Itt a világ első emberi használatra is engedélyezett DNS-alapú koronavírus-védőoltása
Az indiai gyógyszerfelügyelet sürgősségi használatra jóváhagyta a világ első Covid-19 elleni DNS-vakcináját, írja a BBC.
Az indiai gyógyszerfelügyelet sürgősségi használatra jóváhagyta a világ első Covid-19 elleni DNS-vakcináját, írja a BBC.
Megkapta a gyógyszerkészítmények helyes gyártási körülményeit bizonyító GMP-bizonyítványt az indiai Bharat Biotech által előállított, elölt vírust alkalmazó Covaxin vakcina Magyarországon – írják indiai lapok a gyártó bejelentésére hivatkozva. Magyar hatóságok egyelőre nem számoltak be erről, és az elismerés nem is feltétlenül jelenti azt, hogy a vakcina magyarországi alkalmazását engedélyezni fogják.
A legutóbbi nemzeti szerológiai felmérés szerint India hatévesnél idősebb lakosságának mintegy 67 százaléka volt kitéve a koronavírusnak.
Az indiai jegybank ideiglenesen megtiltotta a Mastercardnak, hogy új bank- és hitelkártyákat bocsásson ki a hazai ügyfelei számára - számol be róla a BBC. A jegybank állítása szerint a kártyatársaság megsértette az ügyfelek adatainak tárolására vonatkozó törvényt.
Indonéziában újabb rekordot döntött - 54 ezer fölé emelkedett - a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma szerdán, meghaladva ezzel az Indiában jelentett esetek számát, és ezzel az ország Ázsia új koronavírus-gócpontjává vált.
Kormánya tizenkét tagját - közöttük az egészségügy-minisztert - mentette fel szerdán Narendra Modi indiai miniszterelnök, hogy megpróbálja megerősíteni a kabinetet a koronavírus-járvány kezelése miatti heves bírálatokkal szemben.
Lemondott tisztségéről Harsh Vardhan indiai egészségügyi miniszter – írja közeli forrásokra hivatkozva a Reuters.
Szigorúbb járványügyi intézkedéseket léptettek életbe India fejlett Mahárástra államában, amelynek az ország pénzügyi központja, Mumbai a székhelye, és ahol a delta plusz variáns kezdett el terjedni.
A megvizsgált kétszer oltottak 16,1 százalékának szervezetében nem találtak neutralizáló antitesteket a koronavírus delta variánsával szemben az AstraZeneca által kifejlesztett, Indiában gyártott Covishield vakcina esetében egy indiai tanulmány szerint.
Az ázsiai térség már évek óta az egyik legfontosabb fókuszterülete az amerikai külpolitikának. Ezt csak erősíti a kínai befolyás utóbbi években tapasztalt erősödése a régióban, amely mára több szinten kihívást jelent az Egyesült Államok számára. Már az Obama-kormány is észrevette ezt és egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásával kívánta bebetonozni az amerikai dominanciát. Ellenben Donald Trump célzottan Kína ellen meghozott intézkedésekkel és kereskedelmi háborúval igyekezett megoldani a problémát. Most Joe Bidenen a sor, hogy választ találjon az amerikai-kínai viszony kapcsán felmerülő kérdésekre, az azonban már most látszódik, hogy az amerikai elnök ebben sokkal inkább számít majd térségbeli szövetségeseire, mint elődje.
A világon 179 537 489 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 890 422 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint. A delta variáns terjedésével egyre több országban indult meg ismét felfelé a járványgörbe.
Kétnapos amerikai-indiai hadgyakorlat kezdődik szerdán az Indiai-óceánon - közölte a Twitteren az indiai haditengerészet.
Valószínű, hogy Indiát újabb koronavírus-járványhullám sújtja majd októberben, bár ezt valószínűleg sikerül majd jobban kordában tartani – írja a Reuters egy egészségügyi szakértők által összeállított pollra hivastkozva.
India nélkül nézve megint emelkedik a globális koronavírusos esetszám, amiben több nagyobb dél-amerikai ország mellett néhány európai ország (például Egyesült Királyság, Portugália), valamint Oroszország és egyes távol-keleti országok (például Indonézia, Bangladesh, Fülöp-szigetek) romló helyzete játssza a fő szerepet. Nyugtalanító az is, hogy Afrikában az elmúlt héten elkezdett emelkedni a koronavírusos új esetek száma és a vakcinahiánnyal küzdő szegényebb országokban ráadásul a fertőzések detektálása is rosszul működik. Angliában egy nagy kutatás szerint 50%-kal nőtt a pozitív esetszám az utóbbi egy hónapban a megelőző hónaphoz képest az először Indiában azonosított Delta variáns miatt, ezért egyelőre 4 héttel elhalasztották a nyitás újabb fázisát. Idehaza a friss adatok továbbra is azt mutatják, hogy nagyon alacsony ütemben terjed a járvány és tovább csökkent a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők száma. Friss koronavírus-híreink csütörtökön az alábbi hírfolyamban.
Egy oroszlán elpusztult koronavírus-fertőzésben, nyolc másiknak pedig pozitív lett a tesztje egy indiai állatkertben.
Az Indiai Szérum Intézet (SII) gyógyszergyár csaknem 40 százalékkal növeli júniusban az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának termelését, hogy enyhítsen a súlyos egészségügyi válságba került ország ellátottsági helyzetén - jelentették be hétfőn indiai tisztségviselők.
A világon már közel 167 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma a 3,5 milliót közelíti. Magyarországon a jelek szerint visszaszorulóban a járvány harmadik hulláma, Indiában is túl lehetünk a csúcson, és így már a globális járványgörbe is egyértelműen javuló tendenciát jelez. A koronavírus-járványról szóló híreinket percről percre ebben a cikkünkben gyűjtjük össze hétfőn.
A világon 164 234 081 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 404 391 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint. Az új fertőzöttek napi számát nézve úgy tűnik, lassul a járvány terjedése a világban, de az egymillió főre vetített halálozásban Magyarország továbbra is világelső.
A világ közvéleménye elsősorban a gyors terjedésre képes indiai koronavírus-változat hatásait figyeli. Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs ok nagy aggodalomra: a járvány világszinten visszaszorulóban van. Néhány területen azonban még mindig erősödést láthatunk.
Azt gondolhatnánk, hogy a világ országai tanultak a hibáikból, például abból, hogy nem zárták le elég korán a Kínából érkező utasok előtt a határaikat, aminek következtében az egész világon elterjedt a koronavírus. India példája azonban azt bizonyítja, hogy nem: hiába tombol a járvány Indiában, kevés ország van jelenleg, ahol tiltólistán szerepelnének az onnan érkezők.
Fontos szinten az AI vezérhajója.
Moszkva és Washington a szankciók ellenére párbeszédet folytatott
A magyar villamosenergia-hálózat üzemeltetője szerint vannak tartalékaik.
Vízummentességet vezetett be 35 európai ország állampolgárai számára.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?