Micael Johansson, a svéd védelmi konszern, a Saab vezérigazgatója szerint Európának jelentősen növelnie kell a védelmi ipar pénzügyi támogatását, ha ösztönözni akarja az együttműködést és javítani kívánja a kontinens vállalatainak versenyképességét. A Financial Timesnak adott interjújában Johansson úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság által jelenleg előirányzott 1,5 milliárd euró helyett 100 milliárd euró körüli összeggel kellene támogatni az európai védelmi ipari stratégiát.
Svédország új tanulmányt indított, amely a Saab Gripen többcélú vadászrepülőgép használhatóságát vizsgálja kisebb műholdak űrbe juttatására - írta meg a Breaking Defence.
Tobias Billström svéd külügyminiszter csütörtökön azt mondta, Svédország a jövőben kész adni Ukrajnának a hazai gyártmányú JAS 39 Gripen vadászgépekből – írja az Ukrajinszka Pravda.
A múlt hét során kezdtek el szivárogni az információk arról, hogy Magyarország új vadászrepülőgépek beszerzését tervezi. Bár a honvédség egyelőre nem erősítette meg ezeket az információkat, nagyon úgy tűnik, hogy a kiválasztott gépek az eddig is szolgálatban álló JAS-39 Gripenek legújabb, E jelzésű variánsai lesznek. De miben is tér el ez a variáns az eddig használt C variánstól? Nézzük.
Svédország felfüggeszti a Gripen vadászrepülőgépek Ukrajnába szállításának tervét, hogy lehetővé váljon az F-16-os amerikai harci gépek ukrajnai hadrendbe állítása - közölte a svéd védelmi miniszter kedden Brüsszelben a TT hírügynökséggel.
Gripen E vadászbombázók beszerzéséről tárgyal a magyar kormány a svéd SAAB hadiipari konszernnel – tudta meg a Janes svéd forrásból.
Az amerikai pénzcsapok újranyitása valószínűleg Európát is arra fogja sarkallni, hogy ismét növelje az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékét, ugyanakkor jó esély van arra is, hogy Kijev a lőszerkészletek feltöltése után ismét elkezdjen új fegyvertípusokért házalni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „bevásárlólistáján” számos olyan eszköz is szerepel, amihez mindezidáig nem jutottak hozzá a csapatok. Ezek közül gyűjtöttünk össze négyet.
Jelentős illetményfejlesztést kaptak a magyar légierő pilótái és műszaki szakemberei - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton.
Orbán Viktor miniszterelnök ma bejelentette Ulf Kristersson svéd kormányfővel való találkozója után: Magyarország 4 új JAS 39C Gripen típusú vadászbombázót vásárol a SAAB-tól. A beszerzés híre nem teljesen újkeletű, sőt, évek óta várható volt: először még Maróth Gáspár korábbi védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt arról 2022-ben, hogy tervben van egy újabb Gripen-század felállítása, ezt ez év decemberében Szalay-Bobrovniczky Kristóf védelmi miniszter is megerősítette. Milyen képességekkel rendelkeznek ezek a gépek és miért van rájuk szükség? Nézzünk pár fontos tudnivalót.
Magyarországi tovább négy darab JAS-39 Gripen vadászbombázót vásárol Svédországtól – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök azután hogy fogadta a svéd kormányfőt, Ulf Kristerssont. Egy tudásközpontot is indít az állami védelmi innovációs szervezet és a Saab. A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy az új védelmi megállapodás nem volt feltétele annak, hogy a svéd NATO-csatlakozást jóváhagyja a magyar parlament.
A müncheni biztonsági konferencián adott interjúban Pal Jonson svéd védelmi miniszter arról beszélt, hogy Svédország nyitott arra, hogy modern vadászrepülőgépeket, konkrétan a Saab JAS 39 Gripen típusú repülőgépeket biztosítson Ukrajnának. A lépésre a svéd NATO-csatlakozás után kerülhet sor, amelyhez már csak a magyar parlament jóváhagyó döntése szükséges.
Csehország megvásárol 24 F-35 típusú, amerikai vadászgépet. A szerződést Jana Cernochová cseh védelmi miniszter és Bijan Sabet, az Egyesült Államok nagykövete hétfőn írta alá Prágában.
Kiképzési repüléseket hajtanak végre a Gripenek az Adaptive Hussars 23 többnemzeti országos hadgyakorlat keretében, emiatt Zalában és három északkeleti vármegyében is nagyobb zaj- és hanghatás várható - közölte a honvedelem.hu péntek délután.
A harmadik negyedévben növekvő forgalom és működési eredmény mellett megduplázta nyereségét a svéd SAAB AB hadiipari vállalat és megemelte éves eredmény-előrejelzését is.
Sikerrel elvégezték az ukrán pilóták a svéd védelmi tárca által biztosított alapkiképzést a Gripen vadászrepülőgépeken - jelentette be a tárca csütörtökön Stockholmban.
Fontolgatja a svéd kormány, hogy JAS 39 Gripen típusú vadászbombázókkal szereli fel az ukrán fegyveres erőket – írja a svéd SR közszolgálati rádió információra hivatkozva a Guardian.
20 éves támaszról jöhet a fordulat.
Csökkenő európai infláció és gyatra német kiskereskedelmi forgalom borzolja a kedélyeket.
Tömegessé vált az aggasztó jelenség.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?