Felemás hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, ezt követően Európában is vegyesen teljesítettek a tőzsdék, Amerikában viszont folytatódott az emelkedés, a Nasdaq kiemelkedően jól teljesített.
A vezető európai részvényindexek mérsékelt csökkenéssel zárták a hétfői kereskedést, a BUX azonban enyhe pluszt mutatott zárásra, amiben jelentős szerepe volt annak, hogy egy céláremelés után elszállt a Magyar Telekom árfolyama. Zárásra 2,7%-os volt a plusz mértéke a távközlési papírnál, de napközben ennél is nagyobb volt az emelkedés mértéke. Az amerikai vezető részvényindexek a napözbeni bizonytalanság után zárásra kis pluszba lendültek, így folytatták a múlt héten megkezdett emelkedési sorozatot.
Javult a hangulat a tőzsdéken az elmúlt napokban, amit segített a péntek délután megjelent amerikai munkaerőpiaci adat is: a vártnál sokkal nagyobb mértékben esett a foglalkoztatottság növekedése októberben, az előző hónapokhoz képest jelentős volt a megtorpanás. Ez jó hír a Fed és egyben a piac számára, az amerikai tőzsdék pedig emelkedtek a vártnál gyengébb adatok után.
Az FTX alapítóját, Sam Bankman-Friedet bűnösnek találták hét vádpontban, köztük csalás és pénzmosás vádjában, és akár 115 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá - írta meg a CNBC.
Jelentős mínuszban zárták a tegnapi kereskedést az amerikai tőzsdék, különösen a Nasdaq szenvedett, miután a vártnál erősebb GDP-adat érkezett az USA-ból, ami felerősítette a tartósabban magasabb kamatokkal kapcsolatos várakozásokat. Ehhez képest ma Ázsiában már jóval pozitívabb hangulatot láttunk a piacon, Európában ehhez képest jóval mérsékeltebb az emelkedés. Az USA-ban a technológiai részvények felpattantak az Amazon vezetésével, ám néhány nagyobb cég egyedi sztorija lejjebb húzta a Dow-t és az S&P-t.
Európa után az amerikai tőzsdék is mínuszban vannak, az esést pedig a tegnapi naphoz hasonlóan ma is a technológiai részvények vezetik. A hangulatot pedig tovább ronthatja, hogy a vártnál erősebb GDP adat érkezett az Egyesült Államokból, az erős gazdaság pedig intő jel lehet a Fed döntéshozóinak is, így várhatóan tartósan magasabb ideig maradnak velünk a magasabb kamatok, és a további emelés sem kizárt.
Emellett pedig tovább folytatódik harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is, ma elsősorban a piaczárást követően az Amazon legfrissebb számaira lesz érdemes figyelni.
Minimális elmozdulásokkal telik a kereskedés a kontinens vezető börzéin, a lengyel és a magyar tőzsde azonban jelentősen felülteljesítenek. A BUX-ot elsősorban az OTP húzza, miután ma este 18 óra 30 perckor Kormányinfó lesz, ahol várhatóan a CSOK Plusz-ról lesz majd főként szó.
Amerikában azonban igencsak kedvezőtlen hangulatban indul a nap, az esést pedig a technológiai részvények vezetik, miután a Google anyacégének, az Alphabetnek jelentősen elmaradtak a számai a felhőalapú szolgáltatások terén. (Minden más területen azonban megfelelt, vagy felülmúlta a vállalat az elemzői várakozásokat.) Ezt követően az Alphabet mellett az Amazon, a Meta, és az Nvidia részvényei is komolyabb mínuszt mutattak. A Nasdaq hónapok óta nem esett akkorát, mint ma.
A recesszió esélyét jócskán megerősítő eurózónás beszerzésimenedzser-indexek érkeztek kedden délelőtt, amelyek hatására esni kezdett az euró, de az európai vezető részvényindexek pluszban maradtak zárásra. Az Egyesült Államokban a kezdeti óvatosság után határozott emelkedés bontakozott ki, a három vezető index fél-egy százalék közötti pluszban zárt.
Kilőtt a bitcoin árfolyama a hét elején, miután ismét felerősödtek az első potenciális amerikai spot ETF elfogadásával kapcsolatos várakozások. A rali hatására a shortosok kénytelenek voltak zárni a pozitíciókat, ami még tovább fokozta az emelkedést, így tegnap egy ponton közel 16 százalékos pluszban is járt az árfolyam.
Negatív hangulat uralkodik a hét második felében a világ tőzsdéin, az amerikai kötvényhozamok emelkedése mellett a felemás vállalati gyorsjelentések és a Fed-elnök csütörtök esti nyilatkozata is elbizonytalanította a befektetőket. Az amerikai indexek csütörtöki esését követően az irányadó ázsiai indexek mindegyike csökkent ma reggel, és az európai piacok is komolyabb mínuszban állnak, a Stoxx 600 és a DAX is héthónapos mélypontra esett. Mindeközben a kriptodevizák piacán emelkedés bontakozott ki.
Emelkednek a kriptodevizák a mai kereskedésben, a bitcoin árfolyama a 30 ezer dolláros szintet közelíti. A szektorból érdemleges hír nem érkezett ma, de az optimizmust fűtheti, hogy a Coinbase jogi igazgatója, Paul Grewal arra számít, hogy az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet hamarosan jóváhagyja a bitcoin tőzsdén kereskedett alapot - közölte a CNBC.
