Már ötödik Covid-oltásra is lehet regisztrálni Magyarországon, a Pfizer és a Moderna vakcinája is elérhető
Szezonális kórokozónak nyilvánították Magyarországon a koronavírust, ezért könnyebb lett oltáshoz jutni – számolt be róla a Népszava.
Szezonális kórokozónak nyilvánították Magyarországon a koronavírust, ezért könnyebb lett oltáshoz jutni – számolt be róla a Népszava.
A koronavírus-járvány előttihez képest közel ezerrel kevesebb a taxi Budapesten, a fővárosi taxipiacon a Bolt és a Főtaxi a két legerősebb szereplő, a két cég adja a taxiszolgáltatást végző vállalatok bevételének felét, áll a G7 cikkében.
Az elmúlt évtized egyértelműen Kínáé volt, hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül az ország, miközben technológiai és katonai szempontból is az Egyesült Államok egyik legfontosabb vetélytársává lépett elő. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen – nem véletlenül tekintenek most már Washington után Európában is vetélytársként Pekingre – viszont vannak figyelmeztető jelek, amik arról árulkodnak, hogy akár már jövőre megszakadhat a felívelési ciklus. Felmerül a kérdés, hogy mégis mi lehet annyira nagy kockázat, amely a világ második legnagyobb gazdaságát meg tudja kívülről ingatni. Ezekből sorolunk fel tízet.
Az amszterdami VU egyetem kutatói egy nemrég végzett terheléses tesztet követően megállapították, hogy a hosszú Covidban szenvedők terhelhetősége jóval alacsonyabb volt az egészségesebb alanyoknál, ráadásul a betegeknél jóval nagyobb valószínűséggel fordult elő súlyos szövetkárosodás a begyűjtött minták alapján - számolt be a Bloomberg.
Novemberben az ipari termelés volumene jelentősen, 2,3%-kal kisebb volt, mint egy hónappal korábban - jelentette a KSH. A nagy esés az éves indexre is kihat: a szektor teljesítménye 5,6%-kal marad el az egy évvel korábbitól.
A Moderna hétfőn 6,7 milliárd dolláros előzetes, 2023-as forgalmat jelentett COVID-vakcinájából.
Legkorábban március végén érhet véget a légzőszervi megbetegedések időszaka, amelynek a fő felelőse eddig a koronavírus volt, de hamarosan az influenzavírus veheti át a szerepét – mondta el Rusvai Miklós az Indexnek.
Francia kutatók tanulmánya szerint közel 17 000 ember halhatott meg a koronavírus-járvány első hulláma során a hidroxiklorokin szedése után.
A Covid-19 elleni globális oltási erőfeszítések közepette aggodalmak merültek fel egy ritka, de potenciálisan életveszélyes szövődmény miatt: a megfigyelések alapján Takotsubo kardiomiopátia (TCM) alakult ki néhány személynél a vakcinák beadása után. Egy nemrégiben készült tanulmány, amelynek célja a koronavírus elleni oltások által kiváltott TCM mélyreható elemzése alapján az átmeneti bal kamrai diszfunkcióval járó állapot többnyire nőknél alakul ki, valamint valószínűbb szövődmény volt az mRNS-oltások beadása után. Azonban így is ritka mellékhatás, amely csak százezer emberből mindössze 35-40 embert érint, és a kardiomiopátia gyakoribb szövődménye magának a Covid-19 vírusnak.
Közzétette az 51. heti járványadatokat a a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az adatok visszaesést mutatnak, de ez csalóka lehet, mivel az ünnepek miatt jelentősen torzulhatnak a számok. Az 52. heti adatokat egyelőre nem tették közzé, amint ezek megérkeznek, frissítjük az adatsorokat.
Legalább négy amerikai állam egyes kórházaiban visszaállították a maszkkötelezettséget a COVID, a szezonális influenza és más légzőszervi megbetegedések emelkedése miatt - írja a Reuters.
A Covidnál a szaglás és ízvesztés kiesett a leggyakoribb tünetek közül, ugyanakkor már tízből egy ember számol be szorongásról - szúrta ki a HVG a brit egészségügyi hatóság decemberi jelentéséből.
Valósággal szárnyaltak az amerikai tőzsdén a Covid-vakcinájáról ismert Moderna részvényei kedden, és a zárás utáni kereskedésben tovább menetelt felfelé az árfolyam, miután az Oppenheimer elemzője optimista véleményt fogalmazott meg a biotech cégről – írja a CNBC.
Amerikai katonai vezetők felelősségre-vonását sürgeti mintegy 200 jelenlegi és volt amerikai katona, amiért a járvány idején kötelezővé tették a teljes haderő számára a koronavírus-vakcina beadatását – írja a Newsweek.
Az EU-s egészségügyi statisztikákból kiderült, hogy a Pfizertől beszerzett Covid-19 vírusellenes készítmények tömkelege veszett kárba a forgalmazás szigorú ellenőrzése miatt. A pozitív Covid-teszt után röviddel beadandó gyógyszer az Egyesült Államokban könnyebben hozzáférhető volt, mint Európában, ahol csak az idősek és a kockázati csoportokba tartozók vehették igénybe a készítményt. Több mint egymilliárd dollár értékben vesztek kárba a fiolák. Aggályok merültek fel a Paxlovid más gyógyszerekkel való kölcsönhatásaival kapcsolatban is, ami miatt az orvosok csak ritkábban merték alkalmazni a terápiás készítményt.
Az idei év egyik legfontosabb globális gazdasági fejleménye a kínai növekedés lassulása volt, amely amellett, hogy a fejlett világ nagy részében is éreztette a hatását, a globális súlypontokkal kapcsolatos várakozásokat is átrajzolta. Ma már nem gondolják úgy a közgazdászok, hogy Kína rövid időn belül a világ legnagyobb gazdaságává válik, és a fejlett státusz eléréséről szőtt kínai álmok az idei fejlemények után sokkal távolabb kerültek.
Csökken a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja, bár az eredmények továbbra is emelkedett értékeket mutatnak - közölte honlapján az NNK.
Várhatóan ezekben a napokban tetőzik a légzőszervi megbetegedések száma - vélekedett az InfoRádió által megkérdezett Rusvai Miklós víruskutató, aki világossá tette: az évekkel ezelőtt felvett koronavírus elleni oltás ma már nem ad védelmet.
A világ nem áll készen egy esetleges újabb világjárvány kezelésére, ezért a felkészülés érdekében sokkal többet kellene tenni - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a járványkészültség közelgő - szerdai - világnapja alkalmából kedden.
Polgárháborús térségek, válságról válságra bukdácsoló gazdaságok, és fejlett EU-tagok is felfértek az év legnagyobb gazdasági visszaeséseit produkáló országok listájára.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.