Erkölcsi vakság egy sorba állítani az izraeli vezetőket és a Hamász palesztin terrorszervezet vezetőit - írta Beni Ganz izraeli miniszter, a hadikabinet tagja hétfőn X (volt Twitter) fiókjában, válaszul annak lehetőségére, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adhat ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter, Jahja Szinvár, a Hamász gázai vezetője és Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka ellen.
Az AP beszámolója szerint tegnap Mike Johnson republikánus házelnök is jelen volt Donald Trump volt amerikai elnök New York-i bírósági tárgyalásán, hogy erős szavakkal illesse annak jogszerűségét, és a szerinte "korrupt" amerikai jogrendszert. Johnson a sokadik Trump-szövetséges, aki a héten a törvényszékre látogatott, hogy a nyilatkozattételi tilalom alatt álló várható republikánus elnökjelölt helyett álljon a kamerák elé.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a hét hátralévő részére felfüggesztette nyilvános szerepléseit, hogy mérlegelje, lemondjon-e a mediterrán ország kormányfői posztjáról. A 2018 óta hatalmon lévő szocialista politikus tegnap ezt azután jelentette be, hogy egy bíróság korrupció gyanújával indított vizsgálatot a felesége ellen.
Karl Nehammer osztrák kancellár hétfőn elrendelte a nemzetbiztonsági tanács összehívását április 9-re a néhány éve feloszlatott Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Szövetségi Hivatal (BVT) kémkedéssel gyanúsított egyik munkatársának őrizetbe vételével összefüggésben.
A 2023-as Korrupció Érzékelési Index (CPI) aggasztó globális képet fest, amelyből kiderül, világszerte egyre nagyobb problémát jelent a korrupció. A friss lista szerint továbbra is Magyarországon érzékelik a legáthatóbbnak a korrupciót az emberek az EU-tagállamok között, ráadásul az utolsó előtti Bulgáriában javult a helyzet, míg itthon egyetlen pontnyi változást sem mutatott ki a felmérést készítő Transparency International.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának elnöke, John Roberts "óvatosságra és alázatra" int, miközben a mesterséges intelligencia átalakítja a jogi területet – írja a Reuters.
A magyar kormány a múlt héten, szinte az utolsó pillanatban beterjesztette a parlament elé az igazságügyi reform utolsó passzusait, az pedig gyorsan meg is szavazta, az Európai Bizottság pedig erre válaszul feloldotta a magyar kohéziós források kifizetését. Azonban különös módon a kabinet 61 napos hatályba lépési időt határozott meg az Európai Unió Bíróságával kapcsolatos szabályozásnak. A Portfolio kérdésére az Európai Bizottság jelezte, hogy folyamatosan figyelik az igazságügyi rendszer működését, és bármikor újra pénzügyi szankciókkal élhetnek.
Rövid videóban kommentálta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt, hogy 10,2 milliárd euró, mintegy 4000 milliárd forint, felzárkóztatási forrást felszabadított Magyarország számára az Európai Bizottság a szerdai döntésével, mivel megfelelt az ország a független igazságszolgáltatás alapvető követelményének.
Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a magyar kormány minden követelményt nem teljesített, illetve a hiányosságokat nem orvosolta - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Strasbourgban.
Az uniós igazságszolgáltatási rendszeren belüli jelentős és példátlan fejlemény, hogy Giovanni Kessler, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) volt vezetője egy belga bíróságon egyéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélet szerint Kessler részt vett egy ellentmondásos vizsgálatban, amelynek során John Dalli volt egészségügyi biztos megvesztegetéssel és illegális lehallgatással kapcsolatos vádak szövevényes hálójába keveredett. Mindennek súlyos kihatása lehet az egész EU-s csalás- és korrupcióelleni fellépésnek - számolt be a Politico.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (Parliamentary Assembly of the Council of Europe - PACE) emberi jogi kérdésekkel foglalkozó bizottsága kemény állásfoglalást tett Oroszországgal kapcsolatban: de facto diktatúrának nevezték az országot.
Kedden kezdi meg az izraeli legfelsőbb bíróság a heves indulatokat kiváltó, a Netanjahu kormány hatáskörét kibővítő igazságügyi reformtervezet vizsgálatát - Írja a Reuters. Az ítélőtábla akár hónapokig is tárgyalhat a törvényjavaslatról, az előzetes elvárások szerint nem fogják támogatni annak életbe lépését.
Elfogadta hétfőn az izraeli parlament, a kneszet a kormány igazságügyi reformcsomagjának az észszerűség jogi elvét korlátozó törvényjavaslatát, mely csökkentené a bíróságok hatáskörét.
Az izraeli startup cégek 68%-a "aktív jogi és pénzügyi lépésekbe kezdett, például készpénztartalékok kivonásába, a főhadiszállás Izraelen kívülre helyezésébe, az alkalmazottak áthelyezésébe és elbocsátások végrehajtásába" – közölte vasárnap az 521 vállalatot képviselő Start-Up Nation Central a friss felmérésében. Az időzítés nem véletlen: most kezdik tárgyalni az izraeli törvényhozásban azt a Benjamin Netanjahu kormányfő által erősen szorgalmazott jogszabálymódosítást, ami igencsak belenyúlna az igazságszolgáltatás függetlenségébe, például megakadályozná, hogy a Legfelsőbb Bíróság nyilvánvaló "ésszerűtlenségre" hivatkozva megsemmisítsen egy jogszabályt.
Az Európai Bizottság közzétette negyedik éves jogállamisági jelentését, amelyben minden uniós tagállam demokratikus intézményrendszerének helyzetét értékelték. A jelentés szerint a jogállamisággal kapcsolatos aggályok továbbra is fennállnak, ugyanakkor a korábbi ajánlások nyomán pozitív fejlemények és reformok is történtek. A tavaly megfogalmazott ajánlások mintegy 65%-át részben vagy teljes mértékben teljesítették tagállamok. Néhány országban azonban továbbra is vannak rendszerszintű aggályok, és közülük épp Magyarországot emelték ki.
Az Európai Bizottság jogállamisági jelentéstervezete átfogó értékelést nyújt az Európai Unió tagállamainak demoratikus rendszereiről, Magyarországot pedig szinte minden főbb fejezetnél kiemelik a hazai jogrendszer hiányosságai vagy visszásságai miatt. A szerdán hivatalosan is megjelenő, kiszivárgott dokumentum Magyarországon néhány pozitív fejleményt is megállapít, de jóval több aggályt fogalmaznak meg, így az igazságszolgáltatás, a korrupcióellenes fellépés problémái, a lobbizás vagy az egységes piacot sértő jogi gyakorlatok miatt.
A legbátrabbak viszont már dörzsölték a tenyerüket.
Alkalmazkodnak majd a terephez.
Kamerákkal ellenőrzik a szabályok betartását.
Világszerte hőhullámok sújtanak és messze még az idei nyár vége.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.