földgáz

Nem lehet teleépíteni vezetékekkel az országot, jöhet még beavatkozás a kiegyenlítő energiapiacon

Nem lehet teleépíteni vezetékekkel az országot, jöhet még beavatkozás a kiegyenlítő energiapiacon

A következő időszak egyik legfőbb feladata az időjárásfüggő megújuló energiatermelők hálózatba integrálása, és a gondolkodásunk fókuszában az áll, hogy „egy szinten túl nem lehet teleépíteni vezetékekkel és alállomásokkal az országot, meg kell találni a hálózatfejlesztést kiegészítő alternatívákat” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Juhász Edit. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnöke ezzel arra utalt, hogy a hálózatba és a vasba való óriási további beruházások helyett okos, digitalizációs eszközökben, illetve automatizált beavatkozási megoldásokban kell inkább gondolkodni, továbbá jobban ki kell használni a meglévő csatlakozási pontok, és az önfogyasztás, illetve a dinamikus árazás lehetőségeit, valamint a rugalmassági szolgáltatásokban rejlő megoldásokat. A kiegyenlítő energiapiacon tavaly december elején dinamikus hatósági árkorlátot kellett bevezetnie a Hivatalnak, és az elnök fontos üzenetként azt is jelezte: „a piaci egyensúly alakulását folyamatosan monitorozzuk, ha szükséges, akkor további lépéseket is megfontolunk.” Jelezte: fontos feladat a szabályozó hatóság számára a 2025-től kezdődő gáz- és áramár szabályozási ciklus kereteinek kialakítása, az idősoros átálláshoz kapcsolódó tarifa fejlesztés, a zöld gázok szabályozási kérdése és a származási garancia rendszer felállítása, ami a HMKE áramtermelésnél is jön majd. Ezek mellett folyamatosan nyomon követik az új nem-lakossági vízdíj, illetve a hulladékgazdálkodási, valamint az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer gyakorlati tapasztalatait is.

Három évtizedes mélypontról  nőhet Európa gázfogyasztása

Három évtizedes mélypontról nőhet Európa gázfogyasztása

A globális és az európai földgázfelhasználás is emelkedhet 2024-ben a tavalyihoz képest, az árak pedig tovább ereszkedhetnek a Nemzetközi Energiaügynökség várakozásai szerint. A világ gáztermelése is tovább növekedhet, benne az újabb rekordot döntő Amerikai kitermeléssel, és két év csökkenés után Oroszországban is ismét felfelé indulhat a szegmens teljesítménye, bár még mindig nem fogja megközelíteni a háború előtti szintet.

31 éves mélypontra zuhant a cseh gázfogyasztás tavaly

31 éves mélypontra zuhant a cseh gázfogyasztás tavaly

A csehországi gázfogyasztás 2023-ban 10,4%-kal, 6,76 milliárd köbméterre esett, ami 1992 óta a legalacsonyabb, és mindez a 2022-es 20%-os zuhanást követte - közölte hétfőn a Cseh Energetikai Szabályozó Hivatal (ERU).

Felpörgetik az orosz gázvásárlást a boszniai szerbek

Felpörgetik az orosz gázvásárlást a boszniai szerbek

Az iparunknak szüksége van a gázszállításokra, és „a gáz a legstabilabb energiaforrás, ezért az a szándékunk, hogy növeljük a gázszállítások volumenét” – jelezte a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az orosz Izvestija lap hétfői számában.

Összeomló gázárak mellett is tovább növeli gázkitermelését Katar

Összeomló gázárak mellett is tovább növeli gázkitermelését Katar

Katar évi 16 millió tonnával 142 millió tonnára tovább növeli a gáztermelést amellett is, hogy összeomlottak a gázárak világszerte, mert arra számít, hogy Európában még nagyon sokáig szükség lesz a gázra, az ázsiai gázkeresletet pedig a népesség növekedése is hajtani fogja - jelentette be vasárnapi tájékoztatóján QatarEnergy vezetője. A jelek szerint az éles globális gázkínálati versenyben Katar igyekszik kiaknázni óriási gáztartalékait, amint az északi mezőjének feltárásával halad.

Elárulta az államtitkár, hogy alakul a kitermelés a békési gázmezőn

Elárulta az államtitkár, hogy alakul a kitermelés a békési gázmezőn

Egy éve, 2023. február 13-án kezdődött meg a kitermelés a békési gázmezőből; mostanáig a négy kútból 50 millió köbméter földgázt és 64 ezer köbméter könnyűolajat termeltek ki - mondta az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatban kedden.

