A vízkártól féltjük leginkább az otthonunkat

A magyar vásárlók 85 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy modern, biztonságos ivóvíz- és lefolyórendszerrel rendelkező otthonért, derül ki a Wavin friss kutatásából. A válaszadók 59 százaléka a vízkártól félti leginkább az otthonát – nem véletlenül, hiszen legalább minden harmadik magyar életét nehezítette már meg csőtörés vagy csapadék okozta kár.

Katasztrofális a helyzet Spanyolországban

Katasztrofális a helyzet Spanyolországban

A madridi autonóm tartomány szerdán úgy döntött, hogy a központi kormánytól kéri 116 településének katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítását az utóbbi hetek heves esőzései és áradásai miatt.

Komoly kockázatokat hoznak az extrém időjárási körülmények

Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a szélsőséges éghajlati és időjárási események. 16 millió dollárba kerül óránként világszinten az ebből eredő kár és veszteség. Ennek nagy része abból fakad, hogy nem értjük a természet összefüggéseit. A jelenlegi rendszereink és infrastruktúráink már nem alkalmasak mindezek kezelésére, a megváltozott éghajlati viszonyokhoz sürgősen alkalmazkodni kell, és amihez szintén a természet kínál megoldásokat – mutatott rá Jan Pokorný, az ENKI, o.p.s. kutatószervezet egyik alapítója és kutatási igazgatója a BCSDH március 25-én tartott üzleti reggelijén és fórumán, amelynek fókuszában a klímaalkalmazkodás állt.

Elfogyott a víz egy egész országban, óriási a baj

Elfogyott a víz egy egész országban, óriási a baj

Irán súlyos vízhiánnyal küzd: a főváros környéki víztározók szintje kritikusan alacsony, a mezőgazdaság válságban, és a lakosság mindennapi életét is megnehezíti a vízhiány - írja a Reuters. A szakértők szerint az ország a "víz-csőd" szélén áll.

Megdöbbentő felfedezést tettek a tavakkal kapcsolatban

Megdöbbentő felfedezést tettek a tavakkal kapcsolatban

Az elmúlt 40 évben a világ tavainak többsége megváltoztatta színét egy új kutatás szerint. A tudósok 67 000 tó 32 millió műholdas felvételét elemezték, és a jelentős változások mögött a tavi ökoszisztémák átalakulását sejtik - írja a Phys.org.

Előbukkant az Ínség-szikla: a Duna vízállása még nem volt ilyen alacsony

Előbukkant az Ínség-szikla: a Duna vízállása még nem volt ilyen alacsony

A Duna vízállása Budapestnél hétfőn mindössze 94 centimétert mutatott, ami azt eredményezte, hogy előbukkant az Ínség-szikla a Szabadság híd tövében. Ez a jelenség általában csak akkor következik be, amikor a vízszint 95 centiméter alá süllyed, és ilyen alacsony vízállásra márciusban még soha nem volt példa a mérések 1876-os kezdete óta - írja a Telex.

Magyar felfedezés forradalmasíthatja az űrkutatást

Magyar felfedezés forradalmasíthatja az űrkutatást

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói áttörést értek el: új matematikai modellt dolgoztak ki, amely egyetlen felszíni repedésmintázatról készült fénykép alapján képes megállapítani a víz jelenlétét egy idegen bolygón - jelentette a BME.hu. A felfedezés forradalmasíthatja az űrkutatást és a geológiát

Érkezik a tél leghidegebb hete, figyelmeztetést adtak ki

Érkezik a tél leghidegebb hete, figyelmeztetést adtak ki

Az előrejelzések szerint érkezik a tél leghidegebb hete, emiatt érdemes elvégezni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését - hívta fel a figyelmet a Magyar Víziközmű Szövetség hétfőn.

Horgászok, figyelem! Kiderült, melyik a legjobb etetőanyag

Horgászok, figyelem! Kiderült, melyik a legjobb etetőanyag

A horgászok által egyre nagyobb mennyiségben használt csalogató- és etető anyagok bizonyos mértékű környezeti terhelést jelenthetnek vizeinkben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai ennek hatásait vizsgálták.

Víz árasztotta el a vízáradásnak emléket állító múzeumot

Víz árasztotta el a vízáradásnak emléket állító múzeumot

A Johnstown Flood Museum, amely az 1889-es pennsylvaniai árvíz áldozatainak állít emléket, ideiglenesen bezárt egy belső vízszivárgás miatt. A múzeum vezetősége biztosította a látogatókat, hogy a történelmi jelentőségű tárgyak nem sérültek meg, és dolgoznak az újranyitáson - írta a The Guardian.

Akár rákot is okozhatnak egyes, a csapvízben is előforduló veszélyes anyagok

Akár rákot is okozhatnak egyes, a csapvízben is előforduló veszélyes anyagok

Amerikai kutatók összefüggést tártak fel a  perfluor- és polifluor-alkil tartalmú anyagok (PFAS) ivóvízben való jelenléte és bizonyos ráktípusok kockázata között. A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatóinak új tanulmánya szerint a PFAS-anyagokkal szennyezett ivóvízzel rendelkező közösségekben akár 33%-kal is magasabb lehet egyes daganatos megbetegedések előfordulása - írta meg a SciTechDaily.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.