Olyan nyilatkozatot készül kiadni a NATO, melyben „visszafordíthatatlannak” nevezik Ukrajna tagságát a szövetségben – tudta meg a CNN. Oroszország számtalanszor hangsúlyozta, hogy csak akkor hajlandók békét kötni Ukrajnával, ha Kijev semlegességet fogad.
A Demokrata Pártelit nagyobb része temeti Joe Biden kampányát; már nemhogy arról beszélnek zárt ajtók mögött, hogy ki indul majd a jelenlegi elnök helyett, hanem hogy ki lesz a potenciálisan elnöki székért induló Kamala Harris alelnök-jelöltje – tudta meg a CNN több mint 20, párközeli forrásból.
Miközben Ukrajna Oroszország egyik leghatékonyabb fegyverének tartja a tavaly óta használt siklóbombákat, úgy néz ki, a fegyverek irányítórendszereivel kisebb gondok vannak: legalább 38 Ukrajnának szánt siklóbomba zuhant le Oroszország területén, négy Belgorod városban – írja a Washington Post egy kiszivárgott orosz jelentésre hivatkozva.
Izrael eredetileg azt tervezte, hogy Irán területére mér katonai csapást, válaszul a vasárnapi támadásra, de Benjámin Netanjahu és a háborús kabinet amerikai nyomásra enyhébb megtorló akció mellett döntött – írja a Times of Israel.
Donald Trump állítólag oda akarja adni a Donbaszt és a Krímet Oroszországnak, hogy lezárja az ukrajnai háborút, a Kreml óvatosan reagált az erről szóló információkra – írja a Newsweek.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár áll majd Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter mellett a kormányinfón most, hogy Szentkirályi Alexandra budapesti főpolgármester-jelölt lesz – tudta meg az ATV.
Gyorsan romlik a helyzet a donyecki Avgyijivkánál, oroszok másztak ki „minden repedésből” és egyre nehezebb tartani a város védelmét – írja mindezt a Deepstate, az egyik legnagyobb ukrán háborús Telegram-csatorna.
Kirúgta Valerij Zaluzsnij vezérkari főnököt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, majd visszavette, miután a kijelölt utódok nem voltak hajlandók beülni a székébe, illetve Ukrajna nemzetközi partnerei is elítélték a lépést – értesült az ukrán vezetéshez közelálló forrásokból a Times.
Egyre valószínűbb, hogy a Biden-kormány nem fog tudni elkerülni egy újabb közel-keleti háborút, az Egyesült Államok már komolyan tervez a katonai akció lehetőségével, elsősorban a jemeni húszik ellen – tudta meg a Fehér Házhoz közeli forrásokból a Politico.
Olyan stratégia összeállításán dolgozik az Egyesült Államok és Ukrajna, melynek célja, hogy Oroszország legkésőbb 2025 végére hajlandó legyen tárgyalóasztalhoz ülni és a háború lezárásáról érdemben egyezkedni – tudta meg a New York Times.
Oroszország arra készül, hogy feloldja a dízel- és benzinexportra vonatkozó összes fennmaradó korlátozást - értesült a Reuters.
Majdnem 700 ezer amerikai állampolgár kimenekítését tervezi a Közel-Keletről az Egyesült Államok arra az esetre, ha eszkalálódik az izraeli-palesztin konfliktus – tudta meg a Washington Post.
Eredetileg a hétvégére tervezte az izraeli hadvezetés a Gáza elleni szárazföldi műveletek kezdetét, de elsősorban a rossz időjárási viszonyok miatt csúszik az invázió – mondták az izraeli hadsereg vezetéséhez köthető, meg nem nevezett személyek a New York Times-nak.
Amerikai ügyészek értékpapírcsalással vádoltak meg egy volt Goldman Sachs-alkalmazottat, aki állítólag az Xbox-chaten keresztül adott bennfentes tippeket barátainak az ügyletekről - írja a Finextra.
Különleges felügyeleti biztost rendelt ki a német pénzügyi felügyeleti szervezet, a BaFin, a Deutsche Bankhoz, Németország legnagyobb bankjához.
Tapasztalt amerikai katonákat, főleg a légierő tagjait próbálja magához csábítani Kína – figyelmezteti az Egyesült Államok légierejének egyik tábornoka, Charles Q. Brown, a fegyveres szervezet tagjait.
Több ezer főről beszélt Zelenszkij.
Eloszlatták a kétségeket.
Az értesülések szerint Joe Biden még a héten bejelentheti a lépéseket.
Ukrán nyilatkozatot idéztek.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.