Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Patai Mihály

Vállalat: elnök-vezérigazgató, UniCredit Bank
Beosztás: elnök, Magyar Bankszövetség
Dr. Patai Mihály a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatott közgazdasági tanulmányokat és doktori címet is ugyanitt szerzett. A Comecon ösztöndíjával 1978-ban Moszkvában, 1981-ben pedig a Bécsi Egyetemen tanult. A Magyar Nemzeti Bank leányvállalatának ösztöndíjasaként 1985-ben fél évet Londonban töltött. Pályafutását 1976-ban kezdte a Magyar Nemzeti Bankban. 1978-tól 1988-ig a Pénzügyminisztérium tudományos kutatója, majd a Nemzetközi Pénzügyek főosztály helyettes vezetője volt. 1988-tól öt éven át a Világbank ügyvezető igazgatójának asszisztenseként tevékenykedett Washingtonban. 1993-ban nevezték ki a Kereskedelmi Bank Rt. ügyvezető igazgatójává, majd 1996-tól az Allianz Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatójaként folytatta szakmai pályafutását. 2006 óta elnök-vezérigazgatóként irányítja az UniCredit Bank Hungary Zrt.-t. További betöltött tisztségei: a Magyar Telekom Nyrt. igazgatósági tagja, a Siemens Hungary Zrt. Felügyelő Bizottságának tagja, a Magyar Bankszövetség elnöke és a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Property Warm Up 2025

Property Warm Up 2025

2025. február 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2025

Portfolio-MAGE Járműipar 2025

2025. március 26 - 27.
Agrárium 2025

Agrárium 2025

2025. március 19.
AgroFood 2025

AgroFood 2025

2025. május 20.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.