1. Hogy értékeli 2023-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2024-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2024 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?
Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító
1. Amikor előretekintettünk a 2023-as évre, egy igen nehéz, kihívásokkal teli időszakra kellett felkészülnünk, de sikeresen vettük az akadályokat. A tőkefeltöltöttségünk az egyik legjobb a piacon, a fizetőképességünk stabil lábakon áll. A növekedésben is szilárd eredményeket tudunk felmutatni, ami visszaigazolja a tavalyi év termékújdonságainak létjogosultságát is. 2022-ben több új terméket és újítást vezettünk be, többek között ezeknek az innovációknak is köszönhető, hogy ezeken a területeken növekedni tudtunk, emellett jól teljesítünk a kockázati típusú életbiztosítások területén is. A külső nehézségek ellenére profitabilisek vagyunk. Erős piaci pozíciónk, nemzetközi hátterünk, tőkeerőnk és rugalmasságunk továbbra is biztosíték arra, hogy a körülményektől függetlenül az Allianz mindig ügyfelei mellett áll.
2. A legfontosabb kihívások, amikkel cég szinten, sőt szektor szinten szembe kell néznünk továbbra is az olyan külső tényezők, mint a megnövekedett infláció, a gazdasági recesszió, a jogszabály-változások vagy az extraprofitadó. Az infláció és a nehéz gazdasági környezet ráadásul erős hatással van az ügyfelek árérzékenységére és választási preferenciájára is, ami meghatározó tényező lesz a biztosítók működésének szempontjából. Azoknál a szereplőknél várhatunk további növekedést, akik az ügyfélélményre fókuszálva, hatékonyan tudják segíteni az ügyfeleiket a számukra legmegfelelőbb konstrukció gyors és hatékony kiválasztásában. Emellett az elmúlt évek szélsőséges időjárási eseményei (gondoljunk csak a tavalyi aszályra vagy az idei nagy viharokra) megmutatták, hogy a klímaváltozás elleni harc a jövőben is az egyik legfontosabb kihívás a teljes szektor és az Allianz számára.
3. Az ügyfélélmény az Allianz üzleti teljesítményének kulcsfontosságú eleme, ezért folytatjuk a megkezdett munkát, hogy egyszerű, digitális és könnyen használható termékeket és szolgálatásokat kínáljunk. Az elmúlt években több olyan innovációt is bevezettünk, amik ezt a célt szolgálják. Termékújdonságainkat, például új egészségbiztosítási termékünket, vagy az utasbiztosításoknál alkalmazott blokklánc megoldást, a piaci trendekre és megváltozott ügyéligényekre reagálva alakítottuk ki, ezért mindezekben nagy potenciált látok. A digitális kárbejelentő- és kárügyintézést lehetővé tévő, megújult megoldásunk segítségével az ügyfelek számára könnyűvé, kényelmessé, bárhol és bármikor hozzáférhetővé válik a kárügyintézés folyamata, és a dokumentumalapú kárrendezés a fotók feltöltése után akár néhány órán belül megvalósulhat. Folyamatosan fejlesztjük IT rendszereinket is, és dolgozunk például a mesterséges intelligencia (MI) illetve az Advanced Analytics alkalmazásának lehetséges módjain is. Mindezekkel jelentős lépéseket érhetünk el, mind a minőségi ügyfélkiszolgálás, mind a hatékony működés terén.
Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító
1. A Covid óta ezt a hagyományos kérdéssort sajnos minden évben úgy kell kezdenem, hogy az idei év újra rengeteg kihívást tartogatott számunkra. Bár 2023 első három negyedévben összpiaci szinten 14,5%-kal nőtt a nem-életbiztosítások díjbevétele, az életbiztosítási területen 9,7%-kal csökkenés volt tapasztalható, így a teljes magyar biztosítási piac díjbevétele 4,1%-os a növekedést mutat, mindez az infláció értékével összevetve reálértéken valójában nem jelent növekedést. Ilyen környezetben mi a Generalinál még fókuszáltabban haladtunk a megkezdett, hatékonyságjavító és ügyfélélményt javító fejlesztésekkel, valamint értékesítési hálózatunk megerősítésével, amelyek egyébként teljes mértéken egybecsengenek Élethosszig tartó partnerség 24: a növekedés motorja stratégiánkkal. Így saját idei teljesítményünkkel összességében elégedett vagyok, mert a legfontosabb kitűzött céljainkat tekintve következetesen tudunk tovább építkezni, megőrizve stabil piaci pozíciónkat.
