Beszakadt a főbb kriptovaluták árfolyama a mai kereskedésben, a bitcoin több mint 5 százalékot esett azután, hogy a héten új történelmi csúcsra száguldott.
A 60 000 dolláros szinten is átszakította néhány perccel ezelőtt a bitcoin, miután tovább folytatódik az elmúlt három napban begyorsult rali.
Az elmúlt napok történései után úgy tűnik, hogy megnyugodtak a befektetők, emellett pedig az amerikai infláció is tovább csökkent februárban, amelynek köszönhetően valószínűleg a Fed is a vártnál kisebb mértékben emeli majd a kamatot márciusi ülésén, ez pedig kedvezően hatott az olyan kockázatosabb eszközökre is, mint a kriptovaluták. Külön érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a tőzsdei hangulatromlás jellemzően együtt járt az olyan alapvetően kockázatosabb eszközök, mint a kripovaluták esésével is, most azonban ennek a jelenségnek a fordítottját figyelhetjük meg, miután a fő különbség az, hogy amíg az előző alkalmakkor főként a Fed agresszív monetáris politikájának következtében erősödő dollár tartotta nyomás alatt a piacokat, addig ezúttal ennek az ellentétje figyelhető meg, ugyanis az amerikai bankszektorban látott eseménysorozat hatására könnyen lehet, hogy - egy időre - fel kell hagynia a Fednek az infláció minden áron történő letörésére irányuló törekvéseivel.
Pattannak a kriptovaluták a mai kereskedésben, miközben az általános befektetői hangulat is kedvező.
Rövidesen jön az első közlés a szeptemberi tengerentúli árdinamikáról: ez könnyen meghatározhatja a részvénypiacok mozgását a következő hetekben és erre figyelnek ma is feszülten a befektetők, komoly a volatilitás a piacokon. Jelenleg jó a hangulat a tőzsdéken: jellemzően amikor elkezdik kiárazni a nagyobb kamatemelést vagy akár a kamatemelési ciklus kivezetését kezdik előre vetíteni, akkor a tőzsdei emelkedés mellett gyengül a dollár, és erősödnek a feltörekvő devizák, a kriptovaluták pedig most esnek az adat előtt.
Az elmúlt hetekben nagy nyomás alatt tartotta a piacokat az erősödő dollár, a mostani negatív irányú korrekció következtében azonban - várhatóan átmenetileg - enyhülni látszik ez a nyomás, így a vezető részvényindexek mellett a kriptovaluták is emelkedésben vannak.
Jelentős eséssel indul a hét a kriptovaluták piacán, hétfő reggel június óta nem látott mélypontra süllyedt a bitcoin árfolyama, az ethereum pedig a Merge-t követően szintén komoly esésben van, emellett pedig a kisebb kapitalizációjú altcoinokat sem kímélik a befektetők.
Emelkednek ma a kriptovaluták a kedvező befektetői hangulat közepette.
Ismét nyomás alá kerültek a kriptovaluták, a szélesebb részvénypiaci eséssel párhuzamosan nagyot esett többek között a bitcoin és az ethereum árfolyama. Amellett, hogy rossz a hangulat a tőkepiacokon, a kriptovaluták felől érkező negatív híráram is rontja a helyzetet, akár a napokban reflektorfénybe kerülő kriptós hedge fund, a Three Arrows Capital felszámolására, vagy a legnagyobb stablecoinnal szemben felvett, egyre nagyobb short pozíciókra is gondolhatunk.
A kriptovaluták piaca jelentős nyomás alá került az elmúlt napokban, miután a vártánál magasabb inflációs adatok, és a Fed agresszív szigorításával kapcsolatos várakozások globális eladási hullámot indítottak a nemzetközi tőkepiacokon. Emellett több hír is érkezett az egyes kriptovalutákkal foglalkozó cégektől, többek között számos vállalat elbocsátásokat jelenetett be. Ezek után érkezett aztán Bill Gates, aki markáns véleményt mondott a kriptopénzekről - kimondottan negatív hangnemben.
Már a hétvégén is jelentős esést lehetett látni a kriptovaluták piacán, ez mára még inkább begyorsult. A reggeli cikkünk után mostanra már közel 10 százalékos mínuszban van a bitcoin, a kisebb kriptovalutáknál pedig még ennél nagyobb esést lehet látni.
Sok a bizonytalansági tényező a tőkepiacokon, többek között a kínai koronavírus-helyzet fokozódására figyelnek a befektetők és az aggasztja még a piacokat, hogy vajon képes lesz-e az amerikai jegybank anélkül megfékezni az inflációt, hogy a gazdaságot recesszióba taszítaná. A részvénypiacok esése mellett a kriptovalutákat sem kímélik a befektetők, 2021 júliusa óta nem látott szintre esett a bitcoin jegyzése, de komoly mínuszban van az ethereum is.
Az utóbbi időben egyre több amerikai bank fordul a kriptopénzekhez, mint új üzleti lehetőségekhez, és egyre több bejelentés érkezik arról, hogy milyen származtatott termékek és szolgáltatások kínálatát tervezik a pénzintézetek. Ennek elsősorban a digitális eszközök töretlen népszerűsége az oka, a bankok viszont egyelőre óvatosak, és a volatilis eszközosztályokat egyelőre a tehetősebb, nagyobb kockázatvállalási hajlandóságú, főleg intézményi befektetőiknek ajánlják. Cikkünkben összeszedtük, hogy milyen kriptós pénzügyi termékek megjelenése várható a legnagyobb amerikai pénzügyi intézetek kínálatában.
A nemzetközi részvénypiacokon látható pozitív hangulat mellett a kriptovalutáknak is jó napjuk van, a bitcoin árfolyama 5 százalékot emelkedett, a kisebb kapitalizációjú kriptovalutáknál pedig ennél is nagyobbak a mozgások. Ugyan fundmentális hír nem áll a mostani emelkedés mögött, az on-chain adatok azt mutatják, hogy jelentős mértékű short pozíció került likvidálásra a mostani mozgás során, részben ennek is köszönhető az emelkedés.
Jelentősen emelkedik a bitcoin és más kriptovaluták árfolyama a péntek délutáni kereskedésben, ezzel a legnagyobb kriptopénz jegyzése kitört a csökkentő trendcsatornából. Piacmozgató hírt nem lehet látni, a CoinTelegraph szerint inkább arról van szó, hogy a befektetők kockázati étvágya ma valamelyest visszatért azt követően, hogy a napokban a Facebook és más technológiai részvények zuhanása megrázta piacot.
Alaposan elromlott a hangulat a kriptoeszközök piacán is pénteken: a bitcoin árfolyama 5, míg az ethereum árfolyama közel 7 százalékot zuhant.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
2025 a „a haza védelmezőjének éve” lesz.
A közútkezelő az ünnepek alatt várhatóan megnövekedő forgalomra is figyelmeztet.
A megválasztott elnök megfenyegette Panamát.
Miután egy tizenéves halálra késelte egy társát.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?