Gazdasági információk tekintetében ma itthon nem várunk fontos adatközlést, elsősorban a nemzetközi események befolyásolják a hangulatot a hazai tőzsdén - ennek megfelelően kisebb esést láthatunk, alapvetően Európa szerte kedvezőtlen ma a részvénypiaci hangulat. Komoly hullámokat vetnek a gőzerővel folyó harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai: a Tesla részvénye a vártnál alacsonyabb értékesítési számok miatt nagyot esett, a Netflix árfolyama azonban a remekül alakuló előfizetői létszám miatt valósággal szárnyal a kereskedésben. A negyedéves számok mellett az Egyesült Államokban a jegybankelnök Jerome Powell a New York-i Gazdasági Klubon tartott beszédét figyelték a befektetők.
A Coinbase Írországot választotta fő működési és szabályozási központjának az EU-ban, és az új MiCA-rendelet szerinti engedélyért folyamodott - jelentette a CNBC.
A kezdeti iránykeresés után elromlott a hangulat az európai részvénypiacokon, a vezető indexek lefelé vették az irányt, a magyar piac azonban minimális emelkedéssel zárt. Hasonlót látunk az amerikai piacokon is, jelentős eséssel zártak tengerentúli tőzsdék, miközben a befektetők a kötvényhozamok emelkedése miatt aggódtak. Ma a makrogazdasági adatok mellett a vállalati gyorsjelentéseken lesz a fókusz, a technológia szektorban is megindulnak a negyedéves jelentések, a Netflix és a Tesla teszi közzé számait az amerikai tőzsdék zárása után.
Pozitív felütéssel indult a hét a részvénypiacokon, tegnap világszerte emelkedtek a tőzsdék, ma azonban Európában már óvatosabb kereskedést láttunk, a nap folyamán csak iránykeresés látszott. Kivételt képezett a lengyel piac, ami ma is ralizott és a BUX is felülteljesítő volt, elsősorban a Mol napvégi szárnyalásának köszönhetően. Ma zajlott a Budapest Economic Forum, amelyen neves hazai és külföldi előadók beszéltek a gazdasági kilátásokról. Ezen kívül ma sor került az európai pénzügyminiszterek ülésére, valamint kiskereskedelmi és ipari statisztikák érkeztek az Egyesült Államokból. Közben beindult a vállalati jelentési szezon, számos nagy cég, köztük a Johnson & Johnson, a Bank of America, és a Goldman Sachs is beszámolt a legfrissebb számairól.
Érdekes eseményeknek lehettünk szemtanúi az elmúlt percekben a kriptopiacon, miután a Cointelegraph a Twitteren tévesen azt állította, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jóváhagyta egy spot bitcoin ETF létrehozását. A bejelentés hatására egészen 30 000 dollárig száguldott a bitcoin árfolyama, emellett pedig az ethereum, és számos altcoin is kilőtt. Csakhogy nem sokkal később a FOX News egyik munkatársának a Blackrock elárulta, hogy szó sincs hivatalos bejelentésről, hiszen a SEC vizsgálata még továbbra is tart. Ezt követően pedig szinte pillanatok alatt este vissza a kriptovaluták a hamis bejelentés előtti szintekre.
A Ferrari, a neves luxus sportautó-gyártó elkezdte elfogadni a kriptovalutát fizetőeszközként az Egyesült Államokban. A vállalat azt tervezi, hogy ezt a kezdeményezést Európára is kiterjeszti, reagálva a tehetős ügyfélkör igényeire - mondta Enrico Galliera, a Ferrari marketing és kereskedelmi igazgatója - írja a Reuters.
A hét első felében határozott hangulatjavulást láttunk a tőzsdéken azzal párhuzamosan, hogy a kötvényhozamok elkezdtek visszahúzódni. Tegnap viszont a vártnál gyengébb inflációs adat jött az USA-ból, ami felerősítette a kamatvárakozásokat, így a részvénypiacok ismét lefelé vették az irányt. Ezt követően az ázsiai piacok is estek, míg Európában szintén esés látszik. Az USA-ban ma indult hivatalosan a gyorsjelentési szezon az amerikai nagybankok vezetésével, többek között a JP Morgan, a Wells Fargo, és a Citigroup is ma tette közzé legfrissebb számait. A banki jelentések után ugyan az amerikai tőzsdék felpattantak, de hamar elkezdett fogyni a lendület.
Az elmúlt napokban elkezdett javulni a hangulat a tőzsdéken, ami elsősorban a kötvényhozamok csökkenésének volt köszönhető. A benchmarknak számító 10 éves amerikai állampapír hozama csökkent egyrészt a gázai konfliktus kirobbanását követően, de emellett az is segített, hogy a Fed több tisztviselője is pozitív üzeneteket küldött a kamatpályával kapcsolatban. Ezek után Ázsiában is kifejezetten jó hangulatban telt a kereskedés, és délutánra Európában is javult a hangulat a kezdeti iránykeresés után. Az USA-ban a kezdeti óvatos optimizmust bizonytalanság váltotta fel, miután kiderült, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai termelői árak szeptemberben.
Az 1987-es tőzsdekrachot előrejelző Paul Tudor Jones pesszimista a részvénypiacok kilátásaival kapcsolatban, tekintve a geopolitikai feszültségeket és a magas kamatkörnyezetet. A milliárdos befektető viszont arra számít, hogy a recesszió bekövetkeztével felértékelődhet az olyan eszközök árfolyama, mint az arany és a bitcoin.
Többek között az amerikai részvénypiaci befektetésekről, aranyról és bitcoinról is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.