2. Az idei évben sajnos azzal is szembesültünk, hogy bizonyos biztosítási ágazatokban, mint például a casco vagy az egyszeri díjas életbiztosítások, összpiaci szinten csökken a penetráció. Nem szabad azonban eljutni oda, hogy a biztosítás megléte csak akkor értékelődjön fel, ha beüt a baj. Az egyik legfontosabb feladatunknak így én idén is az ügyfélkapcsolataink, az élethosszig tartó partnerségünk további erősítését tartom. Ebben a feladatban kiemelten számítunk tanácsadó partnereinkre, hiszen ők tudják pontosan felmérni ügyfeleink aktuális, élethelyzethez igazított igényeit és valóban személyre szabni a szolgáltatásokat. A fenntartható fejlődés érdekében tehát ennek a tudatosságnak az erősítését emelném ki: ne az legyen a kérdés, hogy lemondunk-e egy szerződés jelentette védelemről, hanem nézzük meg és ismerjük meg pontosan, mire is van valóban szükségünk!
3. Az idei év adatai megmutatták, hogy bizonyos termékkörökben, mint például a nyugdíjbiztosítások körében már tudatosak az ügyfelek, így itt további bővülésre számítunk. De az érdeklődés további erősödése várható az egészségbiztosítási termékek piacán is. 2024 aktuális stratégiánk záróéve, így tovább haladunk a már megkezdett rendszerfejlesztésekkel, a digitalizációt, papírmentességet, az önkiszolgáló tranzakciókat és a modern fizetési megoldásokat erősítő fejlesztéseinkkel is. Ügyfeleink biztosítónkkal kapcsolatos elégedettségét folyamatosan mérjük, és büszke vagyok rá, hogy a kárrendezési területünk magas elégedettségi mutatóját évről évre szinten tudjuk tartani, így ezen a területen is folytatjuk a munkát a gyors, transzparens ügyintézést támogató folyamatok bővítésével. De ugyanígy fókuszterület fenntarthatósággal kapcsolatos stratégiai tervünk következetes megvalósítása, mind a környezeti, mind a társadalmi, mind a vállalatirányítási (ESG) pillérek mentén.
Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Alfa Vienna Insurance Group Biztosító
1. Kihívásokkal és változásokkal teli év volt az idei. Az extraprofitadó kisöpörte a biztosítási szektor nyereségét, de a piaci környezetet az infláció alatti díjbevétel-növekedés, illetve a kárkifizetések inflációt meghaladó növekedése mellett az állandó szabályozói beavatkozások is markánsan formálták. A nehézségek ellenére a szektor stabil és tőkeerős maradt. Szigorú cash-flow menedzsmentet alkalmaztunk, a kötvényportfóliónk időzítésével kapcsolatos átgondolt stratégiai döntéseink hatására nyereségesek maradtunk. A márkaidentitás szempontjából jelentős volt a 30 éve ismert brand megváltoztatása. Nem ideális pillanatban történt, különösen a jövő évi lakásbiztosítás-kampány fényében, de szükséges volt. A tulajdoni arányok változása, a stratégiai együttműködések és a kisebbségi állami tulajdon megtartása új dinamikát hozott a cég életébe. Az informatikai és pénzügyi rendszerek cseréje érdemi többletmunkát rótt ránk, az időjárási károk is rendkívüli nyomást jelentettek – nem unatkoztunk, de a változásra mindig lehetőségként tekintünk.
