Egyre növekvő aggodalmat kelt Kínában a humán metapneumovírus (HMPV), amely főként gyermekeket érint, és influenzaszerű tüneteket okoz. Bár a vírus általában enyhe, súlyos esetekben tüdőgyulladáshoz vezethet. Rusvai Miklós virológus elmondta, hogy a betegség már Magyarországon is megjelent.
A jelenlegi posztgenom korszakban vezető kutatási iránnyá vált a hálózati orvostudomány, de már most vannak olyan megoldásai ennek a kutatási területnek, amelyek közvetlen hatással vannak a betegek életére - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Barabási Albert-László. A világhírű hálózatkutatóval nemcsak a hálózati orvostudomány jelentőségéről beszélgettünk, hanem az amerikai és európai kutatói ökoszisztémáról, Kína előretöréséről, a mesterséges intelligencia szerepéről, a Semmelweis Egyetemmel közösen elindított kutatásáról, az egyénre szabott orvostudományról, és természetesen a leginkább aktuális kutatási területéről. Azt is kiemelte a kutató: az orvostudomány a betegek meggyógyítására koncentrál, ami költséges, könnyebb lenne megelőzni a betegségeket, melyek jelentős része életmódbetegség. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ételaddikciót különösen az ultrafeldolgozott élelmiszerek tartják fent, nem véletlen, hogy csapatával éppen erre a problémakörre hozott létre egy első körös megoldást.
A louisianai egészségügyi hatóság bejelentette, hogy elhunyt az Egyesült Államok első, H5N1 madárinfluenza kórházba került betege. Hangsúlyozták, hogy bár a közegészségügyi kockázat továbbra is alacsony, bizonyos csoportok fokozott veszélynek lehetnek kitéve.
A rendkívül sok élelmiszerben, főleg a gyümölcsökben, zöldségekben és egyes fűszerekben megtalálható polifenolok egyre nagyobb figyelmet kapnak az egészségtudatos fogyasztók körében. Ezek a vegyületek a kutatások szerint számos egészségügyi előnnyel járhatnak, többek között a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésétől kezdve az öregedés lassításáig - írta meg a The Guardian.
Több, Kínával szomszédos ország közegészségügyi frissítéseket adott ki a humán metapneumovírusról (HMPV), a légúti fertőzés Kínában tapasztalt emelkedése miatt. De kik fertőződnek meg a legnagyobb eséllyel, és milyen tünetekre érdemes figyelni?
Az antibiotikum-rezisztencia egyre súlyosbodó globális probléma, amely világszerte veszélyezteti az emberek egészségét. Dame Sally Davies, Anglia korábbi tisztifőorvosa figyelmeztetett, hogy a rutineljárások is életveszélyessé válhatnak a szuperbaktériumok terjedése miatt. A szakértő szerint sürgős lépésekre van szükség az antimikrobiális rezisztencia (AMR) megfékezésére, különösen az idősebb korosztály védelme érdekében - tudósított a The Guardian.
Az Egyesült Államok sebész főorvosának legújabb jelentése szerint az alkoholfogyasztás, még kis mennyiségben is, káros lehet az egészségre és növelheti a rák kialakulásának kockázatát. Ez az állásfoglalás ellentmond a korábbi, széles körben elterjedt nézetnek, miszerint a mérsékelt alkoholfogyasztás, különösen a napi egy pohár bor, jótékony hatással lehet a szív egészségére - számolt be a Cnbc.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke súlyos tüdőgyulladással küzd, ami miatt kénytelen lemondani a lengyel EU-elnökség nyitóülésén való részvételét. A betegség következtében az elnök januári programjai jelentős változásokon mennek keresztül - jelentette a hvg.
2025. január 2-án 12 órától a járványügyi helyzet miatt a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának betegellátó szervezeti egységeinél látogatási korlátozást és tilalmat, valamint kötelező maszkhasználatot rendeltek el. Ennek kapcsán megnéztük, milyen vírusok terjednek most Magyarországon.
Míg a helyi egészségügyi tisztviselők szerint a súlyos malária a bűnös, a WHO szerint a vizsgálatok még folyamatban vannak, hogy megerősítsék a járvány okát – írja az Euronews.
A cukorfogyasztás módja befolyásolhatja annak egészségügyi hatásait, derül ki egy új tanulmányból. A kutatás szerint a cukros italok fogyasztása nagyobb kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, mint például a péksütemények - írta a CNN.
Évente több száz új beteget diagnosztizálnak Magyarországon mielóma multiplexszel, egy olyan ritka, de súlyos vérképzőszervi daganattal, amely az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú burjánzásából alakul ki. Bár az innovatív terápiák komoly előrelépéseket hoztak, a betegség diagnosztizálása és kezelése komoly kihívások elé állítja az orvosokat és betegeket egyaránt - nyilatkozta a Portfolio-nak Dr. Mikala Gábor, a Dél-pesti Centrumkórház hematológus főorvosa.
A dán gyógyszeróriás, a Novo Nordisk jelentős beruházást jelentett be hétfőn: a vállalat 8,5 milliárd dán koronát, azaz mintegy 1,2 milliárd dollárt fektet be egy új létesítmény építésébe a dániai Odensében. Az új üzem ritka betegségek, köztük a hemofília (vérzékenység) kezelésére szolgáló gyógyszerek gyártására fog specializálódni, a beruházás várhatóan 400 új munkahelyet teremt és 2027-re készül el, számolt be róla a Reuters.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján december 2. és 8. között az országban 23 400 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 214 700 fő akut légúti fertőzés tüneteivel – áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében.
Egy friss tanulmány szerint a házi macskákban akár az emberekre veszélyes változatai is kialakulhatnak a madárinfluenza (H5N1) vírusnak. Bár a H5N1 az eddigi ismereteink szerint nem képes emberről emberre terjedni, a kutatók aggódnak, hogy a macskákban potenciálisan kialakuló új mutációkkal a jövőben akár erre is képes lehet - írta meg a The New York Times.
Kína megtiltotta kérődző állatok és belőlük készült termékek közvetlen és közvetett importját Lengyelországból és Horvátországból kéknyelv-megbetegedések miatt.
Az Egészségügyi Világszervezet pénteken közölte, hogy szakértőket küld a Kongói Demokratikus Köztársaság egészségügyi hatóságainak támogatására, hogy kivizsgáljanak egy eddig még nem diagnosztizált betegséget - írja a CNBC.
A világon elsőként olyan vizelettesztet fejlesztettek ki tudósok, amely képes lehet a tüdőrák korai jeleinek kimutatására. Az úttörő teszt úgynevezett "zombi" sejtfehérjéket keres, amelyek a betegség legkorábbi stádiumára utalhatnak. A kutatók remélik, hogy a korai felismerés révén a betegek hamarabb részesülhetnek kezelésben, így növelve a gyógyulás esélyét - írta meg a The Guardian.