Nagy változásokat hozott az idei év Pannonhalmán. Elfogadva a főmonostori konvent választásának eredményét, Ferenc pápa februárban főapáttá nevezte ki Hortobágyi T. Cirill atyát, aki így a 996-ban alapított monostor 87. vezetője lett. Az új vezető részben az üzlet területéről érkezik, hiszen 25 évig állt a főapátság gazdasági helyetteseként az intézmény élén. Pannonhalma több mint ezer évvel alapítása után is az egyik legismertebb egyházi brandnek számít a Kárpát-medencében: az apátság oktatási, szociális munkája mellett jelentős gazdasági tevékenységet is folytat, neves borászatot és éttermet üzemeltet, jelen van a turizmusban és a gyógynövénytermékek piacán is. Exkluzív interjúnkban a hitélet és az üzlet párhuzamosságairól, a fejlesztési tervekről és saját menedzsment-elképzeléseiről is kérdeztük Hortobágyi T. Cirillt, aki a Portfolio-nak arról is beszélt, hogyan látja állam és egyház viszonyát napjaink Magyarországán.
Izgalmas folyamatok zajlanak manapság a hazai vállalati szektorban, nagy változásokat hozó generációváltási hullám söpör végig: piactól, mérettől függetlenül adják át a cégeket a rendszerváltáskor indult alapítók. Pannonhalmán idén márciusban új főapátot választottak: véletlen egybeesés lenne?
Egyrészt aláhúznám ennek igazságát, másrészt vitatkoznék vele. Valóban jellemző a mi ezeréves történelmünkre, hogy egy-egy apát tevékenysége meghatároz egy-egy korszakot. Ahogy a középkor vagy a barokk nagy építő apátjai, úgy Várszegi Asztrik is maradandót hagyott maga után. Ugyanakkor a szokásosnál erőteljesebb a folytonosság a működésünkben, a kor kihívásaira adott válasz kevésbé függ egy-egy vezetőtől. Nálunk most ez a helyzet, hiszen 1989 nagyobb változást hozott annál, amit a történelemben megszokhattunk. Az 1948-as fordulat előtt egy földbirtokalapú mezőgazdasági bázison működő szervezet voltunk, reprivatizáció híján ez nem állt vissza. Az elmúlt három évtized így a fokozatos, hosszú távú építkezés időszaka volt.
Fotó: Mónus Márton/Portfolio
A Pannonhalmi Főapátság az ország egyik hiteléleti, oktatási, turisztikai és borászati központja. Mennyire szükséges és megszokott, hogy a főapát e területeknek egyformán a gazdája legyen?
1948 előtt az apátság 30 ezer hektárnyi földbirtokkal rendelkezett, amelyben szőlőbirtokok, szántó, erdő, mező is megtalálható volt, 28 jószágkormányzósággal. A szőlőbirtokokhoz pincegazdaság, az erdőhöz gatter üzem (fűrésztelep - a szerk.) tartozott, Komáromban malommal, Balatonfüreden szívkórházzal és gyógyszállóval (a mai Anna Grand Hotel) rendelkezett az apátság. A gazdálkodási tevékenységek célja a bencés hittudományi főiskola, tanárképző főiskola, nyolc gimnázium, harminc általános iskola, harminc plébánia finanszírozása volt. Szociális, kulturális és hitéleti feladatok tömkelegét tudták így ellátni normatív állami támogatások nélkül. Ez a világ szűnt meg az 1948-as államosításokkal.
A rendszerváltás utáni modellben az érdekeltségeinket profitorientált cégekre és nonprofit intézményekre osztjuk, előbbiek saját bevételeikből, utóbbiak pedig jórészt az állami normatívából gazdálkodnak.
A cégeknek a főapátság a tulajdonosa és a fenntartója, és bár a végső felelősség az egyszemélyi vezetőé, az operatív dolgok mellett a stratégiaalkotással sem egyedül kell foglalkoznom. Az úgynevezett felső vezetői testület feladata az intézmények és a cégek operatív működtetése, emellett a főapáti tanács, egy hatfős tanácsadó testület, a konvent és több szerzetesi testület gondoskodik az irányításról. Személyi helyettesként a perjel, költségvetési kérdésekben pedig a gazdasági helyettes szerzetes támogatja a munkámat.