Megbüntette a hálózati elosztókat a MEKH

Megbüntette a hálózati elosztókat a MEKH

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) fogyasztóvédelmi tevékenysége körében folyamatosan elemzi, illetve értékeli a szolgáltatások minőségét, valamint felügyeli a villamosenergia- és földgázszolgáltatók garantált szolgáltatásainak, továbbá ügyfélkapcsolati tevékenységének színvonalát - idézte keddi közleményében a szabályozó hivatal.

Visszaszólt az OMV a drámai bécsi gázpiaci bejelentésre

Visszaszólt az OMV a drámai bécsi gázpiaci bejelentésre

Előbb legyen jogalap, csak azután lehet erőszakkal kilépni a gázszerződésből – gyakorlatilag ezt üzente az osztrák OMV arra a hétfői osztrák energiaügyi miniszteri bejelentésre, hogy fel kell készülni a 2040-ig tartó, OMV által kötött, orosz gázvásárlási szerződésből kilépésre.

Drámai bejelentés jött Bécsből: ki kell ugrani a hosszú távú orosz gázvásárlási szerződésből!

Drámai bejelentés jött Bécsből: ki kell ugrani a hosszú távú orosz gázvásárlási szerződésből!

Decemberben történelmi csúcsra, 98%-ra ugrott a novemberi 76%-ról az orosz gáz súlya az osztrák gázimporton belül, ami elfogadhatatlanul magas, nem teljesítik az osztrák cégek az orosz függőség leépítésével kapcsolatos kötelezettségeiket, ezért meg kell szűntetni az OMV 2040-ig szóló hosszú távú orosz gázvásárlási szerződését – ezt a radikális lépést jelentette be egy hétfői bécsi sajtótájékoztatón a zöldpárti energiaügyi miniszter.

Bezuhant a gáz ára

Bezuhant a gáz ára

A kedvező időjárási kilátásoknak, a magasan alakuló tárolói kapacitásoknak és a norvég szállítások újraindulásának köszönhetően valósággal bezuhant a mögöttünk álló napokban a földgáz ára, már tavaly július óta nem látott szinten áll a jegyzés.

Nagy döntést hoztak a horvátok, ami a magyar gázellátásra is hathat

Nagy döntést hoztak a horvátok, ami a magyar gázellátásra is hathat

A horvát kormány csütörtöki vezetéképítési döntése értelmében jelentősen nő a krk-i LNG-terminál felől Magyarország irányába szállítható napi gázmennyiség, ami egyúttal összefügg magának az LNG-terminálnak a kapacitásbővítésével is. Ez elméletileg több gáz kihozatalát is lehetővé tenné 2027 körültől Horvátország felől Magyarország irányába, feltéve, hogy a terminál kapacitásbővítési tenderén majd magyar szereplő(k) is indul(nak) és nyer(nek). Nyilván az egész kérdés kifutása attól is függ, hogy a minap felröppent hírrel összhangban tényleg lenne-e folytatása 2025-től az orosz vezetékes gázszállításnak Ukrajnán és Szlovákián át, mert ha igen, akkor ez a horvátok felőli LNG-beszerzés volumenét és kínálati árát is érdemben befolyásolná.

2023-ban beszakadt a gáz ára - De mi lesz idén?

2023-ban beszakadt a gáz ára - De mi lesz idén?

Hiába szökött korábban elképzelhetetlen magasságokba az európai földgáz ára 2022-ben, tavaly gyakorlatilag a teljes megugrást ledolgozta a jegyzés, egészen meredek áresést tapasztalhattunk ugyanis a TTF gáztőzsdén. De mi a helyzet idén, folytatódhat a kedvező 2023-as trend? Mi befolyásolja a gázárak alakulását, és mi a helyzet az olajárakkal? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a brit elemzőház Economist Intelligence Unit (EIU).

Bőven túllő a magyar gáztartalék a kötelező uniós célon

Bőven túllő a magyar gáztartalék a kötelező uniós célon

A február 1-re kötelezően előírt uniós gáztárolói töltöttségi célon, 51%-on, jócskán túllő az aktuális magyarországi adat, hiszen 76%-os a magyar gáztárolók töltöttsége – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Emiatt rögzítik, hogy „ellátásbiztonsági kockázatok mindezekért a jelenlegi fűtési szezonban nem fenyegetnek”. Azt a tegnap esti Közlönyben megjelent kormánydöntést, miszerint még egy évig megtartja a kormány a különleges földgázkészletet, hogy ne kelljen realizálni a gigantikus pénzügyi veszteséget, ami keletkezett rajta, nem említi a közlemény, noha a megtartott gázkészlet érdemben hozzájárul az ellátásbztonsághoz is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óriási béremelések jönnek Magyarországon? Látótávolságban a 400 ezer forintos minimálbér!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.