Ahogy már beszámoltunk róla, változások jönnek a kötelező biztosítások és a zöldkártya szabályaiban, a módosításokat ez év végéig kell végrehajtania Magyaroszágnak. A részletekről Lambert Gábort, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője beszélt az InfoStartnak.
Bevezetné a zöld útlevelet és úgynevezett zöldkártyával egészítené ki az épületenergetikai tanúsítványokat a magyar építészetről szóló törvény koncepciója. A kártya célja, hogy kiegészítő információt adjon az épület épített zöld környezetére, esetleges zöld közműellátására vonatkozóan. Emellett a gépjárművekhez hasonlóan az épületek is szervízkönyvet kapnának, amelyek a karbantartással, felújítással, átalakítással, bővítéssel kapcsolatos információk vezetését és az ezekre vonatkozó dokumentumok tárolását szolgálnák.
Joe Biden újabb Trump-rendeleteket törölt el tegnap, többek közt egy olyat, amely megtiltotta a zöldkártyáért folyamodók egy részének belépését, illetve egy olyat, amely felfüggesztette az „anarchista városok” szövetségi finanszírozását - írja a Guardian.
A Brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A MABISZ azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.
A korábbi 500 ezer dollárról 1,35 millió dollárra emelkedhet az amerikai befektetői zöldkártyáért cserébe elvárt minimum befektetési összeg, a szakértők szerint a vagyonosabb kínaiak körében sosem látott verseny is lehet, hogy még a magasabb összeg életbe lépése előtt hozzájussanak a zöldkártyához - írja a Bloomberg.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Szorul a hurok a Közel-Kelet renegátjának nyaka körül.
Százmilliárdos támogatást küldenek a migrációs nyomással fenyegető afrikai régiókba.
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.