kötelezte a forgalmazót a termék azonnali visszavonására a kereskedelmi forgalomból és a fogyasztóktól, egyúttal megtiltotta további forgalmazását és importálását.

Újabb kivétel az oltási rend alól: bővül azok köre, akik soron kívül kaphatják meg a vakcinát

Újabb kivétel az oltási rend alól: bővül azok köre, akik soron kívül kaphatják meg a vakcinát

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kezdeményezésére az egyik vezető áruházlánc logisztikai központjaiban már zajlik az országos felmérés arról, hogy a napi fogyasztású élelmiszer- és italtermékek elosztásával, mozgatásával megbízott alkalmazottak közül hányan élnének a soron kívüli, koronavírus elleni oltakozás lehetőségével, de ők még nem választhatnak a vakcinák közül – tudta meg a Magyar Nemzet. A soron kívüli oltási tervhez várhatóan a többi lánc logisztikai központjaiból is csatlakoznak, illetve a raktári dolgozók után a boltok pultjainál kiszolgáló személyzetre is átterjedhet a program.

Frissítés: Társoldalunk, a Pénzcentrum értesülései szerint a Tesco az a nagy áruházlánc, amely megkeresést kapott a NÉBIH-től, hogy mérje fel az oltási hajlandóságot a kritikus fontosságúnak minősített logisztikai egységeiben. Befutottak a laphoz olyan jelzések is, hogy a Spart is megkereste a hivatal az egyik legnagyobb magyar diszkontáruház mellett. Mindez afelé mutat, hogy igény esetén, vakcina választási lehetőség nélkül olyanok is rövidesen oltáshoz juthatnak, akik például 20-59 év közötti egészséges emberek, de kritikus infrastruktúrában dolgoznak, így az oltási sorrendnek nevezett korábbi elképzelésektől láthatóan egyre jobban eltér a mindennapi gyakorlat.

Frissítés 2: Egy újabb cikkünkben összeszedtük, hogy a 2012-es törvény szerint pontosan mely gazdasági területek/ágazatok tartoznak a kritikus infrastruktúra területére, és amint bemutattuk: még ez alapján sem egyértelmű számunkra, hogy mi alapján kerülnek most előrébb az oltási sorrendben a kiskereskedelmi boltok raktárosai.

Újabb, rovarirtóval szennyezett kétszersültet hív vissza az Ikea

Újabb, rovarirtóval szennyezett kétszersültet hív vissza az Ikea

Újabb széria etilén-oxiddal szennyezett Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet hív vissza a forgalomból a gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA - közölte a lakberendezési lánc az MTI-vel pénteken.

80 millió forintos bírságot rótt ki a Nébih a Spar Magyarországra

80 millió forintos bírságot rótt ki a Nébih a Spar Magyarországra

Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Spar Magyarország Kft.-vel szemben; a cég több élelmiszeripari beszállító esetében is jogsértő magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül úgynevezett fix bónusz megfizetésére kötelezte őket - közölte a Nébih kedden.

Férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítőket hívott vissza a Nébih, mert egészségkárosodást okozhatnak

Férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítőket hívott vissza a Nébih, mert egészségkárosodást okozhatnak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai gyógyszerhatóanyagot mutattak ki a Lak.I Medical Kft. által forgalmazott négyféle, férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő kapszulában, ezért a hivatal kötelezte a forgalmazót, hogy a termékeket azonnal vonja ki a kereskedelmi forgalomból és hívja vissza azokat a fogyasztóktól - közölte a Nébih a honlapján szerdán.

Műanyagot találtak a Müller egyik csokijában

Visszahívták a Müller üzletekben árusított 100 grammos Ovomaltine csokoládé terméket, mert műanyagdarabokat találtak benne - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. Az esetet Németország élelmiszerbiztonsági hatósága jelentette be az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerébe (RASFF).

Kisebb már a fagyizás kockázata Magyarországon, de a koronavírus ezt is felbolygatta

Kisebb már a fagyizás kockázata Magyarországon, de a koronavírus ezt is felbolygatta

Mivel sok helyen már zárt láncon keresztül jutnak el a hűsítő édességek a magyarországi cukrászdákba, ezért a korábbi éveknél kisebb az ételfertőzés okozta kockázat, de a koronavírus miatt most is oda kell figyelni a fagylaltozók környékén – írja a szombati Magyar Nemzet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzési tapasztalatai alapján.

100-ból 8 fagylaltnál találtak problámát az ellenőrök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között - közölte a hivatal szerdán a honlapján.

Koronavírus: Egészségesebben táplálkoznak, de kevesebbet mozognak a magyarok

Koronavírus: Egészségesebben táplálkoznak, de kevesebbet mozognak a magyarok

A járványügyi veszélyhelyzetben felértékelődött az élelmiszerek tartóssága, csomagolt jellege, valamint előtérbe kerültek az otthoni sütés-főzéshez szükséges termékek - állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Kereskedelem Intézete és a TÉT Platform járványügyi helyzet élelmiszerfogyasztásra gyakorolt hatásait vizsgáló kutatása. A 3000 fős reprezentatív online fogyasztói vizsgálatot május elején végzeték.

Péntektől országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el

Péntektől országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el

Péntektől - a fokozott erdőtűzkockázat miatt - országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint idén már csaknem 4 ezer szabadtéri tűzeset volt, köztük egy halálos.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.