Nagytályán született 1959-ben. 1977-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, és ugyanezen évben öltötte magára a bencés szerzetesi ruhát. 1979-től 1983-ig a Szent Gellért Hittudományi Főiskola hallgatója volt Pannonhalmán, ahol teológus és hittanár végzettséget szerzett.
1983 és 1988 között az ELTE biológia-földrajz szakos hallgatója volt, 1988-ban végzett középiskolai tanárként. Azóta folyamatosan tanít a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pannonhalmi Szent Gellért Szakkollégiumában szerzetesjogot és az ehhez kapcsolódó szerzetesi lelkiség tárgyat oktatja.
A pannonhalmi Szent Márton-bazilikában tett ünnepélyes fogadalmat, majd 1985-ben pappá szentelték. Egy évet a Budapesti Szent Benedek Tanulmányi Ház igazgatójaként és a Szent Szabina-kápolna lelkészeként szolgált. 1989-92 között a rendi növendékek nevelője, 1991 óta főmonostori perjel, 1993-tól a főapát gazdasági helyettese is volt.
1988 óta a Főapáti Tanács, 1997 óta a Prézesi Tanács állandó tagja. Két évig a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot is igazgatta. 1991-től a Bencés Diákszövetség vezetőségének tagja.
A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen posztgraduális képzésben vett részt vezetésszervezés szakon. Kiemelt feladata volt a főapátság épületállományának rekonstrukciójának irányítása.
Ő indította el az "Apátsági termékcsalád" programot, amely célul tűzte ki a régi receptúrák felkutatását, az arra alapozó termékfejlesztést és gyártást. Rendszeresen tart előadásokat a gazdaság, erkölcs és tradicionális gyógynövénykultúra témakörben. Az elmúlt évek során a főapátság hosszú távú turisztikai és marketing kommunikációs tervének elkészítését, továbbá az erre alapozott beruházásokat irányította.
2018. január 6-án került sor az új pannonhalmi főapát megválasztására. A Pannonhalmához tartozó negyven örökfogadalmas szerzetes őt választotta meg a monostor új főapátjának. Ferenc pápa elfogadva a főmonostori konvent választásának eredményét, 2018. február 16-án pannonhalmi főapáttá, illetve a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusává nevezte ki. Hortobágyi Cirill atya a 996-ban alapított monostor 87. apátja.
A kilencvenes évek eleje óta a perjel (főapát személyi helyettese) és a gazdasági helyettes tisztségét is ön töltötte be, egészen idén márciusig. A folytonosság ellenére érte bármilyen meglepetés az elmúlt hónapokban? Kellett merőben új döntéseket hoznia?
Természetesen nem a Holdról jöttem, régóta dolgozom Pannonhalmán. Alapvetően operatív ember vagyok, világéletemben az voltam, így nem kellett merőben új dolgokat tanulnom. Az egyházban gyakori, hogy egy új vezetőt egy általa jól ismert pozícióba neveznek ki. De vannak eltérő helyzetek is, mint például a szombathelyi püspöké, aki esztergomi segédpüspökként egy számára teljesen új helyre került. Az ilyen váltásokhoz nagy energia, lendület, alázat és tanulási készség kell. Az én dolgom sokkal könnyebb volt, ugyanakkor sok döntést kellett hoznom az elmúlt hónapokban, ezekkel ugyanis megvárta a közösség az új főapát kinevezését. Az általam eddig betöltött két pozícióra egy-egy új személyt neveztem ki, az ő utánpótlásukat is meg kellett oldani. Benne vagyunk továbbá egy komoly átvilágításban és szervezetfejlesztésben: ezzel egy szervezetfejlesztésben komoly tapasztalattal bíró céget, az IFUA Horváth & Partnerst bíztuk meg. Legalább húsz évvel ezelőtt már dolgoztunk együtt velük, és most jutottunk el odáig, hogy érdemes ránézni ismét a szervezetünkre egy külső szemnek is. Van egy kis költségvetési hiányunk, amelynek kezelésére racionalizálási javaslatot tettek le az asztalra.
A szervezet-optimalizálás járhat akár elbocsátásokkal is? Bevállalna egyáltalán ilyen lépést a főapátság?
