Vörös kód lépett életbe két magyar régióban a hideg miatt
Vörös kód figyelmeztetést adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt.
Vörös kód figyelmeztetést adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt.
Az előrejelzések alapján Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye főleg magasabban fekvő, hegyvidéki területein jelentősebb mennyiségű friss hó hullhat. Ezen kívül a következő napokban a Bakonyban várható még számottevő havazás, az ország többi területein csak kisebb, lepel vastagságú hótakaró alakulhat ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban dolgoznak majd a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon, de a közlekedőknek érdemes lesz fokozott óvatossággal vezetniük az intenzívebb havazásban érintett területeken - figyelmeztet a közútkezelő közleményében.
Egyetlen nap leforgása alatt csak az én szemem előtt két olyan eset történt, ami a kerékpárosok nem megfelelő kivilágításából adódott. Az egyik csak majdnem, a másik sajnos valódi balesettel végződött. Ne rontsa el senki se a saját, se mások karácsonyát, illetve egyetlen napját sem azzal, hogy egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon világítja ki kerékpárját!
Annak ellenére, hogy még november közepén is voltak olyan napok, amikor az ország egyes területein a napi csúcshőmérséklet meghaladta a +20oC-ot, a tél és vele együtt a téli közlekedési körülmények megkövetelik a megfelelő felkészülést. Minden, a közlekedésben bármilyen formában résztvevő egyén minden tőle telhetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a korlátozott látási és tapadási viszonyok között is úgy jusson el úti céljához, hogy közben sem saját magát, sem másokat nem veszélyeztet, sőt veszélyes helyzetet sem teremt. Ha ilyen mégis kialakul, akkor pedig mindent meg akar és tud tenni az elkerülése, a következményei mérséklése érdekében.
Itthon ugyan még nem mutatta meg igazi arcát a tél, de a környező országok hegycsúcsait már vastag hóréteg borítja, ami egy dolgot jelent: megkezdődött a síszezon. Sokan kihasználják az év utolsó napjainak szerencsés alakulását, és összekötik a karácsonyt vagy a szilvesztert a síelés élményével. Nekik indulás előtt érdemes tájékozódni a szomszédos országok közlekedési előírásairól is.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Íme a Kreml feltételei.
Utánajártak az eseményeknek.
De az ellenfelei annál inkább.
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.