infláció

Sorsdöntő esemény jön, amely megint kivégezheti a piacokat

Sorsdöntő esemény jön, amely megint kivégezheti a piacokat

A héten érkezik a júliusi amerikai infláció, amely ha - június után ismét - meglepően magas lesz, akkor a elillanhat a befektetők tévhite a Fed kamatpályájáról alkotott képről. Emlékezetes, hogy a Fed júliusi kamatdöntése után a piac úgy értelmezte Powell szavait, hogy közel van a kamatpálya teteje, de a vártnál magasabb inflációs adat szétkergetheti a galambokat az Egyesült Államokban (Powell egyébként azt is hangsúlyozta, hogy a jegybank adatvezérelt üzemmódra áll). Ez lesz a hét egyik legfontosabb eseménye, de azért lesznek mások is: például a magyar inflációs adat.

Most szabadul el igazán az infláció Magyarországon

Most szabadul el igazán az infláció Magyarországon

Júliusban 13%-ra ugorhatott fel az infláció Magyarországon - derül ki a Portfolio elemzői várakozásokat monitorozó felméréséből. Júniusban 11,7%-os éves áremelkedési ütemet mért a KSH, vagyis további érdemi gyorsulás várható a holnap érkező hivatalos adattal a pénzromlás ütemében. Az év végére vonatkozó várakozások a rezsidrágítás hatására még inkább elszálltak, már 16,5%-ra várja a piac a decemberi árindexet. Erős megosztottság van a tekintetben, hogy jövőre mennyire mérséklődhet az áremelkedés üteme, az optimistábbak szerint év végére már egész alacsony lehet az infláció, mások szerint viszont csúnyán be fog ragadni.

Nincs most ennél fontosabb feladat Donald Trump szerint

Nincs most ennél fontosabb feladat Donald Trump szerint

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.

A meglepő amerikai adatok után is jól tartja magát a forint

A meglepő amerikai adatok után is jól tartja magát a forint

A forint egész héten szépen teljesített, a hetet még 400 fölött kezdte, és péntekre már majdnem 10 egységgel erősödött, az euróval szembeni jegyzések péntek reggel a 394-es szint alatt is jártak. Majd jöttek a délutáni, vártnál sokkal erősebb amerikai munkanélküliségi adatok és ezek megmozgatták a devizapiacokat is. (Technikai okok miatt sajnos az árfolyamchartokon nem tudjuk megjeleníteni a mozgásokat.)

Elszállt a sajtburger ára Magyarországon

Elszállt a sajtburger ára Magyarországon

A McDonald's 14 év óta először emelte sajtburgerének árát Nagy-Britanniában, mivel a költségnyomás egyre nagyobb, a Telex pedig most arról írt, hogyan emelkedett a sajtburger ára Magyarországon. A portál szerint az elmúlt két év alatt nagyjából 60%-kal lett drágább a McDonald's népszerű terméke hazánkban.    

EKB: nemkívánatosan magas az infláció, lassul az euróövezeti gazdasági aktivitás

EKB: nemkívánatosan magas az infláció, lassul az euróövezeti gazdasági aktivitás

Az euróövezet gazdasági aktivitása lassul, az infláció továbbra is nemkívánatosan magas, és várhatóan még egy ideig az inflációs cél felett marad az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön publikált legfrissebb gazdasági jelentése alapján. A dokumentum hangsúlyozza, hogy észlelhetők a gazdasági aktivitást fékező tényezők enyhülésének a jelei is, mindez megnehezíti a 2022 második felére és az azt követő időszakra vonatkozó becsléseket.

Rettenetes hibát vétett a Fed döntéshozója, és a reakciókat biztosan nem teszi zsebre

Rettenetes hibát vétett a Fed döntéshozója, és a reakciókat biztosan nem teszi zsebre

Mary Daly, a San Francisco-i Fed elnöke egy élő interjúban úgy nyilatkozott, hogy ő nem érzi a magas infláció okozta fájdalmat, mert van miből költenie - írja a Zerohedge. Az inláció negyven éves csúcson jár az Egyesült Államokban, amely erőteljesen rontja a reáljövedelmek vásárlóerejét, és ezt főleg a legalacsonyabb jövedelmű családok érzik meg.

Fájdalmas hír az autósoknak: durva drágulás jön az autópályákon

Fájdalmas hír az autósoknak: durva drágulás jön az autópályákon

A kormány tavalyi döntése értelmében az e-matricák és e-útdíjak mértékét a megelőző év augusztusi, KSH által közreadott éves bázisú infláció alapján kell meghatározni, 10 forintra kerekítve – számolt be a napi.hu. Tekintettel a jelenlegi előrejelzésekre, mindez azt jelentheti, hogy erőteljesen drágulnak majd az autópályamatricák Magyarországon.