Nekünk is két lábbal kell a földön állnunk, de szerencsére nem kaptunk létszámleépítési javaslatot az IFUA-tól. Másféle szervezeti racionalizációra kell gondolni. A felsővezetői testület létszámát 10-ről 6 főre csökkentettük, és összevontunk egyes cégeket. Régi elvünk, hogy ami vállalkozásjellegű tevékenység, azt leválasztjuk az apátság testéről, hogy ne keveredjenek nonprofit és profitorientált tevékenységek, mégis valahogy egy-kettő itt maradt.
Mára minden egyes tevékenységre egy önálló céget hoztunk létre. Ami például a turizmushoz kapcsolódott, azokat egy cégbe vonjuk össze, más területeken pedig tulajdonostárs bevonását javasolta a tanácsadócég.
Időközben nagyon megemelkedett a szakiskoláink, szakgimnáziumaink száma is, sőt egy általános iskolánk is van, ezekre egy a fenntartót támogató új tanulmányi oktatási igazgatóságot hoztunk létre, amelyet a Pannonhalmi Bencés Gimnázium korábbi igazgatója vezet. A munkaerőt illetően sajnos mi is abban a helyzetben vagyunk, mint sokan mások: nagyon nehéz alkalmazottakat találni, például jó szakácsot nekünk sem könnyű felvenni, mert mindenki Ausztriában dolgozik. Ha egy részlegnél felszabadul valaki, öt másik pozíciót tudunk számára felkínálni.
A fejlesztésekről, nagyszabású tervekről viszont időről-időre hallani. Mennyire vár, mennyire vonz befektetőket Pannonhalma?
Egyes vállalkozásaink számára ma is tulajdonostársat keresünk, a Pannonhalmára tervezett Marriott hotelnél is ez a helyzet. A legfontosabb vállalkozásunknak számító pincészetünknek viszont az első pillanattól kezdve van egy pénzügyi befektetője az MKB Bank személyében, 45%-ban ő a tulajdonostársunk. Nem szakmai befektetőt kerestünk, hanem forrásokat és üzleti attitűdöt, amely jól kiegészíti Gál Tibor egykori tanácsadónk borászati szakértelmét és Pannonhalma tradícióit. Elővettük a régi levéltári feljegyzéseket, birtokíveket, körbejártuk a szőlőtermesztésre alkalmas területet, és mindezek alapján választottuk ki, mely területeket lenne érdemes visszavásárolni. Tibor álmodta meg, hol milyen szőlőfajtával dolgozzunk, az MKB-nak köszönhetően pedig egy üzleti hatékonyságról szóló tanulási folyamat indult meg. Szívügyünk lett a pincészetünk, de aki nagyon akarja a projektjét, az nagyvonalúan közelít hozzá, és egy Excel-táblázat mindent kibír. A hosszú távú pénzügyi, költségvetési, gazdálkodási szemléletet ezért elsősorban banki partnerünknek köszönhetjük.
Tavaly decemberben jelentették be, hogy szállodává bővítik a főapátság tulajdonában lévő, háromszáz éves apátsági major épületegyüttest. A szállodai brandre a Marriott szállodalánccal kötöttek húsz évre szóló megállapodást. Hogy áll a szálloda tervezése, kivételezése?
Az építőipar 30-40%-os áremelkedése egyelőre megállította a folyamatot. Az üzemeltetési és dizájnszerződésünk elkészült, az engedélyezési és kiviteli tervek ütemezve vannak, a terület rendelkezésre áll, jelenleg azonban pénzügyi akadályai vannak a megvalósításnak.
A beruházási költségek emelkedését bankhitellel kezelni lehetne, de ez a jövedelmezőséget csökkentené, a kockázatokat pedig növelné. Jelenleg szakmai befektető bevonása merült fel, sőt, pótlólagos állami forrásbevonás sem elképzelhetetlen, de ha nem sikerül valamilyen külső pénzügyi forrást bevonni, egyelőre nem vágunk bele.
Fotó: Mónus Márton/Portfolio
A sörfőzdét és a szőlőmag-feldolgozónkat viszont elindítjuk idén. Van egy közös szőlőmagolaj projektünk a győri Széchenyi István Egyetemmel. A nyertes pályázatnak köszönhetően a nálunk termesztett gyógynövények alkoholos kivonatainak és a szőlőmagolaj párosításának élettani hatásait vizsgáljuk. Ennek a projektnek építési és K+F lába is van.
Említette a kis költségvetési hiányt. Ezek szerint a cégek összességében veszteséggel működnek?