2. Az egyik az infláció, amelynek hatása tartósan kiemelt figyelmet igényel. A másik a költséghatékonyság javítása, ami elengedhetetlen a versenyképesség fenntartásához, és elsősorban innovatív, digitális megoldásokat igényel. Fontos a szabályozói környezet változása is: a biztosítóknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell az olyan nemzetközi és helyi szabályozásokhoz, mint az IFRS17- és az ESG-előírások, amelyek a pénzügyi beszámolók és a fenntarthatósági szempontok terén jelentenek új követelményeket. A lakásbiztosítási kampányok és promóciók kiszámíthatatlan hatása is jelentős kihívást jelent. Ezek hatékony kezelése kulcsfontosságú lesz a piaci részesedés növelése és az ügyfél-elégedettség javítása érdekében. Biztosítónk elkötelezett az innováció és ügyfélközpontúság iránt: úgy kell megfelelnünk a piaci és a szabályozói kihívásoknak, hogy közben folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat.
3. Az innovációk és az új szolgáltatások középpontjában most a mesterséges intelligencia áll, hatékony felhasználása jelentős előrelépést hozhat. A tanuló algoritmusok alkalmazása az árazásban lehetővé teszi a személyre szabott és hatékonyabb árstruktúrák kialakítását, ezek jobban tükrözik az egyéni kockázatokat és igényeket. Az egészségbiztosítás területén új paradigmát látunk kibontakozni, az állami és magánegészségügyi szektor között szorosabb együttműködés várható. A kooperáció lehetőséget teremt arra, hogy az egészségbiztosítási termékek jobban illeszkedjenek egy közösen kialakított jövőképbe. Ez segíthet megszüntetni az évek óta fennálló stagnálást, áttörést hozhat a piacon. Az extraprofitadó megszűnése is új lehetőségeket teremthet: újból megindulhatnak az egyszeri díjas életbiztosítások. Ez új ügyfélköröket vonzhat, új lehetőségeket teremthet a biztosítók számára.
Alexandre Jeanjean vezérigazgató, Groupama Biztosító
1. 2023-ban ismét csak limitált növekedést tud felmutatni a piac, miközben a nyári klimatikus károk, a magas infláció és az extraprofitadó is csökkenti a biztosítók profitját. A Groupama Biztosítónál szintén nehéz, ugyanakkor sikeres évet zárunk. Jól reagáltunk az ügyféligényekre, főként ezekben a kihívásokkal teli időkben. Olyan megtakarítási életbiztosítást kínáltunk, amely szerződéskötési díj nélkül, végig alacsony költségekkel, és garantált hozammal volt elérhető. A saját és az OTP Banki csatornán is köthető Next, illetve Easy életbiztosítások értékesítése rendkívül sikeresnek bizonyult, szép eredményeket hozott mind ügyfeleink, mind tanácsadóink számára. Ezen kívül a kockázati életbiztosítások terén is látványos növekedést értünk el, csakúgy, mint a lakásbiztosítások esetében, ahol a saját és a banki mellett az alkuszi csatornán is kiemelkedő volt az értékesítések száma. Mindennek következtében a legfrissebb adatok szerint a díjbevételünket több mint 20 százalékkal tudtuk növelni, miközben fenn tudtuk tartani 2022-es profitabilitásunkat is.
2. Jövőre még nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk ügyfeleink segítése érdekében, ami továbbra is a legfontosabb célunk. 2024-ben ezért ismét garantált hozamot biztosítunk a Next és Easy életbiztosítással rendelkező ügyfeleink számára. A lakásbiztosítások terén szintén egy nagyon ügyfélbarát, személyre szabható megoldással rendelkezünk, melyhez egy egyedülálló kármenedzseri szolgáltatást is nyújtunk, így a kárrendezés minden eddiginél gördülékenyebbé válik. Úgy látjuk, hogy a termék és a szolgáltatások mellett a tanácsadás terén is jól teljesítünk, köszönhetően saját hálózatunknak, valamint az OTP Banki és az alkusz partnereinknek, ezért optimistán állunk a közelgő kampányhoz a lakásbiztosításokat illetően is. Mezőgazdasági területen 2023-ban látványosan növekedtünk úgy, hogy nem veszélyeztettük a kockázati közösségünket, de összeségében nem tudtunk annyi gazdát biztosítani, amennyit szerettünk volna. Mint agrár háttérrel rendelkező biztosítónak fontos célunk 2024-ben, hogy mindenkit fogadni tudjunk, aki csatlakozna a Groupama közösségéhez.
