Eladásra ajánlja a Wizz Air részvényeit a Concorde elemzője a tegnap publikált elemzésében, a légitársaság negyedéves gyorsjelentése után. A 12 havi célár 40 font, ami 14,3 százalékkal marad el a jelenlegi árfolyamtól.
Mindhárom vezető amerikai index tegnap új történelmi csúcsra emelkedett a Fed kamatdöntését követően, melynek keretében a jegybank bejelentette az eszközvásárlási programjának visszavágását, azonban közölte, hogy a kamatemelés addig nem lesz terítéken, amíg foglalkoztatottság nem éri el a kívánt szintet. Ezek után az ázsiai tőzsdéken is többnyire pozitív hangulat uralkodott csütörtökön, és Európában is emelkedés látszik, a DAX és a BUX is új történelmi csúcsot döntött ma. Mindemellett úgy tűnik, hogy a kamatdöntés utáni eufória elillant csütörtökre az USA-ban, hiszen nincsen határozott irány a tőzsdéken.
Tegnap a vállalati gyorsjelentések által fűtött ralival új csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq is, azonban a zárás után lefordultak a határidős indexek, miután az Apple és az Amazon is a vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt, amelyek a pénteki kereskedésben is rányomják a bélyegüket a kereskedés hangulatára. Európában emellett szintén rossz volt a hangulat pénteken, viszont a magyar tőzsde emelkedéssel tudott zárni, részben a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
Az elmúlt napok folyamatos gyengülése után csütörtök reggel csak egy átmeneti erősödésre futottak a forintnak, aztán tovább esett és kora délutánra 361 felett új kéthavi mélypontra bukott az euróval, 312-nél pedig 11 havi mélypontra a dollárral szemben. A negyedév utolsó kereskedési napjain swappiaci okok miatt egyébként is sérülékenyebb a forint, de a borongós külpiaci hangulat és a vártnál visszafogottabb MNB kamatemelés is rátett erre egy lapáttal. Augusztusi remek teljesítmény után tehát a forint szeptemberben kifejezetten rosszul teljesített: a csütörtöki kereskedés mélypontján több, mint 3,5%-os mínuszban járt az euróval és 5,5%-os esésben a dollárral szemben az augusztusi záróárhoz képest. A csütörtöki kereskedés második felében aztán a hat napja folyamatos forintesés első fordulatának jelei kezdtek kibontakozni.
A dollár erősödött a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutattak a dollárral és euróval szemben. A meglepő adat azonban fordulatot hozott, amiből a forint is profitált délután.
Stabilan a 348-as, illetve a 285,5-ös szintnél kezdte a hetet a forint az euróval és a dollárral szemben, amiben a mai amerikai munkaszüneti nap mellett annak is szerepe volt, hogy nagyon fontos technikai elemzési vonalakba ütközött mind az EURHUF, mind az USDHUF. Aztán délhez közeledve meglódult a forint és az euró ellenében 347,5-ig, a dollárral szemben 285-ig jutott.
Az elmúlt évtized legjobb befektetése a bitcoin, hozam tekintetében még a közelébe sem tudunk állítani semmit, a befektetői érdeklődés pedig most nagyobb mint valaha. De minek köszönhető ez a mostani rali? A bitcoinon kívül milyen kriptodevizákban van még fantázia, és a befektetők portfóliójának mekkora hányadát érdemes kriptodevizákba allokálni? Többek között ezekről beszélgettünk Mogyorósi Attilával, a Coincash.eu kriptobróker és ATM-üzemeltető ügyvezető igazgatójával és társalapítójával.
A tegnap estére elért négyhavi mélypontról – ami egyúttal nagyon közel volt már a történelmi mélyponthoz és félő volt, hogy egy magas inflációs adat újabb ütést jelentene számára – délelőtt határozott forinterősödés bontakozott ki a dollár gyengülése és az európai részvénypiaci szárnyalás miatt. Ezt végül a vártnak megfelelő inflációs adat sem fordította vissza és délután az MNB bejelentései sem mozgatták meg érdemben a forintpiacot, mert nem beszélhetünk további monetáris lazításról.
Kitört az általános optimizmus a tőzsdéken, hisz úgy tűnik, eldőlt az amerikai elnökválasztás, illetve a lehetséges koronavírus vakcina tűzbe hozta az árfolyamokat, és most már minden rózsásnak tűnik innentől kezdve. De vajon tényleg ennyire egyszerű lenne a helyzet és megint sokan elszalasztották a vásárlási lehetőségeket a tőzsdéken a riogatások miatt? Vagy lehetnek még csavarok a 2020-as év hátralévő részében? Egy biztos, számos jó lehetőség van a piacon mind a rövid, mind a hosszabb távon tervező tőzsdei kereskedőknek, persze ehhez fel is kell tudni ismerni a kínálkozó alkalmakat. Ebben segít a Portfolio Trader élő online elemző webináriuma.