Összességében igen, hiszen minden cégnek van egy felfutási ideje, életpályája. Az első nagy vállalkozásunk, a pincészet esetében is több mint egy évtizedig tartott, mire nyereséges vállalkozás lett belőle.
Gazdálkodási tevékenységünk így is lehetővé teszi azonban, hogy azokat a nonprofit intézményeinket, amelyek az állami normatívánál több finanszírozást igényelnek, magasabb színvonalon működtethessük.
A gimnázium például hétnapos munkarendben dolgozik, hétvégén is itt vannak a fiúk, mi szombaton is tanítunk, havonta egyszer van hazautazás. A kollégiumi és iskolai férőhelyek heti ötnapos ellátást feltételező normatívája tehát nem ránk van szabva. A beruházásaink, fejlesztéseink is többe kerülnek az átlagnál, mert mi egy világörökségi helyszín vagyunk, szigorúbb építési szabályokkal.
Hosszú távon lehet-e cél, hogy a teljes rendszer önfenntartó legyen, és akár függetleníteni tudja magát az állami finanszírozástól?
Óvatos vagyok, ezt nem merném célnak megfogalmazni. Elsősorban azért nem, mert nem rendelkezünk a szociális, kulturális, szakrális tevékenységünk finanszírozásához szükséges vagyontömeggel. A Főapátságnak több mint 600 alkalmazottja van, 2500 diákot tanítunk, a teljes működési költségünk meghaladja az 1 milliárd forintot. Ha az 1948 előtti modellben gondolkodunk, akkor egy olyan cégbirodalmat kellene működtetnünk, amelyik legalább évi 1 milliárd forint adózott eredményt produkál. Ez pedig nem jön össze 50 hektár szőlőből, egy étteremből, egy cukrászatból és kézműves, monostori termékekből.
Álom, hogy néhány év alatt a feje tetejére tudnánk állítani Magyarországon a közoktatás, az egészségügy finanszírozását. De van egy ennél még fontosabb szempontunk is: a gazdálkodási tevékenységünket elsősorban nem azért végezzük, hogy önellátók legyünk, vagy forrásokat állítsunk elő a nonprofit intézmények számára. A borászatnak például spirituális, kulturális jelentősége is van. Régen munkahelyteremtési lehetőséget is láttunk a gazdálkodásban, ma már mi is lasszóval fogjuk a munkaerőt. Ma inkább arra szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni, hogy vállalkozásaink dolgozói is minél közelebb kerülhessenek az általunk megélt spiritualitáshoz, és közelítsük egymáshoz a profitorientált és a nonprofit intézményeink felfogását. Előbbiek élén főleg világiak, utóbbiak élén pedig szerzetesek állnak - e két csoport is nagyon sokat tanulhat még egymástól.
Mekkora méretű cégcsoporthoz lehetne mérni a főapátságot és cégeit, és milyen növekedési céljaik vannak?
Van éttermünk, pincészetünk, cukrászdánk, büfénk, gyógynövénykertünk, ásványvíz-palackozónk, bolthálózatunk, könyvkiadási tevékenységünk, és szinte mindegyiknek kettő lába van: a helybeli és a Pannonhalmán kívüli értékesítés. Ezek teljes árbevétele másfél milliárd forint körül alakul évente. Ma évente 100 ezer körüli látogató érkezik a főapátságba, további 80 ezer turista pedig a környéket járja be. A fogadóképességnek fizikai határai is vannak: egy kicsi, csúcsos domb vagyunk, korlátosak a parkolási lehetőségek, nem növelhető a végtelenségig az áteresztőképesség. Pénzügyileg viszont természetesen így is növekedési céljaink vannak. Még a pincészet esetében is, igaz, nem sok, hiszen mára az összes új telepítésű ültetvényünk termőre fordult. Kifejezetten nagy lehetőségeket látunk éttermünkben, a Viatorban, továbbá az említett sörfőzdében is. A turizmusban a gyengének számító téli hónapok erősítése, illetve a szálloda megépülése esetén a rendezvényturizmus fellendítése a fő célunk.
Azok a szolgáltatások, amelyeket itt elérhet a látogató, helyenként a luxus kategóriáját súrolják. Mennyire fér össze ez a szerzetesek szegénységi fogadalmával és a bencés szellemiséggel?
