Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Petényi István

Vállalat: evosoft Hungary Kft.
Beosztás: CEO
Petényi István 2005 óta dolgozik az evosoft Hungary Kft-nél. 2018. március 1-jén vette át a vállalat ügyvezető igazgatói posztját. 2005-ben végzett az ELTE Informatikai Karán programozó-matematika szakon. Az egyetemi évek alatt informatikát oktatott szakképzési program keretében. Több mint tíz éves evosoftos karrierje során számos szakmai szerepet is vállalt. Pályafutását 2005-ben szoftverfejlesztőként – 1,5 éves kiküldött munkaviszonyban – kezdte a bajorországi Fürthben. 2007 és 2012 között projektvezetőként dolgozott a budapesti evosoftnál, ahol számos ipari-automatizálási K + F projekt felügyeletével foglalkozott. 2011-ben került vezetői pozícióba az evosoftnál, miután az üzletág vezetőjeként előléptették, és ezzel a hajtástechnika területének vezetésével bízták meg. A 2012-es akvizíció révén az evosoft felvette portfóliójába a rendszer tesztelést is. Petényi úr először az akvizícióért felelős projektvezető volt, majd az említett üzletág vezetője lett. 2014-től az Automation & HMI üzletág vezetője volt, és nagy hangsúlyt fektetett a szervezet meglévő portfóliójának bővítésére a felhőalapú fejlesztések tekintetében. Ennek eredményeként 2016-ban megalakult az evosoft digitalizációval foglalkozó üzletága. 2016 júliusától az evosoft operatív vezetőjeként (COO) tevékenykedett, amíg 2018-ban átvette az evosoft ügyvezető igazgatói (CEO) posztját.

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Property Warm Up 2025

Property Warm Up 2025

2025. február 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2025

Portfolio-MAGE Járműipar 2025

2025. március 26 - 27.
Agrárium 2025

Agrárium 2025

2025. március 19.
AgroFood 2025

AgroFood 2025

2025. május 20.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.