3. Fejlesztéseink közül mindenképpen kiemelném azokat, melyek segítségével tovább javíthatjuk szolgáltatásaink színvonalát és ügyfélközpontúságát. Egyik ilyen újításunk az az innovatív és egységes ügyfélkiszolgáló felület, melyet valamennyi tanácsadó és ügyintéző kollégánk elér. Ezzel az eszközzel felvértezve például tanácsadóink – egyfajta mozgó irodaként – helyben és személyesen tudnak teljeskörű tájékoztatást és segítséget nyújtani ügyfeleinknek bármely biztosítási ügyükkel kapcsolatban, nem mellesleg teljesen papírmentesen. De ugyanígy megemlíthetném azt a frissen bevezetett rendszerünket is, mellyel közvetlenül elérhetővé tesszük ügyfeleinknek dedikált kármenedzserüket, aki végig segíti őket a bejelentéstől a kár lezárásáig. A termékek területén továbbra is azon dolgozunk, hogy életbiztosításaink valódi segítséget jelentsenek ügyfeleink számára megtakarításaik gyarapítására, ezért is lépünk piacra januárban egy új, vonzó, éves 5%-os garantált hozamot kínáló lehetőséggel.
Havas Gábor elnök-vezérigazgató, Union Biztosító
1. Kihívásokkal teli gazdasági környezetben dolgoztunk 2023-ban, gondoljunk csak a felfelé tolódott hozamgörbére, a nyári és most már téli viharok okozta károkra, valamint a magas infláció miatt megemelkedett költségekre és átlagkárokra, amit az indexálás csak késve tud lekövetni. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy jó évet zártunk, legyen szó az UNION-ról vagy a teljes biztosítási szektorról. Ez nagy pozitívumként értékelendő és bizonyítéka annak, hogy ez a szektor biztos alapokon nyugszik és válságálló.
2. 2024-ben az UNION a további növekedésre, a profitabilitás és hatékonyság javítására, ill. partnereink, ügyfeleink még jobb kiszolgálására koncentrál. Mindezek megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, hogy a vállalati kultúránkba tovább invesztáljunk, munkatársaink elkötelezettségét szem előtt tartsuk. A biztosítási piacot tekintve új elem lesz a lakáskampány, ami tartogat lehetőségeket és veszélyeket egyaránt, ma még nehéz pontosan megjósolni a kimenetelét, de az már most látszik, hogy komoly aktivitást generál minden szereplő részéről, mely egyértelműen az ügyfelek érdekeit szolgálja. Kíváncsian várjuk továbbá a szabályozói változásokat is, minden előremutató kezdeményezés üdvözlendő, amennyiben szakmai párbeszéd előzi meg, és kellő idő áll a rendelkezésre a megvalósításra. Jó példa volt erre a múltból az etikus biztosítások 1.0. Szintén közös feladatunk és felelősségünk a biztosítási penetráció növelése, a biztosításközvetítők számának növelése, ami sok kihívást rejt magában.
3. Az UNION továbbra is testreszabott megoldásokkal készül ügyfelei és partnerei számára, tehát a stratégiánk ebben a vonatkozásban nem változott. Úgy fogalmaznék, hogy 2024 nem az egy nagy, hanem a sok kisebb innováció éve lesz, szem előtt tartva, hogy a mesterséges intelligencia korában sem elszemélytelenedni, hanem egyre inkább személyesebbé szeretnénk válni. 2024 a várakozásaink szerint pozitív trendforduló lesz mind a gazdaság, mind a biztosítási piac tekintetében, egy új növekedési ciklus kezdetével számolunk; kívánom mindannyiunknak, hogy így legyen.
