Uniós források

EU-s százmilliókból elkészült a csorvási Szőttes Kúria felújítása

MTI
Befejeződött a csorvási Szőttes Kúria épületének felújítása, amely csaknem 279 millió forintos európai uniós támogatásból valósult meg - közölte a projekt kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel hétfőn.

Az összegzés szerint megtörtént a műemlékjellegű épület felújítása, az ipari műemlék gépeket működés közben bemutató, egész évben nyitva tartó szőttesmúzeum kialakítása.    

A közlemény felidézi, hogy a Békés megyei Csorvás Népművészetéért Egyesület 2017-ben nyújtott be pályázatot a kúria felújítására. Az épület korszerűsítésekor jelentős felújítási, bővítési, átalakítási és környezetfejlesztési munkálatok folytak.

A támogatott projektkereső adatbázis szerint a Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című TOP-1.2.1-15-BS1 kódszámú pályázatot a Csorvás Népművészetéért Egyesület nyújtotta be és 2017 májusában jött meg a nyertes határozat, és a megítélt 279 millió forintos támogatás 89%-a érkezik az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a fennmaradó 11% pedig a magyar költségvetésből.

A közlemény szerint a fejlesztés eredményeként legalább évi 5-9 ezer látogatót lesz képes fogadni a kúria, amelyben rendezvényeket, foglalkozásokat, képzéseket, bemutatókat is lehet majd tartani és vendéglátási, kereskedelmi egységet is lehet benne működtetni.    

Az épület kívül-belül és szerkezetileg is megújult, visszakapta a teraszokat, néhány új varrógépet, szép bútorokat, nagy teherbírású állványokat sikerült beszerezni.    

Az épület a szőttesek, magyar zsinóros ruhák, kézi iparművészeti termékek bemutatása mellett a tervek szerint tanfolyamoknak is otthont ad a jövőben. Egyebek mellett szövést, fonást, varrást, makramét, hímzést tanulhatnak majd az érdeklődők.    

A projekt európai uniós támogatásból, a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában valósult meg - tartalmazza a közlemény.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ursula von der leyen