makrogazdaság

Nem változtatott a kamatokon a Fed, az újabb kamatcsökkentéshez alacsonyabb infláció kell

Nem változtatott a kamatokon a Fed, az újabb kamatcsökkentéshez alacsonyabb infláció kell

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank. Az újabb kamatcsökkentéshez az infláció további csökkenése szükséges. Jelenleg már a munkaerőpiac nem forrása az inflációnak. Összességében nem változott érdemben a jegybank üzenete: addig maradnak itt a kamatok, amíg az infláció nem csökken. Powell szerint a lakhatási költségek csökkenése lehet a kulcs és ebben optimista is.

Meddig tarthat a forint diadalmenete?

Meddig tarthat a forint diadalmenete?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a forint árfolyamáról volt szó, ugyanis a hazai fizetőeszköz mind az euróval, mind pedig a dollárral szemben gyakorlatilag az év eleje óta erősödik. Hogy milyen hatások mozgatták a devizapiacot, arról Trippon Mariannt, a CIB Bank vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A második részben a Coca-Cola jelentős, több országot érintő visszahívásáról volt szó, erről Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.

A héten három kamatdöntés is borzolhatja a befektetők kedélyeit

A héten három kamatdöntés is borzolhatja a befektetők kedélyeit

Donald Trump hivatalba lépése után gőzerővel kezdte el a második ciklusát. Az eredmény nem maradt el: beszakadt a dollár, szárnyaltak a tőzsdék, nagyot erősödött a forint. Az előző hét után a mostani is hasonlóan eseménydúsnak ígérkezik, hiszen több fontos kamatdöntő ülés is lesz, amely komoly mozgásokat indíthat el a devizapiacok mellett a részvénypiacokon is.

Equilor: 420 forint lehet egy euró 2025 végére, ezekbe a papírokba érdemes fektetni

Equilor: 420 forint lehet egy euró 2025 végére, ezekbe a papírokba érdemes fektetni

2025-ben is bizonytalan lehet a gazdasági környezet a világban, amit rövid távon leginkább Donald Trump vámpolitikája okoz. Magyarországon az év második felében indulhat be a növekedés, amit a három nagy gyár (BYD, BMW, CATL) hamarosan induló termelése és a belső fogyasztás élénkülése táplálhat elsősorban – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. mai sajtóeseményén. A szakértők szerint az elmúlt hónapokban tapasztalt forintgyengülés többletinflációt okoz, ami így valamivel a tavalyi felett, 4 százalékon alakulhat, miközben a forint árfolyama a mostanihoz képest még gyengülhet, és az év végén 420 forint körül alakulhat az euró árfolyama.

Trendtörés után is gyengült a forint, Trump beiktatása újra megrázhatja a piacokat

Trendtörés után is gyengült a forint, Trump beiktatása újra megrázhatja a piacokat

A forint árfolyama továbbra is ingadozva gyengült az előző héten az euróval szemben, a dollár erősödése továbbra is nyomást helyez a magyar devizára, amely érzékenyebbnek bizonyult a piaci hangulatváltozásokra, mint a régiós társai. A következő hetekben a forint sorsa szorosan összefügg majd a globális makrogazdasági adatokkal és Donald Trump hétfői beiktatása utáni politikai fejleményekkel, amelyek tovább árnyalhatják a piaci kilátásokat. Több fontos adatközlésre figyelünk a héten, amelyek heves mozgásokat hozhatnak a piacokon.

Lenyugodott estére a forint

Lenyugodott estére a forint

A hét utolsó kereskedési napja sem indult jól a forint számára, több hullámban gyengült a 414-es szint közelébe az euróval szemben. A dollár erősödése ezúttal sem tesz jót a hazai fizetőeszköznek, de ezúttal is érezhetően jobban bántják, mint a többi régiós devizát. Estére lenyugodtak a kedélyek, a 413-as szint alá erősödött vissza a forint az euróval szemben.

Körültekintően lazíthat idén az EKB

Körültekintően lazíthat idén az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) várhatóan folytatja a monetáris lazítást 2024-ben, azonban a globális gazdasági és politikai bizonytalanságok miatt óvatosan kell eljárnia - derül ki a pénzintézet két vezető tisztviselőjének nyilatkozatából.

Magasan ragadhat a globális infláció

Magasan ragadhat a globális infláció

A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München) és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet kedden publikált negyedéves kutatási eredményei szerint.