Sokan kérdezik ezt, ugyanakkor luxus helyett én inkább minőséget mondanék. És ez nem játék a szavakkal. Szent Benedek azt írja a regulában, hogy amennyiben az iparosoknak, akik a monostorban dolgoznak, a termékeikből valamit el kell adniuk, ne merüljön fel a kapzsiság veszélye, ezért egy kicsit olcsóbban adják, mint mások. A pince és az étterem ár/érték arányában vagy éppen a könyvkiadásban jól megvalósul ez. Kis árrés mellett muszáj a minőség felé menni. Lehet, hogy néha vannak aránytévesztéseink, de a minőségre törekvés jobban illik hozzánk, mintha slamposak lennénk.
Fotó: Mónus Márton/Portfolio
A bencés világban nem ritkák a "gazdag" nyugat-európai apátságok, de ezekben nem volt 1945 utáni gazdasági fordulat. Ausztriában, Svájcban vagy a reprivatizációnak köszönhetően Szlovákiában az apátságoknak, egyházi intézményeknek megvannak a régi birtokaik. Ami a szerzetesközösség tagjait illeti, nem afelé megy nálunk az élet, hogy ők nagyobb "luxust" szeretnének maguknak, az üzleti növekedésből nem ők részesednek.
Új főapátként melyek most a legnagyobb dilemmák a közösségben, amelyekre válaszolnia kell?
Egyre nagyobb az igény, hogy álljunk meg, nézzünk jobban magunkba, és amit elértünk, annak ne a növelésére, hanem az elmélyítésére koncentráljunk. Ennek megfelelően a jövő legfontosabb célja a gazdálkodás területén sem az, hogy újabb és újabb tevékenységekbe kezdjünk, hanem hogy jobban elmélyítsük és stabilizáljuk a működésünket. Az emberek elköteleződésének, személyes kapcsolatainak, lelkiéletének a támogatása a fő cél. A szervezetfejlesztési folyamat egyik célja az is, hogy a vezető beosztású munkatársak még közelebb kerüljenek a főapátság missziójához. A vezetőknél ennek kézzelfogható eredményei vannak, az alkalmazottaknál nagyobb távlatokat látok még ebben.
Én csak a gimnáziumi tanulmányaim végén kezdtem gondolni arra, hogy itt maradok. Egy kis Heves megyei faluban nőttem fel, ahol az egyik legtekintélyesebb ember az állatorvos volt. Ráadásul egy nagyon szimpatikus ember volt, nagyon szerettem őt, kisgyerekkoromtól kezdve állatorvos szerettem volna ezért lenni. De aztán itt ragadtam, mert megtetszett. Az akkori főapát, Szennay András egy megközelíthetetlen ember volt, diákként soha nem láttuk őt, így a főapáti szolgálat meg se fordult a fejemben. Én ezzel szemben a mai napig tanítok az iskolában.
Hogy lett ön később, 1993-ban a főapát gazdasági helyettese is földrajz-biológia szakos tanár létére?
Van egy régi latin mondás, amit nagyképűen is le lehet fordítani, meg egyszerűen is: Benedictinus ad omnia aptus. A nagyképű fordítás az, hogy a bencés mindenre alkalmas. A másik az, hogy a bencés mindenre kész, nyitott, készséges. Hozzám, az életemhez mindig ez utóbbi állt közelebb, én pedig próbáltam beleállni a feladatokba. Elsősorban tanárságra készültem, most is nagyon élvezem a tanítást, de nem volt ez egy makacs ragaszkodás. A gazdasági végzettséget a Corvinus posztgraduális vezetésszervezés képzésén szereztem meg. Ennek köszönhetően ismertem fel, hogy Szent Benedek a bencés monostort a VI. században már mátrixszervezetben álmodta meg.
A szerzetesek egyrészt egy-egy munkahelyi vezetőhöz vannak rendelve, pl. a házgondnokhoz, másrészt tízes csoportokra vannak osztva és a csoportnak van egy dékánja, aki a lelkével foglalkozik! Nem a szervezeti konfliktus miatt találta ki így, hanem a stabilitás miatt. Hogy egy embert ne csak a teljesítménye alapján értékeljenek, hanem a lelkével is foglalkozzanak. Ez egy fantasztikus felismerés volt akkor.
