A japán kormány kedden közzétette novemberi havi gazdasági jelentését, amelyben fenntartotta korábbi értékelését a gazdaság mérsékelt csökkenéséről. A jelentés ugyanakkor felhívja a figyelmet az amerikai gazdaságpolitika változásainak lehetséges hatásaira, valamint egyéb kockázati tényezőkre is.
Az EU kormányai által tervezett költségvetési megszorítások veszélyeztetik a régió gazdasági növekedését, miközben az Egyesült Államokkal folytatott versenyben is nő a kontinens lemaradásat. A gazdasági szakértők szerint az uniós költségvetési szabályok szigorítása a szükséges beruházások elmaradását és hosszú távon gyenge gazdasági teljesítményt eredményezhet.
Folytatódott az építőipar lejtmenete az ősszel: szeptemberben az előző hónaphoz képest 2,7%-kal esett visza a termelés volumene. Ezzel az utóbbi öt hónapból négyben visszaesést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.
Féken tartott kiadási oldal - burkoltan ezt üzeni a 2025-ös költségvetés. A részletes elemzésünkből kiderül ugyanis, hogy összességében az államháztartás központi alrendszerének kiadási oldala lényegében stagnál az idén várható teljes kiadási összeghez képest. Vagyis a kormány arra vállalkozik, hogy a 3-4 százalékos infláció közepette is képes megregulázni a kiadási oldalt, mindezt a költségvetési egyensúly javítása érdekében, ami az egész jövő évi büdzsé legfontosabb célja. A kiadások stagnálása azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének szívügyei a kormánynak a kiadási oldalon: ilyen lesz a 21 pontos gazdaságélénkítési program, a fontos kiemelt állami beruházások finanszírozása, bizonyos béremelések, valamint a nyugdíjkiadások. A jelentős kormányzati vállalást (kiadások féken tartása) viszont komoly kockázatok övezik: egyrészt a kamatkiadások felől, másrészt a 2026-os parlamenti választások közeledése miatt.
Újabb részletek derültek ki a Nyugat-Magyarországra tervezett szélerőműpark telepítésekről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal honlapjára kikerült – majd később levett – információk alapján 13 településen mindösszesen 45 szélerőmű épülhet. – írta meg a Telex.
Júliusban hirdették ki a Károli Gáspár Egyetem új épületegyüttesére kiírt nyílt tervpályázat győztesét, mostanra pedig az is kiderült, mennyiből valósulhat meg a komplexum. A ferencvárosi campusnak önmagában a tervezése is közel 4 milliárd forintba fog kerülni - írja a HVG.
Az Orlen bejelentette, hogy újraértékeli az Olefin III petrolkémiai projektjének jövőjét annak jövedelmezőséggel kapcsolatos aggályok miatt. A cég vizsgálja a lehetőségeket, beleértve a projekt ideiglenes felfüggesztését vagy teljes megszüntetését is.
Összesen 4 MW teljesítményű és 8 MWh tárolókapacitású energiatárolós kiserőműveket telepít Maglódon és Fóton a Futureal Energy. A Futureal-csoport energiakereskedelemmel és energetikai beruházások teljeskörű megvalósításával foglalkozó üzletága az 1,665 milliárd forintos zöld beruházás keretében logisztikai központok energiahatékonyságát segíti elő. A fenntartható fejlesztést a Futureal Energy-hez tartozó projektcég, az FEH Solar One Kft. valósítja meg az Európai Unió több 536,29 millió forintos támogatásával.
Statikai okok miatt elbontják a 19 szintes Körszállót, majd szinte teljesen eredeti formájában visszaépítik - szúrta ki az UrbFace Facebook-oldalán megjelent hírt az Építészfórum. A bontásra azért van szükség, mert a szálloda szobáiból lakásokat alakítanak ki. Az épület jelenleg II. kerületi helyi védelem alatt áll.
XXI. századi emblematikus főútként születhet újjá a Nagykörút a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között. A következő években régi fényét nyerheti vissza az útszakasz a közterületek rendezésével, a kerékpársávok fejlesztésével, valamint a biztonságos közlekedés feltételeinek javításával - közölte a BKK. A cégcsoport a témával kapcsolatban társadalmi egyeztetést indít.
Újabb, a hazai kkv-k hitellehetőségeinek bővítését célzó programot jelentett be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója (címlapképünkön).
Hamarosan közvetlenül a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) is elérhetőek a Széchenyi Kártya Program MAX+ egyes termékei - közölte az MFB friss közleményében.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a kormány céljait és várakozásait a következő évekre vonatkozóan. Kifejtette, hogy a harmadik negyedévben gyenge lehet a gazdasági növekedés Magyarországon, nem fog teljesülni a piaci cél, ám a jövő év első negyedévében már 3% felett lehet, majd elérheti a 4%-ot is. Nagy Márton ismertette a KKV-prorgram részleteit, elmondta, hogy lakhatási válság van Budapesten, amit meg kell oldani, és a kormány be fog avatkozni, többek között az Airbnb és a lakbérszabályok szigorításával. Beszélt az inflációról is, ami szerinte már nem lesz probléma a következő években. A nemzetgazdasági miniszter a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján beszélt.
A globális államadósság várhatóan idén először lépi át a 100 ezermilliárd dolláros határt, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a növekedés üteme akár gyorsabb is lehet az előrejelzettnél. Az IMF legfrissebb Fiscal Monitor jelentése rámutat, hogy a politikai hangulat a magasabb kiadásoknak kedvez, miközben a lassú gazdasági növekedés felerősíti a hitelfelvételi igényeket és költségeket.
Németországban a rendkívül magas építési költségeknek főként az új lakóépületek építésére van negatív következménye. Sok háztartás már most is nehezen birkózik meg a fogyasztói árak meredek emelkedésével, az építési költségek alakulása pedig egyértelműen beárnyékolja a legutóbbi inflációs hullámot. A jövőbeli beruházások listája is egyre rövidül az építési engedélyek számának csökkenésével. Igaz, a hosszú kivitelezés miatt 2023-ig még stabilak voltak a projektbefejezési adatok, idén viszont elindul a csökkenés – véli Ludwig Dorffmeister, az Euroconstruct német kutatója.
A német gazdaság ötödik éve stagnál, és már biztos, hogy 2024 is elveszett év lesz a németek számára. Az előrejelzések szerint Európa legnagyobb gazdasága jövőre már megkezdheti a kilábalást, csakhogy van ezzel egy probléma: az előrejelzők már az idei évre is növekedést prognosztizáltak. Az öt éve tartó stagnálás már önmagában is komoly probléma, ám nem ez a legrosszabb forgatókönyv: ha a magas jegybanki kamatemelések végül a vártnál jobban korlátozzák a gazdaságot, akkor akár recesszióba is fordulhat a német gazdaság.
Hatalmas igazságtalanságok jöttek felszínre.
Friss híreink a válságról percről percre.
A házelnök szerint érvénytelenül.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.