Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Uwe Mang

Vállalat: Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft.
Beosztás: gazdasági ügyvezető igazgató

Uwe Mang a Saarbrückeni Egyetemen (Németországban) folytatta tanulmányait közgazdász szakon. 1985-ben diplomázott, és 1986-ban kezdett el dolgozni a Bosch csoportnál. 2001 és 2006 között a pénzügyi és kontrolling osztály vezetője volt Homburgban, ahol később logisztikai alelnök lett, és 2011-ig töltötte be ezt a pozíciót.
2011-ben a Robert Bosch Energy és a Body Systems Kft. miskolci gyáregységének gazdasági igazgatójaként és alelnökeként, 2015-től pedig gazdasági ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Emellett 2011-től a Tervezés és gyártás eszközei című tantárgy vendégelőadójaként oktatott a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán. A tehetséggondozásban vállalt kiemelkedő szerepét a Miskolci Egyetem Szenátusa a Címzetes Egyetemi Tanár kinevezéssel honorálta. Nagy szerepet játszott a Bosch és az egyetem közötti szoros együttműködés kialakításában, melynek keretén belül lehetőséget biztosított a diákoknak arra, hogy elméleti tudásukat gyakorlati tapasztalatokkal egészíthessék ki. A régió lakossága érdekében végzett példaértékű tevékenységének elismeréseként 2013-ban a város neki ítélte a Civilek Támogatásért díjat, 2014-ben pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) is "díjazta" az észak-magyarországi régió támogatásába fektetett erőfeszítéseit.
2015-2018 Bosch csoport olasz gyáregységénél, Bariban gazdasági ügyvezető igazgató, majd 2018 áprilisától gazdasági ügyvezető igazgató pozíciót tölt be Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. –nél.
A vállalat autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A mintegy 100 éves múltra visszatekintő indítómotorok és generátorok üzletág 2003 óta van jelen Miskolcon, kezdetekben a Bosch csoport üzletágaként. 2018. januárjától a miskolci gyáregység az SEG Automotive GmbH telephelyeként, Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. néven folytatja működését. Az SEG Automotive cégcsoport, világszerte 16 telephellyel rendelkezik és több mint 8000 fő munkavállalót alkalmaz. A miskolci telephelyen a folyamatos fejlődés eredményeként a legyártott termékek, és ezzel párhuzamosan a munkavállalók száma folyamatosan nőtt, a vállalat a régió egyik legfontosabb munkáltatójává vált. A fejlesztési csoport az önindítók és generátorok fejlesztésén túl közreműködik a BRM, azaz a Boost Recuperation Machine fejlesztésében is.

Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Property Warm Up 2025

Property Warm Up 2025

2025. február 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2025

Portfolio-MAGE Járműipar 2025

2025. március 26 - 27.
Agrárium 2025

Agrárium 2025

2025. március 19.
AgroFood 2025

AgroFood 2025

2025. május 20.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.