Infláció: már a számok is mutatják, amit mindenki érzett

Infláció: már a számok is mutatják, amit mindenki érzett

Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a decemberi adattal kiegészült tavalyi inflációs adatról lesz szó. A szakértői becsléseket meghaladó 4,4 százalékos értékről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében arról volt szó, hogy a bő egy év alatt bekövetkezett 49%-os árfolyamemelkedés után növekedhet-e tovább az OTP árfolyama a következő időszakban. A témában Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a vendégünk.

Verdiktet mondhat az Európai Bizottság a magyar kormány terveiről szerdán

Verdiktet mondhat az Európai Bizottság a magyar kormány terveiről szerdán

Az Európai Bizottság több javítást is kért a magyar kormány november elején kiküldött középtávú strukturális tervében. A Portfolio információi szerint a túlzott deficit eljárás kezelését bemutatni hivatott dokumentumról már szerdán megszülethet a megegyezés, és hamarosan megismerhetjük a kiigazítási és növekedési vállalásokat. Az elmúlt időszak egyeztetései után valószínűleg már szerdán kihirdethetik a döntésüket a kiigazítási és növekedési vállalásokról – tudta meg a Portfolio.

A forint sorsát alapjaiban meghatározó napok jönnek

A forint sorsát alapjaiban meghatározó napok jönnek

Az előző héten az amerikai és magyar tőzsdéken is jelentős mozgások zajlottak: az amerikai piacokon esés volt tapasztalható egy erős foglalkoztatási jelentés miatt, míg a BUX-index új csúcsot ért el. A forint árfolyama az euróval szemben a múlt héten erősödött, míg a dollárral szemben enyhe gyengülést mutatott. A most következő napokban kiemelten figyeljük a hazai inflációs adatokat és a nemzetközi makroadatokat, beleértve az amerikai munkaerőpiaci mutatókat és kínai GDP-adatokat. Ezek az információk jelentősen kihathatnak a forintárfolyamra is.

Brutálisan erős az amerikai munkaerőpiac

Brutálisan erős az amerikai munkaerőpiac

A vártnál sokkal magyobb ütemben, 256 ezer fővel bővült az amerikai munkaerőpiac, miközben a munkanélküliségi ráta 4,1%-ra csökkent, a bérek növekedése viszont 4%-ról 3,9%-ra lassult. A bejövő adatok egy nagyon erős amerikai gazdaságra utalnak, miközben a szolgáltatószektorban újjáéledhet az árnyomás. Egy ilyen helyzetben a Fed nem tehet mást, mint vár a kamatcsökkentésekkel, de ez magasan tarthatja a kötvényhozamokat és így a dollár gyengülésére sincs sok esély. Egy ilyen helyzetben a vámháború és Trump elnök fiskális csomagja nagyon megboríthatja a piacokat.

Nőtt az infláció az eurózónában

Nőtt az infláció az eurózónában

A várakozásoknak megfelelően nőtt az infláció decemberben az eurózónában – derül ki az Eurostat frissen közölt becsléséből.

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

Bod Péter Ákos: nem a nagy gyárak fogják beindítani Magyarországot

Bod Péter Ákos: nem a nagy gyárak fogják beindítani Magyarországot

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy milyen kilátásokkal futhatunk neki 2025-nek? Miben lesz más a karaktere ennek évnek, mint volt 2024-nek és milyen fordulatok bekövetkezésére érdemes várni? Vendégünk volt Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második részben devizapiaccal foglalkoztunk, hiszen az elmúlt hetekben, az ünnepek alatt jelentős mozgásokat láthattunk a forint-euró és forint-dollár árfolyamban is. Erről Nyeste Orsolyát az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.

Hanyatlik a forint! Már 416 az euró

Hanyatlik a forint! Már 416 az euró

A csütörtöki határozott forintgyengülést pénteken is hasonló mozgás követte, így az euró jegyzése 415 fölé, a dolláré 404 fölé lépett a bankközi piacon. A fő ok az lehet, hogy új kétéves csúcsra ugrott a dollár az euróval szemben azután, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök az újévi üzenetében is megerősítette a vámkivetési terveit, a dollár erősödése pedig rendszerint a feltörekvő piaci devizák gyengülését hozza. Ahogy az lenni szokott, a forint ilyenkor alulteljesítő, és a régiós devizákhoz képest is gyengült.

Brutálisan erős marad régiónk éllovas gazdasága

Brutálisan erős marad régiónk éllovas gazdasága

A lengyel gazdaság várhatóan gyorsulni fog a következő években, miközben az infláció ingadozni fog - derül ki a Lengyel Nemzeti Bank (NBP) legfrissebb előrejelzéséből. A jegybanki szakértői szerint az infláció átmenetileg emelkedik, majd csökken, a gazdasági növekedés pedig fokozatosan erősödik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.