Kadocsa Balázs elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító
1. 2023-ban a szektor képes volt megőrizni stabilitását, ugyanakkor bizonyos aspektusokban számos átalakuláson is keresztülment. Elég csak a piaci szereplők változásaira, a biztosítókat érintő adókra vagy a legújabb digitális megoldásokra gondolnunk. Emellett jövő márciusban esedékes az első lakásbiztosítási kampány, amelyre az érintett biztosítók már az idei évben is folyamatosan készültek. A Posta Biztosítónál idén sikeresen levezényeltünk egy transzformációt, amely számos kihívással járt – menedzselnünk kellett például a postai hálózat modernizációjából fakadó változásokat, illetve folytattuk a megkezdett digitalizációs fejlesztéseket. Jelenleg is zajlik a biztosító többségi tulajdonrészének értékesítési folyamata, azonban továbbra is gőzerővel folyik nálunk a mindennapi munka: stratégiánknak megfelelően az eredményes és hatékony működésre összpontosítunk, kiemelt hangsúlyt fektetve az értékesítésre, a meglévő, valamint új termékek és szolgáltatások fejlesztésére.
2. A piaci körülmények, a jogszabályok és a fogyasztói magatartások változása, a technológiai fejlődés mind befolyásolhatják egy biztosító piaci helyzetét. Utóbbi kapcsán különösen a digitalizáció, az insurtech megoldások azok, amikkel mi is kiemelten foglalkozunk. Mindemellett a folyamatosan változó fogyasztói igényekre és elvárásokra reagálva, a személyre szabott és rugalmas termékek terén is tudni kell újat mutatni jövőre. A már említett lakásbiztosítási kampányt mi is kíváncsian várjuk, intenzíven zajlanak az előkészületek.
3. Azok az innovációk jelenthetnek versenyelőnyt a biztosítási ágazatban, amelyek még magasabb színvonalra emelik és akár automatizálttá is tehetik a kárrendezéssel, a díjbefizetéssel vagy a szerződéskötéssel kapcsolatos ügyintézési folyamatokat. Legalább ugyanilyen fontos az is, hogy ezen megoldásokhoz a felhasználók teljeskörűen és minél könnyebben hozzáférhessenek. A Posta Biztosítónál például az ügyfelek több csatornán keresztül nyújthatják be a felmerült kárigényeket, az országos postai hálózattól kezdve a telefonos, e-mailes és honlapon történő bejelentésen át, az erre a célra is alkalmas mobilapplikációig bezárólag. A 2024-es terveink között szerepel, hogy újabb biztosítási termékeket vonunk be az értékesítésbe azért, hogy még szélesebb ügyfélszegmensnek kínálhasson a Posta Biztosító modern biztosítási termékeket.
Holló Bence elnök-vezérigazgató, NN Biztosító
1. A 2023-as év, hasonlóan a 2022-eshez, egy rendkívül nehéz év volt a teljes biztosítószektor, így az NN számára is. Alkalmazkodnunk kellett a gyorsan változó inflációs és hozamkörnyezethez, miközben a különadó is jelentős többletterhet rótt a szektorra. Ennek ellenére úgy vélem, hogy mind a szektor, mind az NN Biztosító jól tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, és különösen büszke vagyok arra, hogy az idei évben a nehézségek ellenére több innovatív termékbevezetést is meg tudtunk valósítani. Sikerült választ adnunk az inflációs kihívásokra és folytattuk digitalizációs projektjeinket. A nyugdíjbiztosítások iránti növekvő igények kielégítésére euróalapú nyugdíjbiztosítással bővítettük termékkínálatunkat, valamint az egészségbiztosítások és egészséggel kapcsolatos kockázatok fedezésére vonatkozó növekvő igényekre is választ tudtunk adni. A Prémium Egészségpénztárral létrejött új együttműködésünkkel idén szintet léptünk egészségmegoldásaink terén is.
