Átmeneti kormány vetne véget az erőszakspirálnak a karibi országban, de már a bűnbandáké az igazi hatalom
Globál

Átmeneti kormány vetne véget az erőszakspirálnak a karibi országban, de már a bűnbandáké az igazi hatalom

MTI
|
Portfolio
Haiti átmeneti tanácsa csütörtökön ünnepélyes keretek között hivatalba lépett, hivatalossá téve Ariel Henry korábbi miniszterelnök lemondását, miközben a karibi szigetország a biztonság megteremtésére törekszik a káoszt és nyomort okozó, évek óta tartó bandák által elkövetett erőszak után.

Henry pénzügyminisztere, Michel Patrick Boisvert lesz az ideiglenes miniszterelnök, amíg az átmeneti tanács ki nem nevezi az új kormányfőt, a kabinetet és az ideiglenes választási tanácsot, amely előkészíti a feltételeket a választások megtartásához.

Regine Abraham, a tanács egyik tagja elmondta, a testület a biztonságra, az alkotmányreformról szóló társadalmi párbeszédre, a választások előkészítésére, az igazságszolgáltatás újjáépítésére és a gazdaságra fog összpontosítani.

Intézményeink teljes összeomlását és a kormány kudarcát látjuk

– mondta Abraham a Reuters szerint.

A főváros, Port-au-Prince lakosait „szó szerint túszul ejtették” – tette hozzá.

Ezzel a példátlan válsággal szembesülve az egész lakosság felismerte, hogy sürgősen szükség van egy határozott kézre, amely kivezet minket a kétségbeesés és a pusztulás spiráljából.

A helyi média még a tanács beiktatásakor is házak felgyújtásáról és lövöldözésről számolt be a főváros központjában. Fotókat is közölt a Port-au-Prince fölé emelkedő sűrű füstoszlopokról, továbbá olyan videókat, amelyeken helyiek menekülnek.

A fegyveres bandák évek óta törekszenek kiterjeszteni ellenőrzésüket a fővárosra és megbuktatni Henryt. Azóta, hogy a politikus a múlt hónapban lemondott, szélesebb körű „forradalomra” szólítottak fel.

A hét elején Jimmy „Barbeque” Cherizier bandavezér már az átmeneti tanács tagjait is figyelmeztette, „készüljenek fel”. A hétvégén hangfelvételek terjedtek a közösségi médiában, amelyeken Cherizier úgy tűnt, hogy arra utasítja katonáit, hogy válogatás nélkül gyújtsanak fel házakat Delmasban, a főváros elszegényedett részén, ahol ő maga is felnőtt.

Az átmeneti kormány mandátuma 2026 februárjáig tart, és nem meghosszabbítható. Az új miniszterelnök vagy a tanácselnök kinevezésére nem tűztek ki időpontot.

A haiti válságról ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Címlapkép: Autóroncsból és abroncsokból emelt útakadálynál mennek járókelők Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben 2024. április 22-én. MTI/AP/Ramon Espinosa

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Orosz tank robotine