Hétfőn újabb számítási eredményeket hozott nyilvánosságra a NASA a 2024 YR4 nevű aszteroidával kapcsolatban - írja az Időkép.
2024. december 27-én fedezték fel a csillagászok a 2024 YR4 aszteroidát, amely a február 6-án végzett számítások alapján 2,3 százalékos valószínűséggel találhatja el bolygónkat 2032. december 22-én. Vannak olyan számítások is, miszerint a Holdat fogja eltalálni - írja az Időkép. Most ráállították a James Webb űrteleszkópot is.
A NASA bejelentése szerint egy hatalmas, futballpálya méretű aszteroida halad el holnap a Föld mellett. Az égitest, bár viszonylag közel halad el mellettünk, nem jelent veszélyt a bolygónkra. A 2006 WB névre keresztelt objektum mellett a következő napokban további négy kisebb aszteroida is megközelíti a Földet, ám ezek sem adnak okot az aggodalomra a szakértők szerint - számolt be a Newsweek.
Egy új kutatás szerint egy 3,26 milliárd éve a Földbe csapódó hatalmas meteorit jelentősen elősegíthette a bolygó korai szakaszában az életformák fejlődését. A dinoszauroszokat kiírtó meteoritnál 50-200-szor nagyobb szikla becsapódását követően létrejövő óriási cunami olyan vegyületeket szabadított fel a bolygón, amely segíthette az akkor még rendkívül kezdetleges földi élet fejlődését - írta meg a Live Science.
Nemrég Kína felbocsátotta annak a műholdas rendszernek az első elemeit, amellyel az Elon Musk által vezetett űrvállalat, a SpaceX Starlink-rendszeréhez hasonló, 14 ezer interneteműholdból álló flottát szeretnének létrehozni. A Futurism cikke szerint a kínai rendszerről a közelmúltban több csillagász is kritikusan nyilatkozott, mivel az fényessége miatt megzavarja az éjszakai égboltot, ezzel nehezítve a kutatók megfigyeléseit. A jövőben a helyzet pedig még rosszabb lehet, mivel mindkét állam további műholdak fellövését tervezi az elkövetkező években.
A NASA hamarosan útjára indítja az Europa Clipper űrszondáját, amelynek célja a Jupiter Europa nevű holdjának feltérképezése. A tervek szerint október 10-én útnak induló, nagyjából 30 méteres űrszonda, a NASA eddigi legnagyobb, bolygóközi útra indított eszköze lesz. Az utazás apropója, hogy közelebbről is megvizsgálják vele a fagyott óceánokkal borított holdat, amely a tudósok szerint a legjobb hely arra a Naprendszerben, hogy az élet nyomati keressék rajta - írta meg a Mashable.
A szakemberek előrejelzései szerint hamarosan egy ritka, nagyjából nyolcvan évente előforduló csillagászati jelenség lesz megfigyelhető. Az Északi Korona (Corona Borealis) csillagképben található T Coronae Borealis (TCrB) nevű fehér törpe csillag kitörésével egy új fény izzik majd fel az éjszakai égbolton, rövid ideig a Sarkcsillag fényességével vetekedve. A Földtől 3000 fényévre lévő égitest robbanását a csillagászok az idei év során április és szeptember közé várták, így a szakemberek szerint pedig mostantól minden nappal nő a bekövetkezés valószínűsége - tudósított a Space.com.
A Föld ideiglenes kísérőt kap egy apró aszteroida formájában. A 2024 PT5 jelű égitest mindössze két hónapig marad bolygónk közelében, mielőtt visszatérne az aszteroidaövbe - írta a space.com.
Kína többször használható kísérleti űrrepülőgépe visszatért a Földre, miután 268 napig keringett a bolygó körül. A nyolc hónapja felbocsátott járműről keveset tudni, de a jelek szerint Kína is érdeklődik a jóval fenntarthatóbb űrrepülést lehetővé tevő, többször is használható űrrepülőgépek kifejlesztése iránt, amely a nyugati űrkutatást már évtizedek óta foglalkoztatja - írta meg a Space.com.
Egy új tanulmány szerint minimálisan emelkedett a 20 éve felfedezett, 370 méter átmérőjű Apophis aszteroida Földbe csapódásának kockázata. A kutatás a 99942 Apophis nevű, potenciálisan veszélyes objektumot vizsgálta, amely 2029-ben és 2036-ban közel halad el bolygónk mellett. Aggodalomra azonban a szerző szerint nincs ok, ugyanis a becsapódás valószínűsége még mindig rendkívül alacsony és a jövőbeli megfigyelések akár ki is zárhatják azt - írta az IFLScience.
Az Intuitive Machines újabb jelentős megbízást kapott a NASA-tól egy robotizált holdmisszió végrehajtására. A houstoni székhelyű vállalat, amely nemrég hajtotta végre az első sikeres magán holdleszállást, 116,9 millió dolláros szerződést kötött az amerikai űrügynökséggel - tudósított a Space.com.
Szimulációk szerint a NASA 2021-ben indult aszteroidaeltérítő küldetése során véletlenül létrehozhatott egy meteorzáport, amely a Marsot és a Földet is elérheti. Az űrben sodródó részecskék a kutatások szerint hét év alatt érhetik el a Földet, azonban várhatóan túl kicsik ahhoz, hogy azok meteorként megfigyelhetőek legyenek - írta meg az IFLScience.
Idén csütörtökre esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén augusztus 1-jén lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, valamint elnyelni.
Egy nemzetközi tudóscsoport új bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy az összetett élet a Földön akár 1,5 milliárd évvel korábban is megjelenhetett, mint azt eddig hittük. A kutatás Gabonban zajlott, ahol mélyen a kőzetekben olyan nyomokra bukkantak, amelyek az állati élet környezeti feltételeire utalnak 2,1 milliárd évvel ezelőtt - közölte a BBC.
Egy nemzetközi tudóscsoport meglepő felfedezést tett a Csendes-óceán mélyén: több ezer méterrel a felszín alatt, krumpli alakú fémgócok oxigént termelnek. A Nature Geoscience című folyóiratban közzétett eredmények alapjaiban rengethetik meg az oxigén keletkezésének eddig elfogadott tudományos elméleteit - tudósított a Cnbc.
A klímaváltozás hatására a napok a Földön minimális mértékben egyre hosszabbak lesznek - derül ki egy új, az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányból.
Több hullámban érkező nedves légtömeg hoz változékony időt a következő héten!
Sokan elítélték, ami az országban folyik.
Izrael a túszok szabadon bocsátását kéri.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?