FONTOS Orbán Viktor: januárban repülőrajtot kell vennünk

milliárdos

Tíz álompár, akik a pandémia alatt váltak el

Tíz álompár, akik a pandémia alatt váltak el

Bombaként robbant a héten a hír, hogy a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates 27 évnyi házasság után elválik feleségétől, Melinda Gatestől. De nem ők az egyetlen álompár, akik a pandémia alatt döntöttek a válás mellett, összegyűjtöttünk még néhány híres szakítást az elmúlt másfél évből.

Még egy nő felkerült a világ milliárdosainak listájára

Még egy nő felkerült a világ milliárdosainak listájára

A héten jelentette be Bill és Melinda Gates, hogy 27 évnyi házasság után szétválnak az útjaik, bár a válást még nem mondta ki a bíróság, a vagyonuk felosztását már most megkezdték. Melinda Gates egy jelentősebb részvénycsomagot kapott férjétől, amellyel bekerült a világ milliárdosai közé – írja a Forbes.

Amikor mindenki milliárdos volt Magyarországon

Amikor mindenki milliárdos volt Magyarországon

Magyarország a második világháborúban is csúnyán megégette magát, de fájdalmaink koránt sem értek véget 1945-ben. Hazánk gazdasága teljesen megroggyant, szétvertek és kifosztottak minket, az egykor szebb időket megélt pénzünk, a pengő pedig teljesen elvesztette az értékét. Sőt, ezt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire: konkrétan világrekordot állítottunk hiperinflációból. Ebben a cikkben most ezt a gazdaságtörténetileg igen sötét időt tekintjük át, amely a forintunk bevezetésével ért véget.

Tudtad? Egy 18 éves európai a világ legfiatalabb milliárdosa

Tudtad? Egy 18 éves európai a világ legfiatalabb milliárdosa

Nemrég számoltunk be arról, hogy két magyarnak, Mészáros Lőrincnek és Csányi Sándornak is sikerült felkerülnie a Forbes friss, dollármilliárdosokat felvonultató listájára. Az adatok között azonban vannak más érdekességek is: a legfiatalabb dollármilliárdos például egy 18 éves német férfi, de a legfiatalabb női milliárdos is európai.

Két magyar a Forbes milliárdos listáján

Két magyar a Forbes milliárdos listáján

Kijött a Forbes friss, dollármilliárdosokat felvonultató listája, amelyre ezúttal 2755-en fértek fel, 660-nal többen, mint egy évvel ezelőtt. Az összesített vagyonuk meghaladja a 13 ezermilliárd dollárt, holott egy éve ez még csak 8 ezermilliárdot tett ki. A listára két magyar üzletember is felfért.

Egy ember ma milliárdossá vált Magyarországon

Egy ember ma milliárdossá vált Magyarországon

A húsvéti ünnepek meghozták az Ötöslottó idei első telitalálatát, amellyel Magyarország kedvenc lottójátéka 14 hét halmozódás után ismét milliárdossá tett egy szerencsés játékost. A telitalálat összege 2,88 milliárd forint.

Megnyerte az Ötöslottót, most elárulta, mit vesz a nyereményből

Megnyerte az Ötöslottót, most elárulta, mit vesz a nyereményből

A tavalyi év december 19-ei sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett.

Nem is gondolnád, ki most Afrika 10 leggazdagabb embere

Nem is gondolnád, ki most Afrika 10 leggazdagabb embere

Ahogy a világ többi részén, Afrikában is meglehetősen zökkenőmentesen vészelték át a milliárdosok a pandémiát. A kontinensnek a Forbes becslése szerint 18 dollármilliárdosa van, akiknek átlagos vagyona meghaladja a 4 milliárd dollárt. Ez 12%-kal több, mint egy évvel ezelőtt volt és főként a nigériai tőzsde szárnyalásának köszönhető.

A világ leggazdagabb emberei közül kettő egymásnak esett

A világ leggazdagabb emberei közül kettő egymásnak esett

Egymásnak esett a világ második leggazdagabb embere és India leggazdagabb milliárdosa, a tét a nagy növekedési potenciállal kecsegtető indiai e-kereskedelmi piac. Az Egyesült Államok és Kína után India maradt az utolsó olyan nagyméretű piac, ahol még nagyon alacsony az internetes kereskedelem penetrációja, de a növekedési várakozások hatalmasok, különösen a járvány közepette, így érthető, hogy harc dúl az amerikai óriásvállalat és a helyi szereplő között a dominanciáért.

Négy magyar lett milliárdos tavaly a lottón

Négy magyar lett milliárdos tavaly a lottón

Tavaly közel 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok a Szerencsejáték Zrt. játékosai közül. Az elvitt főnyeremények nagysága és a nagynyertesek száma tekintetében továbbra is a számsorsjátékok a legeredményesebbek, de a sorsjegyek és a sportfogadások is több száz szerencsést tettek milliomossá - derül ki a Szerencsejáték Zrt. közleményéből.

Legendás autócsodák lapulnak meg Elon Musk garázsában

Legendás autócsodák lapulnak meg Elon Musk garázsában

Elon Musk, a Tesla tulajdonos-vezérigazgatója nem meglepő módon hatalmas autórajongó, így óriási járműkollekciót halmozott fel karrierje alatt saját használatra. A saját fejlesztésű Teslák sorozata mellett megtalálható számos olyan autólegenda is a feltaláló garázsában, mint James Bond Lotus Espiritje, egy 1967-es Jaguar E-Type Roadster vagy a világ első tömeggyártott autója, a Ford T-Modell. Nézzük meg a CQ gyűjtése alapján, milyen autók, egyéb járművek fordultak meg Elon Musk kezei közt az évek során.

Néhány nap alatt dollármilliókat kerestek a profi befektetők a részvénypiacokon

Néhány nap alatt dollármilliókat kerestek a profi befektetők a részvénypiacokon

Daniel Loeb Third Point hedge fundja  közel 400 millió dollárt keresett az amerikai elnökválasztással kapcsolatos pozícióin. A milliárdos hedge fund guruk közül nem ő az egyetlen, aki sok pénzt keresett az utóbbi időben, Jeffrey Talpins a Pfizer vakcinahírén szedte meg magát – írja a Financial Times.

10 egyszerű szabály, amely milliárdossá tette Warren Buffettet

10 egyszerű szabály, amely milliárdossá tette Warren Buffettet

Warren Buffett a világ egyik leggazdagabb embere, jelenleg 76,2 milliárdos vagyonnal rendelkezik. Ennek ellenére nem szórja a pénzt, hanem visszafogott életet él és konzervatív, hosszútávú befektetési portfóliókat épít. Többek közt ezzel a szemlélettel is rakta össze szép lassan az évek alatt felhalmozódott hatalmas vagyonát. Az MSN Money összeszedte azt a 10 szabályt, amely alapján az „Omaha orákulumja” éli az életét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gigantikus fúzió jöhet, megszülethet a világ egyik legnagyobb autógyártója
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.