Hány szerzetes tartozik most a közösséghez? Milyen az utánpótlás, elegendő számban keletkeznek új hivatások?
Ötvenketten vagyunk, de néhányan közülük nem itt élnek. Van, aki Rómában professzor, mások a budapesti tanulmányi házunkban élnek. Bakonybélben is vannak bencéseink, illetve ketten környékbeli plébániákon szolgálnak. Korábban a tihanyi és a győri bencés közösség is hozzánk tartozott, 2012 óta ők önállóak, így nincsenek benne az említett létszámban. Terveink szerint Bakonybél is önálló ház lesz, de még létszámban és anyagiakban is erősödnie kell. Az utánpótlás nem rossz, de persze ha dupla ennyi új érkezőnk lenne, akkor sem jönnénk zavarba. Hála Istennek, nem csökken a közösségünk, sőt mintha egy kissé növekvő pályán lennénk. Új szerzeteseink közel fele kerül ki a pannonhalmi gimnáziumból. Úgy gondolom, hogy ez az 50 körüli létszám stabil lesz, és egy ekkora közösséggel jelenlegi feladathalmazunk jól ellátható. Új monostor alapításon egyelőre nem gondolkodunk, de lehet, hogy 10 év múlva erre is lesz lehetőség.
A katolikus egyház egészében nem ennyire rózsás a hazai kép, inkább csökken a hívők, a papok és a szerzetesek létszáma is Magyarországon. Mint az egyik legnagyobb hazai szerzetesközösségnek, Pannonhalmának missziója az egyes negatív folyamatok megfordítása?
Nem szabad mennyiségi szemlélettel vizsgálni a kérdést. Mi 1948-ban 313-an voltunk, ehhez viszonyítva az 52 valóban nem sok, de ma már teljesen más súlyponttal működünk, mint hatvan évvel ezelőtt. Régen sokkal erőteljesebb volt a mennyiségi szemlélet és a teljesítménykényszer, például a tudományos fokozat megszerzése. Ma sokkal inkább arra szeretnénk fókuszálni, hogy az a spirituális folyamat, ami belül játszódik le egy emberben, rendben legyen. Számunkra nem a tömegreakciót kiváltó eredmények az izgalmas dolgok. Meg kell találni az élhető hivatás kereteit és módjait.
Mi Pannonhalmán ezen nagyon sokat dolgoztunk, igyekszünk megélni egymással a közösséget, és nem annyira a teljesítményre, a számokra helyezni a hangsúlyt. A katolikus egyház valóban létszámhiánnyal küszködik, ez elsősorban a papok létszámának a csökkenésén látható. Jobban meg kell tudni határozni, hol válik sajátoddá a misszió, hol találod meg a saját karizmád kibontakozásának a helyét. Ma nem elég azt mondani, hogy nálunk ezt csinálhatod, társulj. Azt is fontos végiggondolni, hogy te ki vagy, és az indíttatásod, karizmád hogyan egyeztethető össze a missziónkkal. Ha pedig mellettünk döntesz, akkor belül velünk együtt gazdagodsz.
Hatással van ez az attitűd a gimnáziumra is? A különféle tanulmányi rangsorokban rendre előkelő helyen szerepel az iskola, de kevésbé "versenyistálló" ma Pannonhalma, mint korábban?
Általában ma is versenyistállónak tekintik a gimnáziumunkat, a vidéki és egyházi gimnáziumok élén tartanak számon minket. Az oktatáshoz és a neveléshez azonban abszolút nem ezzel a versenyszellemmel állunk hozzá. Az eredményeink nem azért jók, mert folyamatosan versenyhelyzetet teremtünk a diákok számára. Más csúcsgimnáziumokra nem jellemző, hogy rendszeresen tartanak méltányossági felvételt.
Nálunk például belefér az is, hogy ha egy családból három fiú ide járt, a negyediket akkor is felvesszük, ha kifejezetten gyenge tanuló. Újabban arra is figyelünk, hogy minden osztályban legyen halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, a mozgáskorlátozott diákok is kiemelt figyelmet kapnak.
