Feltételesen szabadon engedték vasárnap reggel Thakszin Sinavatra volt thaiföldi miniszterelnököt, hat hónappal azután, hogy 15 éves száműzetéséből visszatért. A 74 éves milliárdost, aki 2001-től a 2006-os puccsig volt hatalmon, autóval, lánya társaságában látták távozni a thaiföldi főváros, Bangkok központjában lévő rendőrségi kórházból.
Varga Judit Facebook-oldalán azt írta, lemond országgyűlési mandátumáról és a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetéséről, és visszavonul a közélettől, miután Novák Katalin köztársasági elnök bejelentette lemondását a kegyelmi ügy miatt.
A hírek szerint az Orosz Nemzeti Gárda (Roszgvardija) augusztusban megkezdte a Wagner veteránok toborzását. A nemrégiben nehézfegyverzettel is felszerelt alakulathoz a korábbi elítéltek is csatlakozhatnak.
Novák Katalin köztársasági elnök április 27-én végrehajtási kegyelemben részesítette a terrorcselekményekért elítélt Budaházy Györgyöt és öt társát, miután az úgynevezett „Hunnia-per” hét vádlottjának már korábban eljárási kegyelmet adott. Az államfői kegyelem kapcsán számos jogi kérdés vetődött és vetődhet fel, ezeket próbáljuk meg tisztázni dr. Szabó Zsolt Tiborral, a Szabó és Szalai Ügyvédi Iroda ügyvédjével, az ELTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszékének megbízott oktatójával, a Doktori Iskola doktorvárományosával.
Kegyelmet kapott Roman Prataszevics belarusz ellenzéki aktivista, akit a fehérorosz hatóságok két éve egy Görögországból Litvániába tartó repülőgépen fogtak el, miután a Ryanair gépét bombariadóra hivatkozva földre kényszerítették – írja a BBC.
Az iráni igazságszolgáltatás közölte, hogy kegyelmet adott mintegy 22 000 embernek, akiket a tavaly szeptemberben kirobbant széles körű kormányellenes tüntetések során tartóztattak le - írja a Bloomberg.
Jevgenyij Prigozsin egy kommentje alapján a Wagner csoport állítólag leállította a foglyok toborzását , azonban egyes források kételkednek az állítás hitelességében.
Jun Szogjol dél-koreai elnök pénteken elnöki kegyelemben részesítette a Samsung Electronics alelnökének, Lee Jae-yongot. Az igazságügyi minisztérium szerint az üzleti vezetőre szükség volt, hogy segítsen leküzdeni a gazdasági válságot - írta meg a Reuters.
Hatályon kívül helyezte az alkotmánybíróság Peruban csütörtökön azt a döntést, amellyel a legfelsőbb bíróság semmissé nyilvánította az Alberto Fujimorinak nyújtott kegyelmet, így a vitatott megítélésű korábbi elnök mégis kiszabadulhat a börtönből.
Donald Trump leköszönő amerikai elnök megkegyelmezett kedden tizenöt elítéltnek, köztük több republikánus pártbeli szövetségesének és olyan biztonsági embereknek, akik részt vettek a 2007-es bagdadi vérengzésben. Ezenkívül enyhítette a büntetését öt további elítéltnek.
Elnöki kegyelmet adott Donald Trump elnök Michael Flynn-nek, volt nemzetbiztonsági tanácsadójának, aki kétszer is elismerte eskü alatt, hogy hazudott az FBI-nak - írja a CBS News.
Donald Trump amerikai elnök pénteken kegyelemben részesített háborús bűnökkel vádolt amerikai katonákat.
Donald Trump elnök nem adhat kegyelmet önmagának - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Paul Ryan, a szövetségi törvényhozás leköszönő republikánus házelnöke. Trump korábbi kijelentésére reagálva.
Mutatjuk a top 10-es listát.
Most kezdjük csak megérteni az összes hatást.
De van olyan mutató, ahol aggasztó a magyar helyzet.
A Portfolio háromrészes videósorozatának második epizódjában Kisgyörgy Jánost, a CÉH zRt. vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.
Megjelent a Portfolio kiberbűnügyi podcastjének harmadik epizódja.
Nagyon gyengült ma az árfolyam.