Kiürítették a pesterzsébeti uszodát, mert mérgező anyag került a levegőbe - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel szerdán.
Még novemberben fehér port küldtek egy borítékban Alexander De Croo belga miniszterelnöknek. A borítékot, melyben a mérgező por volt, a kormányfő egy munkatársa nyitotta ki, akit kórházba kellett szállítani. Az anyagról most kiderült, hogy erősen mérgező vegyület, sztrichnin – írja a The Guardian.
Új bizonyítékok kerültek elő Alekszij Navalnij orosz ellenzéki politikus és aktivista februári halálát illetően. A dokumentumok alapján mérgezés vezethetett Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legnagyobb kritikusának elhunyásához – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Miután a múlt héten többen mérgezéses tünetekkel kórházba kerültek egy új típusú, eddig alig ismert gumicukor fogyasztása után, komoly figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A kábítószerek hozzáférhetősége továbbra is magas Európában, a nagy hatáserősségű szintetikus anyagok, az új kábítószer-keverékek és a változó használati szokások egyre nagyobb veszélyt jelentenek - hívta fel a figyelmet az Európai Unió kábítószerekkel és kábítószer-függőséggel foglalkozó megfigyelőközpontja (EMCDDA) kedden közzétett jelentésében.
A Shein, az egyik vezető kínai e-kereskedelmi platform által értékesített gyerektermékekben rendkívül magas a mérgező anyagok mennyisége - állapította meg egy vizsgálat, amelyek a szöuli kormány rendelt meg. Bizonyos anyagok koncentrációja 428-szorosa a megengedettnek. - írta meg a Korea Times.
Az orosz védelmi minisztérium hétfőn azzal állt elő, hogy korábban Ukrajna két részben megszállt ukrán megye, Luhanszk és Herszon Moszkva által kinevezett vezetőit megmérgezte, de mindketten túlélték a merényletet – írja a Reuters.
Valószínűleg megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a börtönben – véli Christo Grozev, bolgár oknyomozó újságíró, a Bellingcat vezetője, aki a CNN-nek beszélt.
Gyermek elsősegély mobiltelefonos applikációt mutattak be pénteken Budapesten. Az alkalmazás rövid videókon és leírásokon keresztül segíti a szülőket a gyerekbalesetek megelőzésében és ellátásában – jelentette be Hornung Ágnes, az alkalmazás létrejöttét támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Bethesda Gyermekkórházban tartott sajtótájékoztatón.
Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (GUR) is megerősítette az ukrán kémfőnök, Kirilo Budanov feleségnek megmérgezéséről szóló híreket – számolt be a Kyiv Post.
Korábban a Portfolio is beszámolt róla, hogy Horvátországban két termékét is visszahívja a kereskedelmi forgalomból a Coca-Cola horvátországi forgalmazója, mert hat ember kórházba került, miután ivott ezekből a szénsavas üdítőkből. A Telex megkeresésére Coca-Cola HBC Magyarország elmondta, hogy tudnak a Horvátországban történtekről, hazánkban azonban nem kell attól tartani, hogy mérgezéssel kórházba kerülhetünk a szénsavas üdítőktől.
A Telegramon cáfolta Marina Ovszjannikova, hogy megmérgezték volna – írja a Meduza. Az egykori orosz tévériporter arról vált híressé, hogy 2022 márciusában élő adásban mutatott egy táblát az orosz állami tévében, melyen az ukrajnai háború ellenes üzenetek voltak.
Marina Ovszjannikova 2022 márciusában élő adásban mutatott be egy táblát az orosz állami televízióban, amelyben az ukrajnai háború elleni üzenetek álltak. Az újságíró elmenekült Oroszországból, de most mérgezés gyanúja miatt került kórházba - írja az AP News.
A Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) csütörtökön közzétett vizsgálati adatai szerint az Egyesült Államok több száz településén élő amerikaiak milliói által fogyasztott ivóvíz veszélyes mennyiségű mérgező vegyi anyaggal szennyezett – számol be a hírről a The Guardian.
Megjött a kánikula és vele együtt a "csendes gyilkos" is - hívja fel a figyelmet a Kéményseprők Országos Szakszervezete annak apropóján, hogy az elmúlt napokban közel féltucatszor riasztották a tűzoltókat szén-monoxid visszaáramlás végett.
A német rendőrség vizsgálja annak a két orosz száműzöttnek a lehetséges megmérgezését, akik részt vettek egy április végén Berlinben tartott konferencián, amelyet Mihail Hodorkovszkij orosz Kreml-kritikus szervezett - számolt be a Reuters hírügynökség vasárnap.
Egyetlen republikánus tiltakozott.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Egyre nagyobb a baj az orosz utánpótlással.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.