Működésbe állt a Mianmar-Kína gázvezeték
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média.
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média.
A kínai napelemgyártók a jövőben is megtarthatják meghatározó részesedésüket az európai piacon, miközben Európában új piaci egyensúly alakul ki fenntartható árakon - így értékelik Pekingben és Brüsszelben annak a tárgyalássorozatnak az eredményét, amely a hétvégén tett pontot a hónapok óta kereskedelmi háborúval fenyegető vitára.
A kínai kormány jóváhagyta azt az ötéves, 277 milliárd dolláros tervet, amelyet a környezetvédelmi tárca illetékesei dolgoztak ki Észak-Kína levegőminőségének javítására - írta a China Daily című napilap csütörtökön.
Ötéves tilalmat hirdettek meg az új kormányzati épületek építésére a takarékosság jegyében és az elburjánzó, visszaélésgyanús költekezés megállításának érdekében Kínában. A legfelsőbb kínai párt- és kormányszervek közös utasítását szerdán ismertette az állami média - adta hírül az MTI.
Folyamatosan romlanak a kínai feldolgozóipari kilátásai. Az HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 11 havi mélypontra került júliusban. A vállalatok különösen pesszimisták az értékesítési kilátásokat illetően.
Kína gazdasági növekedése 7% felett kell maradjon - jelentette ki Li Ko-csiang miniszterelnök a The Beijing News tudósítása szerint.
A kínai pénzügyminiszter cáfolja, hogy a világ második számú gazdasága válságba sodródna. Ellenkezőleg, szerinte a kínai gazdaság növekedése éppenséggel gyorsulhat.
Monetáris lazításra utaló lépéseket jelentett be magyar idő szerint kora délután a kínai jegybank. Elsősorban a kamatszabályozásban tesznek olyan lépéseket, amelyek fokozhatják a bankok hitelezési aktivitását és közelíthetik gyakorlatukat a piaci elvekhez.
A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) egy 100 millió euró értékű hitelszerződést írt alá a Kínai Export-Import Bankkal, a hitel elsősorban Magyarországon működő cégek Kínába irányuló exporttevékenységét hivatott bővíteni - tájékoztatta Varga Mihály csütörtökön az MTI-t.
A kínai kormány részletes szabályozást tervez bevezetni, hogy megerősítse a világ legnagyobb vízi erőműveként számon tartott Három Szoros-gát biztonságát - számol be az MTI.
Az évtized végére megfeleződhet a kínai gazdaság növekedési üteme, ha a kormány nem hajt végre reformokat, és nem ösztönzi a belső fogyasztást - figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap szerdán közzétett országjelentése.
A kínai kormány pénzügyminiszterének elmondása alapján, nem tervezik idén fiskális stimulussal felpörgetni a kínai gazdaság egyre lassabb ütemű növekedését. Ezzel az üzenetével újból alátámasztottnak látszik a kínai kormányzat részéről, hogy tolerálják majd az ország alacsonyabb GDP eredményeit a jövőben. A kérdés csak az, hogy meddig?
Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) szerint idén és jövőre is alacsonyabb lehet a térség növekedése a korábban előrejelzettnél. Ennek alapvetően a kínai gazdaság lassulása és a fejlett országok visszafogottabb exportkereslete lehet az oka. A bank előrejelzése szerint a régiós GDP 6,3 százalékkal nőhet 2013-ban és 6,4 százalékkal jövőre, míg áprilisban még rendre 6,6 és 6,7 százalékra számítottak.
Kína 2015-ig 35 gigawattra (GW), a jelenlegi négyszeresére növeli napenergiaáram-termelési kapacitását, annak érdekében, hogy felvevőpiacot biztosítson a belföldi napelemiparnak - számol be az MTI.
A JP Morgan ma közzétett elemzésében csökkentette Kínára vonatkozó növekedési előrejelzését. A bank elemzői szerint 2013-ban pusztán 7,4 százalékkal nőhet az ázsiai óriás gazdasága az előző elemzésük szerinti 7,6 százalék helyett. Ezzel a bank pesszimistábban látja Kína növekedési kilátásait az ország kormányzatánál is, akik 7,5 százalékos növekedést várnak idén.
Dél-Kínában tüntetések sorozata ahhoz vezetett, hogy a kormányzat felhagyjon korábbi tervével, miszerint urán-feldogozó létesítményt építenének a dél-kínai Guangdong tartomány Heshan városában. Ezek a fejlemények azt bizonyítják, hogy a kínai polgárok egyre hajlandóbbnak mutatkoznak arra, hogy szembemenjenek a kormányzattal, amennyiben úgy érzik, hogy érdekeik sérülnek. A Kínai Kommunista Párt pedig meghátrált a demonstrációkat látva. Amennyiben ez a politikai tendencia tovább folytatódna, az meglehetősen érdekes következményekkel járhat majd Kína gazdasági modellje szempontjából, amit idáig nem éppen a környezettudatosság jellemzett.
Felhatalmazták a kínai hatóságok a legnagyobb ottani e-kereskedelmi vállalatot, az Alibaba Groupot, hogy növelje online hitelezést folytató üzletágának finanszírozását kötvénykibocsátás révén - írja a Bloomberg. A lépés erősítheti az eltolódást a bankok és árnyékbanki tevékenységek által uralt kínai hitelpiacon az utóbbiak felé.
A korábbi jelzéseket követően nem számít meglepetésnek, hogy lassulást mutat a kínai gazdaság a második negyedévben. Az előzetes GDP adatok szerint 7,5 százalékkal nőtt év/év alapon Kína gazdasága az előző negyedéves 7,7 százalékhoz képest. Ez a Reuters által felmért piaci konszenzusnak megfelelő, így meglepetésről nem beszélhetünk.
Érdekes ábra jelent meg a héten a The Economist online kiadásában. A grafikon tanúsága szerint kínai lett a világ legnagyobb tőkével rendelkező bankja 2012 végére. Erre korábban még nem volt példa.
Az utóbbi időkben rendkívüli figyelemmel követi a világ a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos híreket. Több elemzőház is csökkentette a kínai növekedésre vonatkozó előrejelzését, a mai nappal pedig Lou Jiwei, kínai pénzügyminiszter is elismerte, hogy az ország gazdasága lassabban nőhet a korábban tervezettnél. Ugyanakkor Jiwei rögtön hozzátette, hogy a jövőben az akár 6,5 százalékra lassuló növekedést is képes tolerálni Kína. A kínai kormányzat márciusban még 7,5 százalékos növekedési előrejelzést tett közzé 2013-ra, ugyanakkor ma Jiwei arról számolt be büszkén a médiának, hogy ő biztos a 7 százalékos idei növekedésben, a kormányzat ugyanis csökkentette 2013-as előrejelzését.
A TSMC Donald Trumppal együtt tette közhírré a döntést.
Senki sem sérült meg a váratlan balesetben.
11 százalékkal érkezett kevesebb menedékkérelem tavaly a megelőző évhez képest.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.