koronavírus

Elmondta a Richter, hogy reagált a koronavírus-válságra

Elmondta a Richter, hogy reagált a koronavírus-válságra

A Richter ma közzétette közleményét a cég a koronavírus-világjárványra (COVID-19) adott válaszaival kapcsolatban. Tekintettel a magyar kormány által megfogalmazott javaslatokra és a bevezetett intézkedésekre, a Richter is intézkedéseket foganatosított munkavállalóinak védelme és a járvány jelentette kockázat csökkentése érdekében.

Varga Mihály: újabb 100 milliárd forintnyi EU-pénz érkezik majd a büdzsébe

Varga Mihály: újabb 100 milliárd forintnyi EU-pénz érkezik majd a büdzsébe

Új Facebook-videóval jelentkezett ma Varga Mihály pénzügyminiszter azután, hogy a pénzügyi akciócsoportban áttekintették az EU-tól eddig megkapott és várhatóan érkező pénzek kérdését is. Rövid videójának lényege, hogy az idén eddig Brüsszelből már árutalt 300 milliárd forintnyi EU-támogatáson felül a következő időszakban további mintegy 100 milliárd forint átutalása várható, idén pedig összesen elérheti az 1300 milliárdot a pénzügyi transzfer.

Minden harmadik álláskereső a koronavírus miatt kereshet állást

Minden harmadik álláskereső a koronavírus miatt kereshet állást

Ígéretesen alakult az év eleje a munkaerőpiacon a COVID-19 vírus miatti veszélyhelyzet kihirdetéséig, március 11-ét követően a helyzet azonban drasztikusan megváltozott: a Profession.hu reprezentatív felmérésének eredménye szerint tavalyhoz képest közel 5%-ot nőtt a munkanélküliek száma, és minden harmadik álláskereső a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt keres állást – ez jelenleg mintegy 400 ezer főt jelent.

Így áll Magyarország a koronavírus-teszteléssel

Így áll Magyarország a koronavírus-teszteléssel

A koronavírus járvány elleni védekezésben a különböző országok különböző stratégiákat is választottak, melyeknek részét képezhetik a szigorú kijárási korlátozások, a nagyszámú vírustesztek elvégzése, a védőeszközök valamint lélegeztető gépek beszerzése, de akár a nyájimmunitás elérése is. Azonban a WHO szerint a tesztelés kulcsfontosságú abban, hogy nyomon követhető legyen a járvány és a terjedését meg lehessen akadályozni a megfelelő lépésekkel. Azonban a statisztikákból úgy tűnik, Magyarországon végzik az egyik legkevesebb tesztet az OECD által vizsgált országok közül. Kanadában háromszor, Németországban négyszer, Észtországban hatszor annyi tesztet végeznek arányaiban, mint itthon.

Újra az eurózóna egyben maradása a tét: nagy bajt okozhat a tagállamok közti feszültség

Újra az eurózóna egyben maradása a tét: nagy bajt okozhat a tagállamok közti feszültség

Az eurózóna tagországainak államadósságai jelentősen megnőnek a koronavírus-válság miatt, ami felerősíti az eddig is meglévő nagyfokú eladósodási különbségeket. Ez azonban várhatóan nem okoz egyelőre adósságválságot az EKB vásárlásai miatt, mégis veszélybe kerülhet a fizetési övezet egysége az eltérő válságkezelési elképzelések és az eladósodottság különbségei miatt - mutat rá piaci körképében a Reuters. Amennyiben a masszívan eladósodott déli országok úgy érzik majd, hogy a kevésbé eladósodott északiak cserben hagyták őket, akkor a délieknél egyébként is erős populista pártok a szűk költségvetési mozgástér miatt könnyen az EU ellen hangolhatják a közvéleményt, a tagállamok között mélyülő gazdasági ellentétek pedig egyszerűen fenntarthatatlanná tehetik a közös piacot - vázolja szakértők véleménye nyomán a hírügynökség.

Befagyott az életbiztosítási piac: nem mindenhol működik a home office

Befagyott az életbiztosítási piac: nem mindenhol működik a home office

Egyelőre nincsenek nyilvános adatok a biztosítási piac első negyedéves teljesítményéről, azonban a kijárási korlátozás és a személyes találkozók elmaradása miatt jelentősen visszaesett a szerződéskötések száma, és egyelőre nem sok alternatíva látszik. Szakértők szerint a teljes digitális üzletmenetre való átállásnak több gyakorlati akadálya is van.

1500 milliárdos koronavírus-mentőcsomagot jelentett be az MFB

Végre megérkezett a kormány által két hete bejelentett 2000 milliárdos hitelprogram legfontosabb eleme: az MFB három hitel, kettő garancia és négy tőkeprogramot indít. A csomag összesen 1490 milliárd forint keretösszegű lesz.

Előbújtak a huhogók, jöhet az új mélypont a tőzsdéken

Előbújtak a huhogók, jöhet az új mélypont a tőzsdéken

Az amerikai részvények valószínűleg új mélypontra kerülhetnek, ha a korábbi jelentős eladói hullámok alatt a VIX-ben látott minták a mostani helyzet esetében is fennállnak, írja a Bank of America csapata.

A koronavírus ígéretesnek hitt gyógyszere kétszeresére növelte a halálozási arányt

A koronavírus ígéretesnek hitt gyógyszere kétszeresére növelte a halálozási arányt

A korábban a malária kezelésében használt, de az Egyesült Államokban a koronavírus kezelésében is ígéretesnek mondott gyógyszer, a hidroxi-klorokin egy új tanulmány szerint nem segített a betegeken, hanem egyenesen ártott nekik: többen haltak meg azok között, akik megkapták. Ez a gyógyszer ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza, amely nagy mennyiségben elérhető Magyarországon, és amely kivitelét megtiltotta a kormány.

Itt a bizonyíték: tényleg ráugrottak az emberek a Netflixre a koronavírus-járvány közepette

Itt a bizonyíték: tényleg ráugrottak az emberek a Netflixre a koronavírus-járvány közepette

Nagyot ugrott a Netflix előfizetőinek száma a koronavírus-válság közepette, a január-márciusi negyedévben rekordot döntött az új előfizetők száma – derül ki a társaság negyedéves gyorsjelentéséből. A számok közzétételét követően egyből 10 százalékos pluszba ugrott a részvények árfolyama a zárás utáni kereskedésben, de a lendület nem tartott sokáig. A vezetőség ugyanis arra figyelmeztetett, hogy ez a növekedés csak átmeneti, ráadásul az erős dollár sem kedvez a cégnek és az sem szerencsés, hogy le kellett állítani a tartalomgyártást a járvány miatt.

Újraindul az autógyártás az esztergomi Suzuki-gyárban

Újraindul az autógyártás az esztergomi Suzuki-gyárban

A Magyar Suzuki újraindítja a termelést április 29-én. A vállalat minden korábbinál összetettebb egészségügyi biztonsági intézkedések bevezetésével fokozatosan állítja vissza a gyártást, kezdetben egyműszakos munkarendben. Az esztergomi gyár folyamatosan figyeli a piaci igényeket, a gyártási tervet ennek megfelelően alakítja - írták közleményükben. 

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.