nyugdíjkorhatár

Emelni kell a nyugdíjkorhatárt

A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.

Egyetlen ábra arról, hogy kiket szeret a kormány

Ahogyan már azt korábban sejteni lehetett, a vártnál jobb egyenleggel zárta a költségvetés a tavalyi évet. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig csütörtökön közzétette a részletes államháztartási adatokat, amiből kiolvasható például, hogy a főbb költségvetési kiadási sorok hogyan teljesültek. Akadnak érdekes tételek. A kiadások összességében egyébként magasabbak lettek a tervnél és a 2013-as teljesülésnél.

Kíméletlen megszorító csomag jön Portugáliában

A portugál miniszterelnök péntek esti bejelentése alapján a kormány mindent megtesz a költségvetési hiány csökkentése érdekében. A legújabb, következő három évre szóló 4,8 milliárd eurós csomag keretében például 65 évről 66 évre emelik a nyugdíjkorhatárt és megválnak 30 ezer közalkalmazottól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.