Uniós források

Nincs tolongás az úttörő EU-pályázatnál, de máris elfogyott a keret

Portfolio
A benyújtott támogatási igények darabszáma alapján nincs tolongás az úttörő EU-s pályázatnál, de közben az is igaz, hogy 24 óra alatt már túligényelték a támogatási keretet – derül ki gyorsmérlegünkből.

Csütörtök reggel 9 órakor nyílt meg az egész Európában különlegesnek számító uniós pályázati konstrukció (GINOP-1.2.10-19, "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása"), a feltételesen visszatérítendő támogatást tartalmazó eszközbeszerzési felhívás. Ez a 2014-2020-as ciklus egyik pilot-projektje és ha kedvezőek lesznek a tapasztalatok, akkor a 2021-2027-es források jelentősebb részét oszthatják el majd akár ezen formában.

Az első nap alapján felemásak a tapasztalatok, mert a támogatási adatbázis jelenlegi állása szerint mindössze 64 támogatási igény ment be a rendszerbe, noha az indulni jogosult szervezetek köre több ezres. Igaz azonban az is, hogy a kiíró a tegnapi közleményben úgy fogalmazott, hogy 50-nél valamivel több nyertessel kalkulál, azaz eleve nem számított tömegek jelentkezésére. A bő 50 nyertes akkor jönne össze, ha mindegyikük a maximális 40 millió forinthoz közeli hitelt venné igénybe, és így töltődne ki a 2 milliárdos támogatási keretet.

Jelenleg egyébként már 2,2 milliárd forint felett jár az együttes hiteligények volumene, azaz 24 órán belül túligényelték a keretet.

Ez arra utal, hogy a sokezres jogosulti körből csak egy szűkebb kör mozdult rá egyelőre az úttörő pályázatra, de ők a maximálishoz közeli hiteligényt nyújtottak be (34,8 millió forintosat átlagosan).

Amint tegnap is kifejtettük: a pályázat legnagyobb érdekessége, hogy ha a vállalt fejlesztéseket úgy tudja végrehajtani a nyertes cég, hogy a különböző céges mutatókon mérhető, előre meghatározott változásokat hoz, akkor a nyújtott hitel egy részét (akár 50-70%-át) nem kell visszafizetni, azaz támogatássá válik a pénz. Pályázati szakértők szerint azonban félő, hogy a legtöbb cég nem tudja megugrani ezeket a javulásokat a működésében a fejlesztéssel együtt sem, így a megpályázott forrás döntő része hitel marad, ez pedig sokakat egyelőre visszatarthatott attól, hogy egyáltalán elinduljanak.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kiszámoló

Újra itt a világvége

A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretlen kínai startup bemutatta először a saját AI nyelvi modelljét DeepSeek néven, majd pár napp

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
európai bizottság, eu, európai unió, uniós források, uniós vizsgálat