Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja nagyszabású tanulmányt tervez a vakcinák és az autizmus közötti lehetséges összefüggésekről - jelentette a Reuters.
Napok óta komoly gondot okoz Texas nyugati részén a kanyarójárvány, ismertették az állam egészségügyi tisztségviselői. A terjedő betegség eddig egy gyermek halálát okozta, és a rendelkezésre álló adatok szerint eddig nem nagyon lassít – közölte a The New York Times.
Tíz év után az első, kanyaró okozta haláleset történt az Egyesült Államokban: egy oltatlan iskoláskorú gyermek vesztette életét Nyugat-Texasban. A járvány már két államra terjedt ki, és több mint 130 megbetegedést regisztráltak – írja a Reuters.
Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban - közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
A világszerte jelentősen, csaknem megduplázódott kanyarós megbetegedések száma aggodalomra ad okot, és az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint több ország, köztük az Egyesült Királyság is elveszítheti "kanyarómentes" státuszát a szeptemberi felülvizsgálatkor, ami a védőoltások terén mutatkozó hiányosságokra és a betegség terjedésének növekedésére hívja fel a figyelmet - számolt be az Index.
A rendkívül ragályos kanyaróbetegségről adott ki tájékoztatót kedden a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint harmincszor annyi kanyarós megbetegedés volt Európában 2023 első tíz hónapjában, mint a megelőző év azonos időszakában – írja a Politico.
Országos járványnak nyilvánította Romániában a kanyarót kedden az egészségügyi minisztérium, miután a regisztrált megbetegedések száma megközelítette a kétezret és a fertőzés az ország 41 megyéje közül már 29-re átterjedt.
A koronavírus-járvány összesen mintegy 336 millió évvel rövidítette meg az emberi életeket a világon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken kiadott statisztikai évkönyve szerint.
Súlyos biológiai veszélyre figyelmeztetett kedden a WHO a harcok sújtotta Szudánban, miután a szemben álló felek egyike ellenőrzése alá vett egy laboratóriumot, ahol a többi között kanyaró- és koleravírust is tárolnak. A WHO szudáni irodájának vezetője, a jelenleg az afrikai országban tartózkodó Nima Szaíd Abíd azt közölte, a technikusok nem tudnak bejutni a közegészségügyi intézet laboratóriumába, hogy biztonságba helyezzék a veszélyes anyagokat.
A világ egyik legveszélyesebb betegségének tartott kanyaró ismét nagy gondokat okoz, elsősorban Afrikában, ahol a koronavírus-járvány miatt megszakadtak a kanyaró elleni oltási kampányok a gerekeknél. Szövődményei közé tartozik a vakság, a tüdőgyulladás és a halál – számol be a hírről a Reuters.
Afrikában idén márciusig a tavalyi év azonos időszakához képest 400 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma, miután sok régióban elakadtak az oltási kampányok - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája.
Világszerte megugrott a kanyarós esetek száma - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán Genfben ismertetett jelentéséből.
Miközben az eredeti vírustörzs terjedésekor egy fertőzött személy 2-3 másikat fertőzött meg, az omikronnál 15-18 embernek adja át a vírust, lassan eljutunk ahhoz a fertőzőképességhez, ami a kanyaró vírusát jellemzi, mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője az RTL Klub Reggeli című műsorában.
Kanyarójárvány törhet ki Szerbiában, mivel a koronavírus-járvány miatt csökkent a kötelező védőoltások beadásának aránya - közölte a szerbiai gyermekgyógyászok egyesülete szombaton.
Trump több időt adna a felkészülésre.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.