Koronavírus: frissítették az eljárásrendet, továbbra sincs magyar beteg
Ismét aktualizálták a koronavírus miatt a háziorvosoknak kiadott eljárásrendet - közölte az országos tisztifőorvos hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Ismét aktualizálták a koronavírus miatt a háziorvosoknak kiadott eljárásrendet - közölte az országos tisztifőorvos hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Bocsánatot kért hétfőn Dél-Koreában a Sincshondzsi keresztény egyház vezetője amiatt, hogy az irányítása alatt álló szervezet felelős volt az új koronavírus-járvány dél-koreai elterjedésében.
Bezárja európai központját a Nike Hollandiában, miután az egyik dolgozója megfertőződött koronavírussal – írja a Reuters.
Elhúzódó és jelentős hatásai lesznek a koronavírusnak az amerikai vállalatok profitjára, ez kezd nyilvánvalóvá vélni, ahogy egyre súlyosabbra fordul a járvány és egyre nehezebb előrejelezéseket adni. Néhány elemző már nem is vár profitnövekedést az idei évre az amerikai cégektől, sőt, van, akik kétszámjegyű nyereségcsökkenéssel számol– írja a Reuters.
Gyakorlatilag már alig növekszik a magyar feldolgozóipar, ugyanis a Beszerzési Menedzser Index februári értéke 50,1 pontra csökkent. Ilyen alacsony értékre 2013 nyara óta nem volt példa. A részletekből az is kiderült, hogy a BMI összeállításában résztvevő szakemberek hangulatára rányomta a bélyegét a koronavírus, sőt. A feldolgozóipari vállalatok beszerzési vezetőinek jelzései szerint a szektor hazai társaságainak működését már közvetlenül érinti a koronavírus: több (elsősorban Kínából származó) termék esetén jeleztek hiányt.
Az európai bankok és alapkezelők már javában készülnek arra, hogyan tudják távmunkával is zavartalanul biztosítani a szokásos üzemmenetet, amennyiben a koronavírus terjedése miatt kénytelenek lennének bezárni irodáikat – számol be a hírről a Financial Times.
Jerome Powell Fed-elnök pénteki közleménye erős jelzés arra, hogy a márciusi ülésen, vagy akár már előbb is kamatcsökkentésre készülhet a Fed – vélik a Goldman Sachs elemzői.
Hétfő hajnalban tett közzé rendkívüli közleményt a Bank of Japan, jelezte ugyanis, hogy közelről figyelik a folyamatokat és szükség esetén biztosítja a többletlikdivitást a pénzügyi stabilitás érdekében.
Soha nem látott mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban az új típusú koronavírus-járvány következtében - derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből. Hétvégén már megjelent a hivatalos állami feldolgozóipari bmi-adat, az is példátlanul mélyre zuhant, de a kínai részvénypiacokon ezek az adatok már nem okoztak megrázkódtatást, hiszen benne volt a levegőben a vártnál rosszabb, de várhatóan csak rövid ideig tartó feldolgozóipari gyengélkedés.
A koronavírusnak nagyon különleges, ritkán megfigyelhető hatása van a gazdaságra. Egyszerre hat a keresletre és a kínálatra, és a mai tudásunk alapján éppúgy okozhat egy gyors lefolyású, enyhe gazdasági visszaesést, mint egy makacsabb recessziót. Ráadásul attól függően, hogy milyen hatások erősebbek, teljesen eltérő gazdaságpolitikai lépéseket tesz szükségessé. Ezt a problémát tekintjük át röviden.
Már több mint 40 ezren felgyógyultak Kínában a koronavírus okozta fertőző betegségből a kínai egészségügyi hatóság beszámolója szerint, szombaton 2623 ember hagyhatta el gyógyultan a kórházakat. Ugyanakkor szombat éjfélig valamivel több, mint 85 ezer ember fertőződött meg koronavírustól szerte a világban. Olaszországban is egyre rosszabb a helyzet, a kormány három zónára osztotta fel az országot, a koronavírus-fertőzés elterjedésétől függően. Magyarországon ugyanakkor a legfrissebb, vasárnap délutáni tájékoztatás szerint, továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg.
Műholdfelvételek tanúsága szerint jelentősen csökkent a levegő szennyezettsége Kínában, ami legalább részben a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések következménye - közölte vasárnap az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Gazdaságélénkítő csomagot indíthat a német kormány, ha a koronavírus-járvány visszaveti a növekedést és szétzilálja a termelést - mondta a szövetségi pénzügyminiszter a Welt am Sonntagnak.
A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt.
Elfogadható a jelenlegi olajár Oroszország számára, de minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi, az olajpiac állapotáról megtartott moszkvai tanácskozáson.
Közel 1500 új megbetegedés történt Kínán kívül tegnap, ami a koronavírus-járvány terjedésének gyorsulását jelenti. A halálos áldozatok száma száz felett jár.
Sokáig úgy tűnt, hogy Kína túl van a koronavírus járvány nehezén, hiszen az új megbetegedések száma gyorsan és biztatóan csökkent. Most viszont második napja újra emelkedik a megerősített fertőzések száma.
A koronavírus globális terjedése miatt évek óta nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin a héten. A magyar tőzsde élen járt az esésben, a hazai tőzsdei cégek értéke egy hét alatt 1100 milliárd forinttal csökkent.
Nincs az új koronavírussal fertőzött beteg a visegrádi államokban - emelte ki az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Svédországban házhoz fognak mennek tesztelni a koronavírus-gyanús betegeket - jelentették be szombaton az ország egészségügyi hatóságai.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Egy kulcstényező hibádzik.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Ezt kevesen várták.
A technológiai fejlődés megállíthatatlan.
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?
Jelentős kifizetések várhatók.