Az FDB tulajdonos ügyvezetője, IBS-en végzett közgazdasági szakon. Jelenleg a Pécsi Tudomány Egyetemen szakdolgozati bírálói tevékenységet végez a homlokzati szakágon. 2005-ben részt vett, mint projektvezető a később carVertical-nak keresztelt szoftver elődjének a fejlesztésében, az akkori Budapest autófinanszírozási zrt., és az IND cybersecurity szoftverfejlesztő cég készítette a fejlesztést. A fejlesztés az automatikus kárkifizetésre és hiba ellenőrzésre vonatkozott. Ezután 2007-2008 között a Budapest Banknál vezette a digitalizációs stratégia kidolgozását, mint Corporate Business Manager, majd 2009-2010ig szeniori előléptetés után a bank új hitelező folyamatainak fejlesztéséért felelt, valamint új sales modelleket készítettek a megrendelők részére. A CIB Banknál vállalati platform fejlesztést hajtott végre, mint regionális sales vezető 2010-2014. között. Ezután az Ivanka Factory Zrt-nél UHPC technológiával gyártott finombeton homlokzatburkolati, saját receptúrájú anyag fejlesztését dolgozták ki. A márkát nemzetközi szintre emelte és New Yorkban, Tel Avivban, Abu Dhabiban és Londonban megvalósuló projekteken keresztül épített ki egy jelentős kapcsolati hálót, valamint szerzett tapasztalatot a külföldi piacokról.
Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként: