Irak és Ruanda is visszavonta a múlt hétvégi, ukrajnai békekonferenciát záró nyilatkozatra tett aláírását – írja a Sky News.
Az Amerikai Egyesült Államok egyik legszorosabb és legfontosabb afganisztáni szövetségese, Abdul Razik tábornok, Kandahár tartomány néhai biztonsági vezetője valószínűleg több ezer embert gyilkolt meg kénye és kedve szerint a régióban, erről pedig Amerika is tudott, de nem csinált semmit – írja a New York Times. A lap vizsgálata szerint Razik zsarnoki uralma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tálibok támogatottsága meg tudott erősödni Afganisztánban.
Alekszej Navalnij édesanyja ultimátumot kapott az orosz hatóságoktól – jelentette be X-oldalán az elhunyt orosz ellenzéki vezető szóvivője, Kira Jarmis.
Joe Biden amerikai elnök váratlanul újságírók elé állt, miután egy tegnap nyilvánosságra hozott igazságügyi minisztériumi jelentésben az olvasható, hogy Bident nem érdemes bíróság elé állítani, mivel rossz a memóriája. Az elmúlt napokban tett elszólásai miatt össztűz alatt lévő demokrata elnök ezen kívül más miatt is felháborodott.
Véget ért a vizsgálat Joe Biden amerikai elnök titkos dokumentumainak helytelen kezelésével kapcsolatban, az üggyel megbízott különleges ügyész befejezte munkáját - közölte az amerikai főügyész szerdán a kongresszussal, anélkül, hogy következtetést közölt volna.
A párizsi békekonferencián kidolgozott terveket jól ismerő források árultak el részleteket az Izrael és a Gázai övezet közötti lehetséges tűzszünetről – számolt be a Wall Street Journal. Az elmondások alapján a felek egy háromlépcsős megoldásban gondolkodnak, amely a túszok szabadon engedésével indulna.
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az Egyesült Államok Szövetségi Autópálya-felügyelete kiadta az útburkolati jelzésekre és a tervezésre vonatkozó szabványokat meghatározó, úgynevezett "Egységes forgalomirányítási eszközök kézikönyvének (Manual on Uniform Traffic Control Devices)" 11. kiadását. A frissített változat új irányelveket tartalmaz a kerékpársávok kialakítására és az elektromos járművek töltőállomásainak jelzésére vonatkozóan - írja a Bloomberg.
Ferenc pápa jóváhagyta a Vatikán döntését, amely lehetővé teszi, hogy a papok a szokásos egyházi szertartásokon kívül is megáldhassák az azonos nemű párokat. Ez viszont nem lesz azonos a házasság szentségével, de kifejezi, hogy Isten ember minden embert szeret.
Németországban a jobbközép ellenzéki pártok végleg elfordulni látszanak a korábbi álláspontjuktól a bevándorlás kérdését illetően. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szerint vissza akarják venni az irányítást a migráció felett – írja a Politico.
Szombaton is kiadta szokásos napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben az orosz (és egyetemes) történelem átírásával foglalkozott.
Az Európai Unió 2021-ben indította el a Global Gateway nevű kezdeményezését, amely a kínai Övezet és Út kezdeményezéshez (BRI) hasonlóan infrastrukturális beruházásokon keresztül huzalozná újra a világot. EU-tisztségviselők szerint az eddigi eredmények a harcias retorika ellenére szerények, belső viták és ellentétek miatt. Sokan azonban már látni vélik a fényt az alagút végén.
A pénzügyi befektetési szektorban tevékenykedők globális szakmai szervezete, a CFA Institute szerdán közzétette az Egyesült Királyságban a sokszínűségi, méltányossági és befogadási kódexét az Egyesült Királyság számára. A szabályozó hatóságok már egy ideje nyomást gyakorolnak az iparágra a szigetországban, ahol jellemzően nagyon csekély a nők és az etnikai kisebbséghez tartozók aránya a pénzintézeti alkalmazottak között.
Az orosz Wagner zsoldosok kínai cégekkel kötöttek szerződéseket, hogy a hírszerzéshez elengedhetetlen műholdfelvételekhez jussanak. A legfrissebb információk szerint ezeket a képeket használhatták fel az oroszországi villámlázadás idején is - írja a KyivPost.
Kedden közzétette a tajvani védelmi minisztérium éves jelentését, amelyben arról írnak, hogy Kína három katonai repterén is jelentős fejlesztéseket végez. A bázisok közül a legközelebbi alig 220, míg a legtávolabbi is csak 440 kilométerre van Tajpejtől.
„Diszfunkcionálisnak” nevezte korábbi munkahelyét a Goldman Sachs londoni irodájának egyik exvezetője, állítása szerint a pozíciója mentális egészségügyi problémákat váltott ki, a megbeszélések pedig sokszor sírással teltek el.
Lissák Domonkos cikke.
De kevesebb munkalehetőségből választhatnak az emberek.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.