Elsősorban azért, hogy érzékenyítsük a többieket arra, hogy feladatuk van egy ilyen emberrel szemben, tudjanak vele kommunikálni, barátságba kerülni. Hogy tudjunk segíteni a másikon, és ami nekünk megvan, azért tudjunk hálásak lenni. Május utolsó szombatján mindig diáktalálkozót tartunk: legutóbb beszélgettünk három olyan emberrel, akik kifejezetten rossz tanulók voltak nálunk, ma azonban ismert és sikeres cégvezetők. A személyiség nevelése gyakran jóval később érik be a világ által értékelt eredmények formájában.
Az elmúlt években az állam szinte tenyerén hordozza az egyházakat. Belülről hogyan élik meg? Lehet, hogy csak kommunikáció mindez?
Úgy tapasztaljuk, hogy ez nem csak kommunikáció, az egyházak az elmúlt időszakban tényleg nagyon komoly támogatásokat kaptak az államtól. Egyrészt kialakult egy olyan finanszírozási rendszer, amiben a vatikáni megállapodás értelmében az egyházi iskolák megkapják azokat a támogatásokat, amiket az állam által finanszírozott iskolák is megkapnak...
Fotó: Mónus Márton/Portfolio
Erre mondják azt a kritikusok, hogy az egyháziak többet kapnak. Ez nem igaz?
Igaz is, meg nem is. A KLIK által üzemeltetett iskola, szociális otthon vagy óvoda dologi támogatását és bértámogatását kapják az egyházi intézmények is, csak átlagolt módon. Ha egy iskola csupa kezdő pedagógussal dolgozik, még marad is egy kicsi a bértámogatásból. Részben ez okozza a félreértést. A másik a dologi támogatásból származik: ha egy kazáncserére, festésre vagy technológiai felújításra kerül sor, az előzetes dologi támogatást sok esetben egy utólagos kompenzációval egészíti ki az állam. Az egyházi iskolák esetében szintén átlagolt módon, míg a KLIK-hez tartozó iskolák esetében egyedileg: azok kapnak csak belőle, akik végrehajtottak ilyen beruházást. Lehet persze vitatkozni arról, hogy ez a rendszer jó-e így, de az átlagos állami támogatásunk ugyanannyi, mint az állami iskoláké.
A teljes egyházfinanszírozási rendszer rendben van, vagy van igazság abban a mondásban, hogy minden egyházat tartsanak el a saját hívei?
Van igazság ebben a véleményben, sőt ezt így is kellene csinálni. Az egyházakat tartsák el a híveik, de ez nyilván nem vonatkozhat az állam által átadott közfeladatokra. Az egyház által átvállalt közfeladat, például az oktatás nem olyan, amit a hívek összességének kellene finanszíroznia. Ha legális az, hogy létezik egyházi iskola, amelyik állami tanrend szerint közfeladatot lát el, és nem hitéleti funkciót tölt be, akkor nem lehet elvárni, hogy a hívek tartsák fenn. Az állam a közoktatást az adókból oldja meg, ebből ad egy részt az egyházi intézményeknek is a normatívával. Ami viszont nagy kérdőjel, és pénzügyi értelemben függővé teszi az egyházakat, az a beruházások, és fejlesztések finanszírozása.
Mivel az egyháznak nincs meg a régi, államosítás előtti vagyona, saját erőből nem képes ezeket végrehajtani. Időről időre beszáll az állam, akár saját forrásból, akár az EU-pályázatok megnyitásával.
Mekkora veszélynek tartja ezt az államtól, kormánytól való függőséget?
Az a kérdés, hogy egy szerzetesi közösség vagy egyház miként tudja megőrizni a prófétai jellegét, amiben az is benne van, hogy ha valami visszaélést érez a társadalomban, akkor azt nyíltan szóvá teszi. Kulcskérdés, hogy ha kritikusan szólal meg, ne érezze azt, hogy nem jut hozzá a forrásokhoz, és lehetetlen helyzetbe kerül. A jövőnek egy kicsit ez a tétje: megmarad-e ez a lehetőség, vagy az egyházak egyre inkább abba a helyzetbe szorulnak, hogy a finanszírozás miatt zárójelbe teszik a prófétai szerepüket.
Nem tartunk még itt?
Nehéz megítélni, részben most kezdek e téren tájékozódni. Az biztos, hogy az éberségünkre nagy szükség van. Az igazságtalanságokat megértéssel, a prófétai szerepünket nem elfeledve, emberi módon igyekszünk észrevenni, szóvá tenni és orvosolni.
Fotó: Mónus Márton/Portfolio
