Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Nikodémus Antal PhD.

Vállalat: Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztály
Beosztás: főosztályvezető
Dr. Nikodémus Antal (közgazdász) a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudomány diplomáciai Főosztályának vezetője, közigazgatási főtanácsadó, 2010-14 között az NGM Innovációs és K+F főosztályát vezette. Az utóbbi években elsősorban ipar- és innováció-politikai témájú szakmai előterjesztések megalapozásával és ehhez kapcsolódó cikkek, tanulmányok előkészítésével foglalkozott. Ezek közül kiemelkedik a „Befektetés a Jövőbe” c. középtávú kormányzati KFI stratégia kidolgozása. Nevéhez fűződik az Európai Innovációs és Technológiai Intézet központjára irányuló hazai pályázat előkészítése is. Az európai szintű innovációs kezdeményezések és stratégiai szakpolitikai dokumentumok hazai álláspontját előkészítő szakmai csoportok munkáját koordinálja, illetve részt vesz azokban. 2010-14 között tagja volt az Európai Bizottság és a tanács K+F tanácsadói testületének az ERAC-nak.

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Property Warm Up 2025

Property Warm Up 2025

2025. február 20.
Agrárszektor Konferencia 2024

Agrárszektor Konferencia 2024

2024. december 4 - 5.
Mibe fektessünk 2025-ben?

Mibe fektessünk 2025-ben?

2024. december 10.
Agrárium 2025

Agrárium 2025

2025. március 19.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.