Őrült rali: pár óra alatt 3100%-ot drágult a nap sztárrészvénye
3100%-ot emelkedetett a mai kereskedésben az SPI Energy részvényeinek árfolyama, miután bejelentette a vállalat, hogy elektromos autózással foglalkozó leánycéget alapítanak.
3100%-ot emelkedetett a mai kereskedésben az SPI Energy részvényeinek árfolyama, miután bejelentette a vállalat, hogy elektromos autózással foglalkozó leánycéget alapítanak.
Csúcsot döntött a belföldi idegenforgalom augusztusban, és lehet, hogy hosszabb távon is ez fogja meghatározni a szálláshelypiacot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel szerdán.
Tépik ma az európai piacokat, a részvények árfolyama rendületlenül emelkedik. Az emelkedést az eurózóna inflációs adata fűti, a zónában a fogyasztói árak négy év után előszőr csökkentek. A ralival párhuzamosan a saját devizával rendelkező kisebb országok tőzsdéi relatív alul teljesítők, nulla-kis pluszban tartózkodnak. A német piacon a Deutsche Telekom és az Adidas vezeti az emelkedést.
Masszív emelkedésben vannak a német részvények, a vezető európai részvényindexek közül a német DAX emelkedett a legnagyobb mértékben, veszik a Lufthansa és az autógyártók papírjait.
Közel 19 százalékot emelkedett idén a Bitcoin árfolyama, csak az elmúlt egy napban 5 százalékkal került feljebb, ami technikai hatással és egy opciókibocsátással magyarázható.
Kitartott a jó hangulat az amerikai tőzsdéken, a főbb részvényindexek mindegyike emelkedést mutatott, legfőképpen annak örültek a befektetők, hogy Kína hajlandó felfüggeszteni egy évre egyes amerikai termékek importvámjának emelését.
Tegnap visszaállította az MNB az Őrmester részvényeinek kereskedését a BÉT-en, a papírok második napja emelkednek, ma ismét 19 százalékos pluszban az árfolyam.
Mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap az európai tőzsdéken, a BUX 0,2 százalékos erősödéssel kezdte a napot. A Rába az egyik papír, ami kitűnik ma reggel a magyar piacon.
A részvénypiacoknak most nyáron lehet még egy utolsó, nagy csúcstámadása, ezt követően azonban az év végéhez közeledve kifulladhat az a bika, ami már évek óta felfelé hajtja a részvénypiaci ralit - vélik a Morgan Stanley elemzői.
Pierre Andurand, a világ egyik legismertebb olajpiaci hedge fund menedzsere nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a szektorban megvalósuló nagyon kevés beruházás miatt néhány éven belül 300 dollárra emelkedjen a nyersanyag hordónkénti világpiaci ára.
Van egy bank Dél-Afrikában, ami állva hagyott szinte minden bankrészvényt a feltörekvő piacon: mióta tőzsdére ment, 50 000%-ot emelkedett a részvényeinek árfolyama, annak ellenére, hogy közben volt egy gazdasági világválság és folyamatos politikai csaták tépázták a pénzintézetnek otthont adó országot.
A piac éledezésének egyik legjobb mutatója az alku mértékének csökkenése. Ha több a vevő, kisebb az eladó kompromisszumkészsége. A Belváros jól mutatja ezt a folyamatot, ahol nem ritka már a felfelé licitálás sem - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.
Az elmúlt hetekben kisebb korrekció bontakozott ki a nemzetközi piacokon, ami elsősorban a kínai gazdaság lassulásától való félelemmel, valamint a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalansággal volt magyarázható. Az amerikai piacokon hétfőn a fentiek ellenére erősödés következett be, ami részben technikai okoknak részben pedig egy vártnál kedvezőbb makroadatnak volt köszönhető. Az ázsiai régió indexei viszont eltérően teljesítettek, ami elsősorban a ma kezdődő Fed ülés eredménye körüli bizonytalansággal magyarázható. Az európai börzéken pesszimista hangulatban indult a kereskedés. A vártnál kedvezőbb ZEW index hatására viszont emelkedés kezdődött a déli órákban, aminek az amerikai börzék erősödése adott újabb lendületet a tengerentúli nyitást követően. A magyar piac a fentiek ellenére nem talált magára a zárásig.
Fontosabb részletek
A nyugat-európai piacokon optimista hangulatban telt a délután, sőt az amerikai társaik is jól teljesítettek. Bár a júniusi New York-i Fed index értéke jobb lett a vártnál, erősítheti azokat az aggodalmakat, melyek szerint a tengerentúli jegybank rövidesen az eszközvásárlási programjának mérsékléséről dönthet. Hiába azonban a nyugati piacok lendülete, a BUX esett az OTP és a Magyar Telekom rossz teljesítménye miatt. A két társaság részvényei azt követően kerültek lejtőre, hogy Varga Mihály új megszorítóintézkedéseket jelentett be.
Fontosabb részletek
A tegnapi zuhanások ellenére a vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül emelkedéssel kezdték a csütörtöki kereskedést, melynek mértéke szerénynek volt mondható. A DAX és az FTSE 100 is kicsivel a szerdai záróértéke felett tartózkodott. A Bank of England bejelentését követően viszont erősödés kezdődött, amit az EKB döntése tovább erősített. Mario Draghi szavaira viszont esés kezdődött, a nyugat-európai indexek a szerdai záróértékeik alá zuhantak. Az amerikai indexek viszont kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően, amit a vártnál kedvezőbb tengerentúli munkaerőpiaci adat is támogat. A hazai börze is az előző napi záróértéke közelében ingadozott a kereskedés első szakaszában. Majd az európai piacokhoz hasonlóan erősödés kezdődött a MOL vezetésével, ami egészen a zárásig kitartott. Míg a kelet-közép-európai régió másik börzéje, a török tőzsde közel 5 százalékot zuhant a nyitás óta az egyre hevesebbé váló tüntetések hatására.
Értesülések szerint legalábbis.
A TSMC Donald Trumppal együtt tette közhírré a döntést.
Senki sem sérült meg a váratlan balesetben.
11 százalékkal érkezett kevesebb menedékkérelem tavaly a megelőző évhez képest.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.