görögország

Már nem Görögország Európa beteg embere

Londoni pénzügyi elemzők szerint a nemzetközi adósságpiac a hozamdinamikákból következtethetően már csaknem ugyanolyan kockázatos adósnak tartja Olaszországot, mint az évek óta súlyos adósságválsággal küszködő Görögországot.

Komoly hozamról maradt le, aki túl korán fedezékbe vonult idén

Komoly hozamról maradt le, aki túl korán fedezékbe vonult idén

Tavaly év végén sokan eltemették a 2009-ben indult bull piacot, idén év elején azonban rég nem látott jó hangulat uralkodik a tőzsdéken. Sok a kockázat, de az alacsony kamatok mellett azért valamivel pénzt is kell keresni, 2019-ben ismét nőtt a kockázatvállalási hajlandóság.

Tovább bővítenék az EU-t a balkáni négyek

Az Európai Unió bővítését, valamint a balkáni infrastruktúra fejlesztést és energetikai projektek megvalósítását támogató közös nyilatkozatot fogadtak el Románia, Bulgária, Görögország és Szerbia vezetői pénteken Bukarestben.

Megajándékozta Görögországot a hitelminősítő

Javította Görögország államadós-osztályzatait a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a görög gazdasági reformprogram sikerével és az erőteljes költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést.

Fuldokolnak a bedőlt hitelekben a görög bankok

10% alá kellene csökkennie a görög bankok nem teljesítő hitelállományának a fenntartható növekedéshez, ehhez képest a legfrissebb adat szerint még mindig 46,7% a ráta.

Hivatalosan is megszületett Észak-Macedónia

A macedón kormány bejelentette kedden, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.

A gazdasági összeomlás után újabb katasztrófa fenyegeti Európa fekete bárányát

Alig sikerült kiszabadulnia a nemzetközi hitelcsomag béklyójából, Görögországnak máris újabb krízissel kell szembenéznie: kilenc év alatt 355 ezerrel csökkent az ország népessége, amelyben a születésszám durva visszaesése, illetve az elvándorlás is szerepet játszott - hívja fel a figyelmet friss tanulmányában Giorgos Rachiotis egyetemi professzor. A University of Thessaly szakértője szerint egyértelmű kapcsolat van a súlyos gazdasági válság és a kialakulóban lévő népesedési válság között. A számok valóban őt igazolják.

Olaszország a hibás - üzente a görög jegybank, majd megugrottak a bankrészvények

Részben Olaszország "populista fiskális politikáját" okolja a görög bankok árfolyameséséért Görögország jegybankja. Ez az első hivatalos jelzés arról, hogy az olasz költségvetési hiány növelése hatással van más eurózónabeli országokra is - írja a Bloomberg. A közlemény után átlagosan 7,8%-ot meneteltek tegnap a görög bankrészvények.

Olaszország lehet a következő Görögország?

Az olasz kormány tagadja, hogy a költségvetési terveik a görögökéhez hasonló szituációt eredményezhetnek Rómában - írja a CNBC. Ugyanakkor az olasz állampapírok hozamánál már csak a görög papíroké magasabb, a különbség pedig szűkül.

Hatalmas zuhanás: aggódni kezdett a piac a görög bankok miatt

Nagyot esett tegnap több görög bank részvényárfolyama is, a befektetők ugyanis attól tartanak, hogy nem lesz elég a tőkéjük nem teljesítő hitelállományuk csökkentésére a felügyelet által előírt ütemben.

Macedónia névváltoztatására szavaztak az emberek az érvénytelen népszavazáson

Bár a vasárnapi népszavazáson az emberek 91,5%-a szavazott Macedónia nevének Észak-Macedóniára történő megváltoztatására az euróatlanti integráció érdekében, de a jogosultaknak csak a 36,9%-a voksolt, így érvénytelen lett a népszavazás. Ez az ellenzék és az államfő által is szorgalmazott bojkottal is összefügg, illetve azzal, hogy a választási névjegyzéket már évek óta nem frissítették, így sok olyan név is benne van, aki már elvándorolt az országból. Mivel nem volt ügydöntő a népszavazás, várhatóan a parlament nekikezd a görög-macedón megállapodás nyomán az alkotmánymódosításnak, de annak átviteléhez nincs meg a kormánynak a szükséges kétharmados támogatás, így a helyzet akár előrehozott választások felé is sodródhat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Váratlan fordulat Varga Mihály jelölti meghallgatásán
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.