Szlovákia két déli járásában, a komáromi és dunaszerdahelyi járásokban, azokon belül három szarvasmarha-tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájásjárvány előfordulását - jelentette be Richard Takác szlovák mezőgazdasági miniszter pénteken.
Gyors sebességgel húzódnak vissza a felsőlégúti megbetegedések idehaza. Az idei 11. héten a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint 255 600 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, ami jelentős csökkenés a megelőző hét közel 300 ezer fős adatához képest.
Robert F. Kennedy Jr., az Egyesült Államok egészségügyi minisztere vitatott javaslatot tett a madárinfluenza kezelésére vonatkozóan: a fertőzött szárnyasok leölése helyett hagyják, hogy a vírus természetes úton terjedjen a baromfitelepeken. A szakértők szerint ez a megközelítés veszélyes és embertelen lehet - közölte a Phys.org.
A Covid-19 miatt kórházi kezelésre szorult betegeknél akár még 30 hónappal később is jelentősen nagyobb volt a kockázata további súlyos egészségügyi problémáknak – állapították meg francia kutatók az Infectious Diseases című folyóiratban publikált tanulmányukban.
Új, a MERS-CoV vírushoz hasonló koronavírust fedeztek fel brazil denevérekben. A felfedezés jelentős, mivel először azonosítottak ilyen típusú vírust Dél-Amerikában, ami új fejezetet nyithat a vírusok terjedésének kutatásában - írta meg a Qubit.
Márciusra végre érdemben javult a járványhelyzet Magyarországon, az influenzaszerű megbetegedéseket bemutató járványgörbe éles fordulatot vett lefelé - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adataiból. A hatóság március 3. és 9. közötti napokra vonatkozó összesítése szerint azonban még így is 291 400 fő kereste fel orvosát akut légúti fertőzés tüneteivel.
Tömeges megbetegedés történt Nagykőrösön: több mint 600 ember betegedett meg gyomor-bélrendszeri tünetekkel az elmúlt napokban. Öt gyermek kórházi kezelésre szorult, de már hazaengedték őket - írja a Pest megyei kormányhivatal információira hivatkozva a HVG.
Az idei felsőlégúti szezon erőteljesen érezteti hatásait a kórházakban, a gyerekintézetekben pedig ez hatványozottan igaz – számolt be saját és kollégái tapasztalatairól Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki maga a Bethesda Gyermekkórházat vezeti. A téli hónapokban általában jelentős a forgalomnövekedés, idén azonban ez a korábbi években észlelt mértéket is meghaladta, ami azzal függ össze, hogy egyszerre több kórokozó okozta járvány terjedt párhuzamosan.
Ferenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen, klinikai kórképe azonban továbbra is összetettnek számít - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika véleménye alapján hétfőn este.
Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A betegség rendkívül ragályos, a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állat fogékony, így a sertések, juhok, kecskék, bivalyok és egyéb állatok. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állatállományokban rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár.
Több mint 500 ember betegedett meg szalmonellafertőzésben tíz európai országban az elmúlt két évben. A megbetegedéseket lucernacsírával hozták összefüggésbe, amelynek magjai egy olaszországi beszállítótól származtak - tudósított a Food Safety News.
Február utolsó hetében 329 400 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, míg 87 900 főnél influenzaszerű megbetegedést regisztráltak. Vagyis folytatódik az a kedvezőtlen trend, hogy az idei szezonban az influenzajárvány tartósan elhúzódik, magas terjedési sebesség mellett.
Ferenc pápa állapota stabil, miközben immár 17. napja kétoldali tüdőgyulladással kezelik a kórházban. A Vatikán vasárnapi közleménye szerint nyugodt éjszakája volt és továbbra is pihen - írja a Reuters.
Ferenc pápa állapota javul a kétoldali tüdőgyulladással folytatott küzdelemben, de a nagyböjt kezdetét jelző, Hamvazószerdán tartott hagyományos egyházi szertartást nem ő fogja vezetni jövő héten - közölte a Vatikán.
Egy új francia kutatás szerint a Covid-19 vírus miatt korábban kórházba került betegek a gyógyulás után akár két és fél évvel is fokozott kockázatnak vannak kitéve különböző szervi megbetegedések és a halálozás tekintetében. A közel 64 ezer francia lakos bevonásával készült tanulmány rávilágít a betegség hosszú távú egészségügyi következményeire - írta az EurekAlert.
A WHO szakértői a helyi hatóságokkal közösen vizsgálják a Kongói Demokratikus Köztársaság Equateur tartományban történt haláleseteket és tömeges megbetegedéseket, amelyek okát egyelőre nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani. A WHO jelentése szerint eddig több mint 1000 fertőződés történt, amelyek közül 60 halálos kimenetelű volt. A szervezet egészségügyi csomagokat és szakértői csoportokat is küldött az érintett körzetekbe.
Az átfogó vizsgálatban a szennyvízmintákból számolták ki az melyik városban hogy változtak a fogyasztói trendek.
Szerintük vége a járványnak, ezért nincs rájuk többé szükség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Néhány részlet ki is derült.
Nem költségvetési lazítást akarnak, hanem több pénzt.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.