Baleset miatt nem járható a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető út a Sibrik Miklós úti felüljárónál - közölte a BKK Info kedd este.
Felborult egy honvédségi Ural típusú utánfutós katonai tehergépjármű a rakományával, egy Zenon víztisztító konténerrel kedd reggel 8 óra körül az M5-ös autópálya Budapest felé tartó sávjában, a 145-ös kilométernél - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Szingapúrban a kormányzati politika és a vagyonosok kereslete miatt a gépjármű-tulajdonlási költségek továbbra is magasak, itt a legdrágább a világon autóhoz jutni - számolt be a Bloomberg.
A német hatóságok újraindították a Martin Winterkorn elleni büntetőeljárást piaci manipuláció gyanúja miatt, aki azt megelőzően volt a Volkswagen elnöke, hogy a 2015-ös károsanyag-kibocsátási botrány miatt megbuktatták - közölte csütörtökön egy regionális bíróság.
A magyar háztartások nagyobbik részében 1 db, 16 éves (vagy még annál is öregebb), belföldön, használtan, 1 és 3 millió forint között vásárolt benzines gépjármű található - derül ki a Használtautó.hu és a GKID közösen készített kutatásából. Az átlagos hazai autótulajdonos évente 50 és 250 ezer forint közötti összeget költ karbantartásra, miközben minimum 5 évet vár a cserével, és jellemzően 3,8 millió Ft-ot költene egy összegben egy legalább 8 éves, benzines vagy dízeles használt autóra.
A hatodik kerületi Révay közt alakította át sétálóutcává Terézváros önkormányzata, hamarosan ünnepélyes átadó keretein belül megnyitják az útszakaszt a gyalogosok előtt.
Minden orosz tisztviselőnek hazai gépkocsit kell használnia - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az ipari vállalatok vezetőivel csütörtökön megtartott tanácskozásán.
Egy hónap múlva, július 1-től átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel - írja a Népszava.
Sokan, akik autóvételre adják adják a fejüket, csak egy pénzösszeget látnak a történettel kapcsolatban, mégpedig a vételárat. A gépkocsi fenntartásával járó költségekbe viszont nem feltétlenül gondol mindenki bele, pedig ha kiszámolja az ember a különböző extra tételek mentén felépülő havi ráfordítások mértékét, akkor akár kétszer is meggondolhatja, hogy valóban szüksége van-e az adott járműre. Ehhez a tisztánlátáshoz igyekszik hozzásegíteni a GreenGo kalkulációja, nyilván azzal a mögöttes szándékkal, hogy a saját szolgáltatásukat, azaz az autómegosztást népszerűsítsék.
Négy év alatt megkétszereződött azoknak az amerikaiaknak a száma, akik napi szinten maguknál tartják kézifegyverüket - derül ki egy friss kutatásból.
Kiástak az Afganisztánt irányító tálibok egy régi Toyota személygépkocsit, melyet alapítójuk, Mohamed Omár molla használt ahhoz, hogy elmeneküljön az Egyesült Államok katonái elől, amikor megkezdődött a 2001-es invázió Afganisztán ellen – írja a Guardian.
Márciustól szeptemberig vizsgálja a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását a használtautó-kereskedésekben a szakhatóság. Az ellenőrzések a fogyasztói panaszokban is jelzett problémák feltérképezését szolgálják, a tájékoztatási kötelezettségek megfelelő teljesülését kérik számon. Az egyik megyei kormányhivatal az akció részeként a hazai hatósági gyakorlatban először egy komplett gépkocsit próbavásárol majd - tájékoztat az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Áll a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Szabadbattyán térségében.
Szombat 0:00 órától a határon belépő gépkocsivezetőket nem küldik azonnal karanténba. Az éjfél után belépő járművek sofőrjei az újabb fuvarfeladatokat – a járványügyi szabályok további szigorú betartása mellett – megkezdhetik - írja az MLSZKSZ tagjainak szóló tájékoztató levelében.
Tovább nőtt a használt autók importja az első negyedévben, a Magyarországra hozott használt kocsik 61 százaléka tíz évnél idősebb volt - ismerteti a Das WeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.