Bosszantó hibát javítottak a Windowsban
A Microsoft végre javította a Window egyik bosszantó hibáját, amikor a Fájlkezelő automatikusan, bármiféle kérés nélkül megnyílt - szúrta ki a Hvg.
A Microsoft végre javította a Window egyik bosszantó hibáját, amikor a Fájlkezelő automatikusan, bármiféle kérés nélkül megnyílt - szúrta ki a Hvg.
Egy mindössze 11 cm átmérőjű, vastag falú cső szivárgása miatt kellett leállítani egy atomerőmű reaktorát a szlovéniai Krško mellett – írja blogján Aszódi Attila mérnök, a BME Nukleáris Technikai Intézetének tanára.
A hétvégén több piliscsabai lakos panaszkodott rosszullétre az Aldiban vásárolt saját márkás tej elfogyasztása után. A Nébih közölte, hogy a német hátterű kiskereskedelmi vállalat saját hatáskörében kivonta a forgalomból a terméket - tudta meg a hvg.hu.
A Honda Motor 1,2 millió járművet hív vissza az Egyesült Államokban a tolatókamera képével kapcsolatos lehetséges probléma miatt - jelentette be pénteken a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA).
Gondolkodtál már azon, milyen lenne, ha ébredés után a bankszámládat megtekintve azt vennéd észre, hogy milliárdos lettél? Ez történt Antônio Pereira brazil buszsofőrrel is, akinek egy hiba miatt a bankja 26 millió dollárt rakott a számlájára, úgy, hogy a vagyona előtte mindössze 46 dollár volt – írja a Daily Mail.
A Toyota több mint 2 millió felhasználó járműadatainak lehetséges kiszivárgását jelentette be Japánban - írja a Reuters.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy tervezési hiba miatt csúszhat az M6-os autópálya építése, miután a mohácsi csomópontnál nagyjából egy közel 600 méteres szakaszt kifelejtettek a közbeszerzési eljárásból, és az nem jelent meg a korábbi tervpályázatban sem. A Jobbik helyi politikusa. Schwarcz-Kiefer Patrik azonban egy Facebook-bejegyzésben elárulta, hogy a kivitelezési hiba már tavaly augusztusban is tudható volt.
A szakrendszer hibája miatt a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség - közölte a Miniszterelnökség pénteken.
A Netgear hálózati eszközgyártó kijavított egy több Wifi router modellt érintő súlyos sebezhetőséget, és azt tanácsolja az ügyfeleinek, hogy mihamarabb frissítsék eszközeiket a legújabb firmware-re - írja a Bleeping Computer.
A Tesla 321 ezer autót hív vissza az Egyesült Államokban, mivel problémák lehetnek a világításukkal – közölte a cég szombaton a Reuters tudósítása szerint.
Alighanem sokan hagyták a hétvégére, és azon belül is a vasárnap délutáni-esti órákra a népszámlálási kérdőív kitöltését, mert a rendszer – éppúgy, ahogy korábban, az online kitöltési lehetőség indulásakor is is – nem bírta a terhelést - írja a HVG.
Műszaki hiba miatt nem tudta elhagyni Nagy-Britannia térségét a HMS Prince of Wales, a legnagyobb és legdrágább brit hadihajó – írja a Guardian. A 3 milliárd font értékű, 65 ezer tonnás repülőgép-hordozó azonnali javításra szorul.
Ritkán előforduló villanásszerű összeomlást, úgynevezett flash crasht élt át ma az európai részvénypiac, egy ponton 300 milliárd eurónyi értéket söpörve ki a tőzsdékről. A Citigroup egyik kereskedőjének hibás tranzakciója állhat a jelenség mögött – írja a Bloomberg.
Háromból kettő önéletrajzban legalább egy nyelvtani hiba szerepel egy új kutatás eredményei szerint - írja a Bloomberg.
Világszintű szolgáltatáskiesés következett be a Facebook és az Instagram oldalán, a leállás a Messenger és a WhatsApp oldalait is érintette – írta a Reuters a Downdetector.com adataira hivatkozva. Hétfőn késő este aztán újra elérhetővé vált a Facebook felülete, olyan alapvető funkció, mint a Facebook-falra történő posztolás, viszont még nem működött.
Leállt a műszaki vizsgáztatás, a Belügyminisztérium felé nem működik az adatkapcsolat - írja a HVG.
A paksi atomerőmű honlapján közölte, hogy a 4.blokkján tegnap délután a 8. turbina villamos védelmi működés következtében kiesett, így a blokk 50 százalékos teljesítményen üzemel. A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.
Sorra érkeznek a jelentések arról, hogy leállnak, elérhetetlenek a világ nagy weboldalai, hírportáljai: nem megy többek között a Bloomberg, a Financial Times, a New York Times, a Reddit, a Twitch, az Amazon. Egy webes tartalomközvetítő szolgáltatónál adódhatott gond, a problémát pár óra alatt, kora délutánra orvosolták.
A Windows 10 saját vírusírtója, a Windos Defender egyes felhasználóknál elkezdte teleszemetelni a számítógép merevlemezét, volt, akinek egy nap alatt 30 gigabájt szabad helyét emésztette fel.
Csütörtök délután fél öt óta nem érhető el Budapesten a 9. kerület jelentős részén a Vodafone internet és tévészolgáltatása. Az ügyfélszolgálati munkatársak szerint központi hiba van, amit nem tudni, mikorra javítanak ki.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Minden politikai és jogi eszközt bevetnek.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.