Élvezzük ki a nyár utolsó hónapját a tőzsdéken, mert utána könnyen elszabadulhat a pokol

Élvezzük ki a nyár utolsó hónapját a tőzsdéken, mert utána könnyen elszabadulhat a pokol

Az augusztust általában a gyengébb részvénypiaci hónapok közé szokták sorolni a tőzsdei álmoskönyvek, ám az elmúlt években messze nem a rossz teljesítményekről szólt az év nyolcadik hónapja. Az alacsony forgalmak közepette 2018-ban, 2020-ban és 2021-ben is érdemi emelkedést hozott a nyár utolsó hónapja. Mind a három esetben közel azonos tőzsdei csillagállás hozta el ezt az emelkedést, és idén is szinte teljesen hasonló a helyzet. Egy lényeges különbséggel, ami nem más, mint a korábbinál jelentősen alacsonyabb várható csúcsérték.

Ebbe Erdogan is belebukhat? Elszabadultak az árak Törökországban

Ebbe Erdogan is belebukhat? Elszabadultak az árak Törökországban

Nem enyhül az inflációs nyomás Törökországban: a legfrissebb adatok szerint júliusban éves szinten 79,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak. Az elképesztő mértékű drágulás fő oka a globális energia- és élelmiszerárak emelkedésében és az unortodox török monetáris politikában keresendő, amely az elszabaduló árak mellett is kitart a kamatok alacsonyan tartása mellett. A Reuters elemzői konszenzusa szerint az áremelkedés a harmadik negyedév végére megközelítheti a 85 százalékot, mielőtt esésnek indulna a drágulás üteme. Független török közgazdászok szerint a valós inflációs adat viszont akár duplája is lehet a hivatalosan közöltnek. A megszokott közgazdasági elgondolásokkal szembemenő monetáris politika a helyi deviza, a líra árfolyamának folyamatos mélyrepülését is okozza, erősítve az inflációs trendet. Elemzők szerint csak idő kérdése, hogy a líra dollárral szembeni árfolyama a tavaly decemberi mélypont után újabb rekord alacsony szintet érjen el.

Eljött az igazság pillanata: hatalmas bajban vannak a magyarok

Eljött az igazság pillanata: hatalmas bajban vannak a magyarok

Kifutott az egyszeri juttatások jövedelemnövelő hatása és az évtizedek óta nem látott infláció is egyre több háztartás életszínvonalát veti vissza, akik kénytelenek csökkenteni fogyasztásukat, illetve érdemben alacsonyabb minőségű termékeket kell vásárolniuk – mondták a Portfolionak kiskereskedelmi források. Az árstopok szétzilálják az kiskereskedelmet, ami miatt nagyon erőteljes vásárlási korlátozások vannak érvényben, de még így is egyre többször van áruhiány a boltokban. Vannak olyan termékek, döntően árstoposak, amelyekből a láncok már az alacsony minőségűt tartják, mert nem akarnak veszteséget maguknak; másrészt a kereslet is csökken a jobb minőségű termékek iránt. A kiskereskedelmi különadó is rátett egy jó nagy lapáttal a problémákra: a Portfolionak kiskereskedelmi források arról beszéltek, hogy még soha nem volt olyan gyors az átárazás, vagyis az áremelés, mint az adó bejelentése után.

Már fékez a magyar gazdaság, harmadik hónapja esik a kiskereskedelmi forgalom

Már fékez a magyar gazdaság, harmadik hónapja esik a kiskereskedelmi forgalom

Júniusban a harmadik egymást követő hónapban esett vissza a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz viszonyítva. Az érezhető fékezés mögött az első negyedévben kiszórt kormányzati transzferek kifutása, illetve az erőteljes infláció jövedelmeket erodáló hatása áll.

Brutális gázdrágulás Németországban, oda is megérkeznek a magyarországi árak

Brutális gázdrágulás Németországban, oda is megérkeznek a magyarországi árak

Európa szerte emelkednek az energiaárak, nincs ez másként Németországban sem, ahol az egyik nagy szolgáltató, a RheinEnergie október 1-jétől jelentősen megemeli a földgáz árát. Ennek oka az, hogy a cég szerint a földgáz beszerzési költségei közel 450 százalékkal növekedtek a 2022/23-as időszakban a 2021/22-es beszerzési időszakhoz képest, ami a hosszú távú folyamatos beszerzési rendszer ellenére jelentősen emelkedő árakhoz vezet.

Fellángoltak a recessziós félelmek - Mibe fektetnek a profik?

Fellángoltak a recessziós félelmek - Mibe fektetnek a profik?

Úgy néz ki, Amerikában enyhébb, Európában pedig komolyabb recesszió következik. A magyar befektetési alapokat kezelő profi befektetők egyelőre a kockázatkerülő eszközöket vásárolnák, tartva a piaci bizonytalanságtól, később azonban, az infláció enyhülésével remélhetőleg a jegybankok szigorító magatartása is változik, ami viszont kedvezőbb lehet a részvényárfolyamokra nézve.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.