Törökországba látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentették orosz és török források egyaránt. Pontos időpont még nincs, de a Reuters információi szerint augusztus második felében kerülhet sor az eseményre.
Ukrán források egy lehallgatott felvétel nyilvánosságra hozásával igyekeznek bizonyítani, hogy sikeres volt a kedd reggel orosz hadihajók ellen indított dróncsapás. Az ominózus felvételen a járőrhajók legénysége hat tengerész kimentését kéri az orosz hatóságoktól – számolt be róla a babel.ua.
A hét végén kezdtek el érkezni az első felvételek arról, hogy grúziai (georgiai) civilek tömegei igyekeznek megakadályozni az orosz turisták beutazását az ország legnagyobb kikötőjébe, Batumiba.
Az orosz védelmi minisztérium arról számolt be reggeli közleményében, hogy három ukrán tengeri drón a partoktól több mint 300 kilométerre kísérelt meg támadást az orosz fekete-tengeri flotta kötelékébe tartozó járőrhajók ellen – számolt be a hírről a Ria Novosztyi orosz hírportál.
Több videofelvétel is bizonyítja azt, hogy az ukrán csapatok ismét támadást indítottak Zaporizzsja megyében, Orihiv környékén, mely a tegnap délután megjelent információk alapján ismét súlyos kudarccal végződött. Kijev második hónapja próbálja meg a déli frontszakaszon áttörni az orosz védelmet, mindezidáig csekély területnyereséggel. Ezzel egy időben Oroszország és a NATO is mozgolódik a Fekete-tengeren: előbbi az ukrán kikötőket igyekszik blokkolni, utóbbi pedig az orosz haditengerészet mozgásait figyeli kiemelten. Ukrajna valószínűleg visszafoglalta Sztaromajorszkét. Bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Mianmar tüzérségi lőszerekkel támogatja Oroszországot. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeivel.
Oroszország nem fog visszalépni az orosz-ukrán gabonaalkuba, helyette inkább ingyen biztosít gabonát néhány oroszbarát feltörekvő országnak – jelentette ki ma Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A NATO katonai erői válaszul az orosz fenyegetésekre és az ukrán kikötők elleni támadásokra megerősítik a megfigyelő és felderítő repüléseket, valamint drónokat telepítenek a Fekete-tenger térségébe - írja a Financial Times.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a forint gyengüléséről és a jegybank keddi kamatdöntéséről beszéltünk, főleg arról, hogy ezek milyen kapcsolatban állnak egymással és egyáltalán meddig védheti a még mindig magas, de csökkenő kamat a forintot. Vendégünk volt Beke Károly, a Portfolio makroelemzője. A második blokkban azt jártuk körül, hogy milyen következménye lehet annak az orosz döntésnek, hogy nem hosszabbítják meg a gabonaszállítási megállapodást, amely azt szavatolta, hogy a Fekete-tengeren a terményeket biztonságban lehessen szállítani. Erről Ács Bencét, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.
A Fekete-tengeri gabonaszállítási egyezmény bedőlése után az egyik legégetőbb kérdés az volt, hogy mégis hogyan fogja Kijev kijuttatni az országból a több százezer tonnányi gabonát azelőtt, hogy az megromlana. Litvánia gyorsan reagált az eseményekre, és felajánlotta erre a célra a saját kikötőit - Írja a Delfi.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerdán is elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az orosz Fekete-tengeri flotta új feladatkörével foglalkoztak.
Múlt hétfőn jelentette be Moszkva azt, hogy nem hosszabbítja meg az ENSZ és Törökország által gründolt gabonaszállítási megállapodást, mely lehetővé tette mind Oroszország, mind Ukrajna számára azt, hogy gabonát szállítson a Fekete-tengeren annak veszélye nélkül, hogy a másik fél megtámadná a hajóit. Az egyezmény mind az ukrán gazdaság, mind a fejlődő országok élelmiszerpiaca szempontjából kulcsfontosságú volt, Moszkva azonban úgy tűnik, minden erejével azon van, hogy teljesen megbénítsa az áruforgalmat. Nézzük, miért.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ma közzétett számítása szerint Oroszország kilépése a fekete-tengeri gabonamegállapodásból akár 10-15 százalékkal is növelheti a gabona világpiaci árát – írja a Sky News beszámolójában.
Az orosz hadsereg kiterjesztheti az ukrajnai gabonalétesítmények elleni támadásait polgári hajózási célpontokra is a Fekete-tengeren - közölte Barbara Woodward, az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövete. Az információ, amelyet Rishi Sunak brit miniszterelnök osztott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, arra is utal, hogy Oroszország további tengeri aknákat helyezett el ukrán kikötők közelében.
Az ukrán katonai hírszerzés megszerezte és honlapján közzétette kedden az isztambuli közös koordinációs központ orosz részlegének titkos jelentését, amely - a hírszerzés közlése szerint - Oroszország legfelsőbb katonai-politikai vezetése számára készült, és a gabonamegállapodás meghiúsításának folyamatát tartalmazta.
Szerda hajnalban hosszas csend után előkerült Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport vezetője, aki egy meglehetősen rossz minőségű videóban mondta el azt, hogy a magánhadsereg most Fehéroroszországban tartózkodik, ahonnan hamarosan Afrikába megy. Estére újabb fejlemények láttak napvilágot a bedőlt gabonaalkuról is: Moszkva bejelentette, hogy helyi idő szerint csütörtök éjféltől minden, ukrán kikötőkbe tartó hajóra úgy tekintenek, mint fegyverszállítmányra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Oroszország washingtoni nagykövete, Anatolij Antonov tagadta azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Oroszország civil hajók megtámadására készül a Fekete-tengeren - írja a Reuters.
Az Egyesült Királyság hírszerzése csütörtökön is elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal a gabonamegállapodás bedőlésének okával, valamint az orosz és ukrán lehetőségekkel foglalkoztak.