A cseheknek sikerült megállapodnia a költségvetésről

Jövőre 241 milliárd koronás (3960 milliárd forint) hiánnyal számol a cseh állam. A költségvetés kormány által kidolgozott tervezetét több órás vita után szerdára virradóra hagyta jóvá a képviselőház.

Tárgyalásra szólított fel a választás után az osztrák államfő

Tárgyalásra szólított fel a választás után az osztrák államfő

Alexander Van der Bellen osztrák államfő vasárnap felszólította a politikai pártokat, hogy kezdjenek tárgyalásokat egymással. A felhívás a parlamenti választások eredményét követően hangzott el, amelyen a szélsőjobboldali Szabadságpárt szerezte a legtöbb szavazatot, de nem érte el az abszolút többséget.

Kiderült, mi okozta a renegátállam vezetőjének halálát – Egy súlyos hibát is felfedeztek

Kiderült, mi okozta a renegátállam vezetőjének halálát – Egy súlyos hibát is felfedeztek

Az időjárási körülmények és a helikopter súlyából adódó irányítási nehézségek okozták az Irán és Azerbajdzsán határánál májusban történt helikopterbalesetet, amelyben Ebrahim Raiszi egykori iráni elnök életét vesztette - jelentette szerdán a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva.

Súlyos vád érte Oroszországot Washingtonból: ezt már a Kreml sem hagyta szó nélkül

Súlyos vád érte Oroszországot Washingtonból: ezt már a Kreml sem hagyta szó nélkül

A Kreml határozottan visszautasítja és abszurdnak tartja azon amerikai titkosszolgálati állításokat, amelyek szerint Oroszország annak lehetőségét keresi, hogyan avatkozhatna be többféle módon is a novemberben esedékes amerikai elnökválasztásba - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.

Három napig hallgatott a francia választásokról Emmanuel Macron: most végre elmondta a véleményét

Három napig hallgatott a francia választásokról Emmanuel Macron: most végre elmondta a véleményét

Három nappal a bizonytalan politikai helyzetet teremtő franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások után Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a "köztársasági" politikai erőket, hogy "hozzanak létre egy stabil és plurális többséget" az ország számára, tekintettel arra, hogy senki nem tekinthető a választások győztesének.

Meghökkentő fordulat előtt áll Amerika ősellensége – Eljött a megbékélés ideje?

Meghökkentő fordulat előtt áll Amerika ősellensége – Eljött a megbékélés ideje?

Lezajlott az iráni elnökválasztás második fordulója is azt követően, hogy Ebrahim Raiszi helikopterszerencsétlensége miatt egy évvel előrébb kellett hozni az eseményt. A legnagyobb kérdést nemcsak az új elnök személye, hanem a részvételi arány is jelentette egyben. A válaszok múlt pénteken megszülettek, a java azonban még csak most következik Iránban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.