A Szlovák Tudományos Akadémia kutatói az országban azonosították az Ázsiai tigrisszúnyogot, amely veszélyes trópusi betegségeket terjesztő invazív fajnak számít. Jelenleg Pozsonyban találtak áttelelő populációt, terjedésük megakadályozása érdekében pedig a teljes kiirtásukat tervezik - közölte az Újszó.
Soron kívül vakcinázzák a rókákat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egész területén 2024. február 24-25. között a veszettség magas kockázata miatt, az érintett térségben ebzárlat és legeltetési tilalom lép majd életbe – számolt be szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih).
III. Károly brit király először nyilatkozott, mióta rákkal diagnosztizálták. A brit uralkodó kifejezte háláját a közösség támogatásáért - jelentette a BBC.
A madárinfluenza H3N2 és H10N5 törzseinek kombinált típusú, fajokon átívelő fertőzésében halt meg egy nő tavaly decemberben, de a betegség emberről emberre terjedésének kockázata alacsony – jelentette Kína szerdán.
A világ gazdag felének túl sok politikusa és klímavédelmi aktivistája elfelejti, hogy a bolygó nagy részét továbbra is szegénység és éhínség sújtja. Mégis a gazdag országok egyre nagyobb mértékben költenek fejlesztési segélyek helyett klímavédelemre. A Világbank, amelynek elsődleges célja a szegénység felszámolása, most bejelentette, hogy forrásainak nem kevesebb, mint 45 százalékát klímavédelemre fordítja, ami évente mintegy 40 milliárd dollárt von el a szegénység és az éhínség felszámolását célzó erőfeszítésektől.
Gyermek elsősegély mobiltelefonos applikációt mutattak be pénteken Budapesten. Az alkalmazás rövid videókon és leírásokon keresztül segíti a szülőket a gyerekbalesetek megelőzésében és ellátásában – jelentette be Hornung Ágnes, az alkalmazás létrejöttét támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Bethesda Gyermekkórházban tartott sajtótájékoztatón.
Ugyan a Covid immáron ötödik éve van velünk, de a teszteléssel kapcsolatban egyre több a bizonytalanság, ennek következtében pedig már egyre nagyobb a bizonytalanság a tesztek hatékonyságával kapcsolatban is - írja a Bloomberg.
Az újév első hetéről ma közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy enyhül a járvány Magyarországon. Ezzel együtt még mindig sok tízezren betegedhettek meg az elmúlt napokban is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint „a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2024. január 1 – 7. között az országban 21 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 152 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel”. Mindez 100 ezer főre vetítve és idősorba helyezbe azt jelzi, hogy enyhülőben van a járvány Magyarországon, igaz az ünnepek körüli orvosi ügyeletek és egyéb praktikus okok, például az iskolai szünet és a szabadságolások, miatt lehet, hogy most arányaiban többen nem fordultak orvoshoz, hanem igyekeznek lábon kihordani a betegséget.
Horvátországban és Szerbiában is gyorsan terjed a szamárköhögés, de Magyarországon a magas átoltottság miatt nincs ok az aggodalomra – nyilatkozták virológusok az Indexnek.
Belső vizsgálatot indít az amerikai védelmi minisztérium, amiért Lloyd Austin védelmi miniszter napokon át nem közölte feletteseivel, hogy műtéten esik át és kórházi ellátásra szorul – írja a USA Today.
A Covidnál a szaglás és ízvesztés kiesett a leggyakoribb tünetek közül, ugyanakkor már tízből egy ember számol be szorongásról - szúrta ki a HVG a brit egészségügyi hatóság decemberi jelentéséből.
Az izraeli harckocsik szombatra virradóan tovább haladtak előre a Gázai övezet középső és déli részén, komoly légi- és tüzérségi támogatás mellett a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborúban, és a katonák egyre mélyebbre hatolnak be a menekülttáborokba - közölték izraeli katonai szóvivők.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy rég éltünk át olyan intenzív járványos időszakot, mint az elmúlt hetekben. Támad a Covid is, de szerencsére annak egy igen enyhe lefolyású variánsa. Ennek ellenére nem okos dolog félvállról venni a védekezést. Hogy miért, arról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdeztük, aki régóta figyeli járványstatisztikákat. A második blokkban a netes csalásokról volt szó, amelyek az évnek ebben az időszakában különösen veszélyesek, ha nem vagyunk résen. Mostanában például az apróhirdetéseket feladó embereket próbálják egészen profi módon csőbe húzni. A témával kapcsolatban Turzó Ádám, a Portfolio pénzügyi elemzője volt a vendégünk.
Magyar kutatók igazolták először hogyan járul hozzá a dohányfüst a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásához és miért tehető felelőssé a folyamatosan fennálló gyulladásért- derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) téves információk terjesztésével és a gyerekek tudatos megcélzásával vádolta meg az e-cigarettákat népszerűsítő dohányipart.
A világban átlagosan 2-3 percenként, Magyarországon negyedóránként meghal egy ember szepszisben. A véráramfertőzésnek vagy vérmérgezésnek is nevezett súlyos állapot megközelítőleg 40 millió áldozatot követelt világszerte az elmúlt négy évben, amikor a COVID-19 hétmillió ember halálát okozta. A különbség majdnem hatszoros, vagyis a szepszis sokkal nagyobb veszély – hívja fel a figyelmet az Európai Szepszis Szövetség elnöke. Az európai szepszisjelentés szerint ugyanakkor a COVID-19 számlájára írt halálesetek többsége is szepszis következménye. Bárhonnan nézzük, miután az antibiotikumrezisztencia miatt már alig van hatékony kezelés, létkérdés új terápiák kifejlesztése, amin egy EU-projekt keretében is gőzerővel dolgoznak.
Világszerte megugrott a maláriás megbetegedések száma az utóbbi években, 2017 óta pedig egyáltalán nem történt előrelépés a kór visszaszorításában - közölte csütörtökön közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.
Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségben (IBD) szenvedők száma, közölte a Semmelweis egyetem. Magyarországon mintegy 60 ezer beteget tartanak számon, és a kór egyre fiatalabb korban alakul ki, ami főként az egészségtelen életmódnak – a dohányzásnak, a rostszegény táplálkozásnak és a gyorséttermi ételeknek – köszönhető.