Kínai geológusok úttörő felfedezést tettek a világ legnagyobb ritkaföldfém-bányájában. Kutatók két új ásványt is azonosítottak a Belső-Mongóliában található Bajan Obóban, amelyek több technológia területén is kulcsfontosságúak lehetnek majd a jövőben - számolt be az Interesting Engineering.
Az Egyesült Államok három újabb kínai vállalatot tiltott tiltólistára, mivel állítólag ujgur kényszermunkásokkal készíttetik a termékeiket. Az intézkedés célja, hogy megakadályozza a kényszermunkával készült áruk bejutását az amerikai piacra.
Komoly ralit követően két éves csúcsra emelkedett az alumínium ára, mután a legnagyobb gyártónak számító Kína a kibocsátás-csökkentési célokra hivatkozva visszavágta a termelési kapacitást. Az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokból várható monetáris lazítás és a kínai ingatlanszektor fellendülésével apcsolatos várakozások fokozták a keresletet - közölte a Bloomberg.
Pénteken az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kiterjesztette az Oroszország elleni szankciókat a fémkereskedelem területére is, ma erre reagálnak a befektetők.
Egymás elleni kereskedelmi korlátozásokat jelentett be kedden Törökország és Izrael, miután Izrael nem engedte meg, hogy Törökország is szállítson humanitárius segélyt a Gázai övezetbe.
Teljes tiltás jöhet az orosz eredetű alumíniumtermékekre a soron következő 13. uniós szankciós körben, amelyet még a háború kitörésének második évfordulója előtt terveznek elfogadni – tudta meg a Politico három brüsszeli forrástól.
Egy nemrég kiszivárgott dokumentum szerint a Tesla egyik mérnökét megtámadta egy robot a vállalat Austin melletti gyárában, és vérző sebeket okozott neki. Az eset ismét rávilágított arra a körülményre, hogy a Tesla üzemeiben az átlagosnál jóval gyakrabban fordulnak elő különféle balesetek.
Az Európai Unió mérlegeli annak lehetőségét, hogy újra nyissa a kereskedelmi világszövetségnél (WTO) indított perét az Egyesült Államok ellen. A vita még a Trump-kormányzat idején indult az acél- és alumíniumipar kapcsán, de aztán a felek kölcsönösen büntetővámot vetettek ki mintegy 10 milliárd dollárnyi termékre – írja a Bloomberg.
Több mint nyolc napja áll a termelés az Arconic-KÖFÉM székesfehérvári alumíniumüzemében a dolgozók sztrájkja miatt – írja a hvg.hu.
Kanada pénteken megtiltotta az összes orosz acél- és alumíniumtermék behozatalát – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok 200 százalékos vámot tervez kivetni az orosz alumíniumra még a héten, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Oroszországra az Ukrajna elleni invázió első évfordulójának közeledtével - közölte a Bloomberg hétfőn, név nélkül nyilatkozó illetékesekre hivatkozva.
Egyre népszerűbbek a kapszulás kávéfőzők, ám elterjedt vélekedés velük kapcsolatban, hogy használatuk káros a környezetre. A kanadai Québeci Egyetem új kutatása azonban azt sugallja, hogy a kapszulák talán nem is olyan pazarlóak, mint a hagyományos kávéfőzővel történő kávéfőzés - írja a BBC.
Végleg leállítja utolsó kemencéit a Slovaco vállalat, ezt követően pedig Európa kénytelen lesz Oroszországból és Kínából importálni az alumíniumot. Az idei évet követően pedig nem csak az alumíniumnak, hanem a szénbányászatnak is leáldozik Szlovákiában, miután a szlovák kormány még 2019-ben döntött a szénalapú energiagyártás leállíátásáról. A Slovalco az áram, illetve az emissziós engedélyek magas áraira hivatkozva hozta meg a döntést, ezzel pedig közel 70 év után áll le véglegesen az alumíniumgyártás Szlovákiában – írja az Infostart.
Az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta Vlagyimir Potanyint, Oroszország leggazdagabb emberét, az Norilsk Nikkel bányászati és kohászati vállalat elnökét és legnagyobb részvényesét, de vállalatát érintetlenül hagyta – írja a Bloomberg.
A króm, a kobalt és a nikkel fémötvözete rendkívül erős, ellenáll a tartós deformációnak, ugyanakkor képlékeny és könnyen alakítható maradt. Utóbbi két tulajdonsága teszi a CrCoNi-t a Föld legkeményebb anyagává - írja a IFL Science.
Az alumínium a globális gazdasági problémák legújabb áldozata, mivel az orosz alumínium állítólagos dömpingje, a globális kereslet gyengülése és a működési költségek emelkedése miatt az árak esnek - írja a CNBC.
A béketárgyalások, a vámfenyegetések és az EU-s gazdasági problémák mozgatják a piacokat.
Kilőttek a keresések a Google-ben.
Ingatlanpiaci évnyitó a jövő perspektíváival.
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.