A tőzsdei korrekció újra aktiválta az ilyenkor megszokott mozgásokat: erősödött a dollár, gyengült a forint, és az olaj piacán is a lefelé tartó árfolyamok érvényesültek. Ráadásul előttünk van még az amerikai elnökválasztás, amelynek bármilyen kimenetele is lesz, vélhetően nagyobb ingadozást hozhat az árfolyamokban. Ebből kifolyólag érdemes megnézni, hogy milyen forgatókönyvek mentén érdemes gondolkodni, valamint milyen jó beszállási pontokat lehet találni? Ha érdekel egy elemzéssel, ötletekkel teli előadás, akkor a Portfolio Trader élő online elemző webináriuma neked szól.
Meddig emelkedhetnek még a tőzsdék? Lesz-e egyáltalán korrekció, és ha igen, milyen árfolyamszintek lehetnek elérhetőek? Mi lesz a dollárral vagy a nemesfémekkel? Milyen egyedi részvénysztorikban lehet fantázia? Számos kérdés, amely megfogalmazódik mostanság a tőzsdei kereskedők, befektetők fejében egy ilyen fél évvel a hátunk mögött. Az online webináriumon áttekintjük, hogy hol állnak a hazai és nemzetközi tőzsdék, részvények, devizapiacok, valamint fel lehet tenni a Portfolio Trader elemzőjének a saját kérdéseket is.
Online előadásunkon a devizapiac rejtelmeiben kalandozunk egy kicsit, fókuszban pedig a hazai fizetőeszköz árfolyammozgása lesz. Az aktuális helyzet áttekintése mellett vételi és eladási pontokat azonosítunk a grafikonon, valamint átbeszéljük, hogyan kereskedhetőek le a különféle irányok.
Itthon és külföldön is sokan kereskednek a devizapiacon, mivel legtöbbször szép vagy akár látványos mozgásokat is látni mind rövid, mind hosszabb távon, így meg lehet találni benne a saját habitusunknak megfelelő stratégiát. Ha Téged is érdekel a devizapárok mozgása, akkor következő online előadásunkon megismerkedhetsz a legfontosabb tudnivalókkal, valamint azzal, hogy mely tényezőkre kell figyelned, hogy hosszú távon is eredményes kereskedő legyél.
A FED rendkívüli kamatvágása önmagában nem rendkívüli, máskor is láthattunk már hasonlóakat, ugyanakkor a hatása sokszor rövidéletű. Habár az elmúlt időszak esése után picit fellélegezhettek a piacok, de sokkal nagyobb lett a volatilitás, hektikusabb a kereskedés, és a korábbi minták alapján egy nagyobb sávban létrejövő konszolidációval lehet számolni. De a Portfolio Trader stratégája által készített elemző, ötletelő videóból kiderülnek a fontos részletek.
A múlt héten veszélyes közelségbe került a 340-es lélektani szint a forint számára, azonban onnan péntek délután sikerült visszafordulnia a magyar devizának. Egyelőre a hetet is további erősödéssel kezdjük, vagyis enyhül a nyomás a forinton.
Az utóbbi napokban enyhült a nyomás a forinton, azonban jelentősen nem tud eltávolodni a veszélyzónától a magyar deviza. Habár a csütörtöki napot 336,5 körül kezdte a forint az euróval szemben, estére 338-ig gyengült.
A héten fordulat látszik a forint piacán, kicsit korrigált a magyar deviza a korábbi mélypontról. Kedden már a 335-ös szintet közelítette az euró jegyzése, a következő napok hangulatát is a koronavírussal kapcsolatos félelmek határozhatják meg, ha kitart a lendület, akkor még a forintnak is lehet egy kis tere az erősödésre.
Hétfőn megint az MNB délutáni swaptendere erősítette a forintot, így a keddi napot 337 alatt egy hajszállal kezdte a magyar deviza, majd innen kapaszkodik tovább.
Továbbra sem talál magára a forint, a héten megint könnyen láthatunk új történelmi mélypontot a magyar deviza piacán. A hétfői napot 337 felett kezdjük az euróval szemben, innen csak egy ugrás a múlt héten látott 338,7-es csúcs. A nemzetközi piaci hangulatot továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak határozzák meg.