2. A szektor előtt olyan kihívások állnak, amelyekre régóta keresi a választ. Az életbiztosításoknál különösen fontos, hogy növelni tudjuk az értékesítésben részt vevő tanácsadók számát, illetve vonzóvá tudjuk tenni a pályát a fiatalok számára. Ugyanakkor digitalizálnunk is kell folyamatainkat, egyszerű, átlátható ügyfélfolyamatokat kell kialakítanunk. Fontos, hogy el tudjuk kerülni az alulbiztosítottságot is, a fedezeteket magas inflációs környezetben folyamatosan növelni kell.
3. Egyértelműen látszik a fokozott igény az egészségbiztosítások iránt, valamint a nyugdíjbiztosítások kapcsán is, de ugyanilyen potenciált rejt – talán inkább középtávon – a kockázati életbiztosítások szegmense is, ahol még sok feladat hárul ránk és a szektorra is, hogy az emberek számára elmagyarázzuk a kockázati életbiztosítások fontosságát. Erre a MABISZ már el is indított egy új kezdeményezést.
Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító
1. Az elmúlt év számos kihívást hozott a biztosítási szektor számára, többek közt az infláció és a kamatkörnyezet változása is jelentős hatást gyakoroltak működésünkre. Úgy gondolom az infláció különösen a szerződés értékkövetése esetében jelentett megpróbáltatást, hiszen a biztosítók mindig lemaradásban vannak az infláció hatásaival szemben, ezért nagyobb anyagi terhet okoz számukra. Emellett a lakás- és autóértékesítések csökkenése is negatívan befolyásolták az új szerződések kötését, ami szintén arra ösztönzött minket, hogy bizonyos stratégiáinkat újragondoljuk, új értékesítési lehetőségeket és csatornákat építsünk ki. Büszke vagyok kollégáimra, akikkel a nehézségek és kihívások ellenére az elmúlt évben is stabilan haladtunk előre, kitartottunk üzleti modellünk mellett, és rugalmasan megtaláltuk azokat a lehetőségeket amik előre vitték az UNIQA Biztosítót.
2. A legnagyobb kihívásnak a következő időszakra az ágazat profittermelő képességének fenntartása mutatkozik. A jelenlegi költségszerkezet mellett, különösen a casco biztosítások területén, a piac szűkülése újabb erőpróbát jelenthet. Az UNIQA 2024-ben is igyekszik rugalmasan reagálni a turbulens környezet kihívásaira, megtalálni azokat a lehetőségeket, ahol a piac szűkülése ellenére is növekedni tudunk; hiszünk abban, hogy az elmúlt időszakban újragondolt és elindított stratégiánk biztos alapot ad a jövőbeli sikerekhez.
3. A jövőre vonatkozó stratégiánk két fő pilléren nyugszik: digitalizáció és költségoptimalizáció. Az UNIQA Biztosító célja, hogy a megváltozott ügyféligényekre a lehető leghatékonyabban reagáljon az értékesítési csatorna átalakításával és a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kiaknázásával. Mindezek eléréséhez a digitális fejlesztések kulcsfontosságúak számunkra, ahol a szolgáltatásszínvonal maximalizálása a fő prioritás, különösen az adminisztrációs és operációs területeken. Ezek a lépések kiemelt fontosságúak a retail biztosítások terén, ahol a profit margin csökkenése miatt a költségoptimalizáció elengedhetetlen, azonban az UNIQA elkötelezett a további előrelépés mellett, és úgy vélem, hogy 2024-ben további növekedést érhetünk el a biztosítási szektorban.
A válaszok sorrendjét az egyes biztosítótársaságok 2022-es teljes díjbevétele alapján állítottuk fel.
Címlapkép forrása: Getty Images