Vietnámban megvádoltak kedden egy ingatlanmágnást azzal, hogy 42 ezer befektető kárára elsikkasztott több mint egymilliárd eurót. A rendőrség nyomozást indított a Van Thinh Phat csoport elnöke, Truong My Lan és három másik ember ellen csalárd tulajdonszerzés címén - derült ki a hétfő este kiadott hivatalos közleményből. A 66 éves Truongot még 2022 októberében vették őrizetbe.
Az Egyesült Államokban egy szövetségi nyilvántartás létrehozását javasolják, amely a pénzügyi csalásért korábban elítéltekre és polgári jogi bírságokra vonatkozó információkat gyűjtené össze. Ez a központosított adatbázis megkönnyítené a befektetők, a bűnüldöző szervek és a nyilvánosság számára a pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatos nyilvántartásokhoz való hozzáférést, ami elrettenthetné a csalókat és azonosíthatná a visszaesőket - számolt be a Reuters.
Összes megtakarítását kicsalta egy háromgyermekes anyukától egy férfi, aki egy amerikában élő, francia származású, sikeres vállalkozónak adta ki magát – írja a Daily Star.
Jó napot kívánok, az OTP Banktól telefonálok azért, mert banki biztonsági rendszerünkben azt látjuk, hogy Ön megpróbált az elmúlt percekben 78-78 ezer forintot három egymás utáni alkalommal is kiutalni a számlájáról, és le akarjuk ellenőrizni, hogy valóban Ön próbálta-e végrehajtani ezeket a gyanús tranzakciókat – ezzel indította a hívást csütörtökön délután a magát az OTP Bank munkatársának kiadó hölgy egyik gazdasági elemző kollégánk felé a 06-1-488-87-27-es budapesti vezetékes számról. Aztán a fordulatos, egyre gyanúsabb telefonhívás vége az lett, hogy egy férfi csaló rávágta a telefont a kollégánkra, ő ugyanis rájött a furfangos átverési kísérletre, amibe extrém gyanús módon az Államkincstár informatikai biztonsági irodáját is belekeverték. Az eset sok más mellett azért is tanulságos, mert rengeteg magyar lakossági magánszemélynek van az Államkincstárnál lakossági állampapírja az értékpapírszámláján, így a bankszámla-tulajdonosok mellett ők is igencsak pórul járhatnak, ha bedőlnek a csalóknak, hiszen az általuk javasolt pár lépéssel el tudnak jutni odáig, hogy az összes megtakarításunkat ellopják.
Az utóbbi időszakban az OTP Bank tapasztalatai szerint egyre többször fordul elő, hogy magukat bankbiztonsági szakembernek kiadó bűnözők próbálják megszerezni az ügyfelek online vásárláshoz szükséges adatait, hamis oldalra irányítják őket vagy távoli elérést biztosító programot telepítettnek számítógépre, tabletre vagy mobiltelefonra - derül ki az OTP Bank közleményéből.
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik az úgynevezett unokázós csalás módszerével közel húszmillió forintot szereztek meg egy idős sértettől - derül ki a Pest Vármegyei Főügyészség közleményéből.
A YouTube figyelmeztetést adott ki az adathalász e-mailekkel kapcsolatban, amelyek látszólag a no-reply@youtube.com, egy hivatalos e-mail címről érkeznek - írja a The Verge.
A Magyar Államkincstár felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy telefonos csalók adathalász program letöltésére próbálhatják rávenni a bankok és a kincstár ügyfeleit, ezzel szerezve meg gyanútlan emberek számlaadatait - írja a MÁK ügyféltájékoztatójában.
Az Europol, páneurópai rendőri szervezet figyelmeztetést adott ki az OpenAI ChatGPT-jével kapcsolatban, mivel a szakértők szerint egyre nehezebb különbséget tenni a mesterséges intelligencia és az ember által írt szövegek között – írja a Cybernews.
Hamis vételi tranzakciókkal trükköznek a csalók Magyarország egyik legnagyobb online piacterén, a Jófogás.hu-n. A G Data kiberbiztonsági cég számolt be arról a blogján, milyen módszerekhez folyamodnak a bűnözők azért, hogy megszerezzék a pénzünket.
Nyomdafestéket nem tűrő módon kiabálva akadt ki az egyik banki csaló egy Youtube-videó tanúsága szerint, aki leendő áldozatának bankkártya adataira pályázott.
A Medibank Private, Ausztrália legnagyobb egészségügyi biztosítója hétfőn közölte, hogy nem fizet váltságdíjat a közelmúltban történt adatlopásért felelős bűnözőnek, aki 9,7 millió jelenlegi és korábbi ügyfél adatait veszélyeztette - számolt be a Reuters.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a népszámlálás folyamán miként lehet elkerülni az internetes csalókat - vette észre a 24.hu.
Egy kitalált antarktiszi ország állítólagos pénzügyi előnyeit kínálva összesen 400 ezer eurót, vagyis nagyjából 160 millió forintot csaltak ki olaszországi bűnözők több száz embertől.
Csalók küldenek ki elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról. A jegybank nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára semmiféle kereskedelmi banki elszámolási, vagy adminisztrációs tevékenységet. A megkeresett vagy megkárosított ügyfeleknek célszerű a rendőrséghez fordulni. Az MNB a nevével való visszaélés miatt tesz büntetőfeljelentést a nyomozó hatóságnál.
Megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit használó veszélyes email és sms terjed, amelyben csomag átvételéhez kérik a szállítási cím egyeztetését; a posta azonban kizárólag nemzetközi küldeményeknél, a vámkezelési díjak kiegyenlítése miatt küld online vagy sms fizetési értesítést, és ebben minden esetben a www.posta.hu/szolgaltatasok/vam link szerepel - közölte a Magyar Posta a honlapján.
Sózott ioncserélt víz fél decijét árulták csalók 7500 forintért koronavírus ellen is alkalmas szerként – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.