tőzsde

Csalódást okozott a Coca-Cola

A vártnál valamivel magasabb nyereséget ért el a Coca-Cola a második negyedévben, viszont a bevételek alakulása csalódást okozott. Ráadásul az idei kilátásokkal kapcsolatban is pesszimistább a menedzsment. A gyorsjelentésre 2%-os mínuszban tartózkodik az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben.

Öt dolog, amivel mindenkit meglephet ma az Apple

Fontos nap a mai az amerikai gyorsjelentési szezonban, ugyanis a tőzsdék zárása után közzéteszi a számait az Apple. A negyedéves eredményeknél talán most még fontosabb lesz, hogy a menedzsment szolgáltat-e információkat egy új termékről, vagy az őszre várt következő iPhone-ról. Az árfolyam sokszor komolyabb mozgásokat mutat a negyedéves gyorsjelentésre, így érdemes lesz figyelni.

A horvátok vennék vissza az INA-t?

A horvát gazdasági miniszter szerint Horvátország arra a lehetőségre is készülhet, hogy kivásárolja a MOL-t az INA-ból - írja az Erste napi hírlevelében. A felek között a tárgyalások a legutóbbi beszámolók szerint július 25-én folytatódhatnak, mely azért is érdekes lehet, mert legutóbb Sanader bűnösségét a horvát legfelsőbb bíróság is kimondta.

Kidurran a kínai naplufi?

Tavaly valósággal szárnyaltak a napenergia cégek részvényei, azonban idén kettészakadt a mezőny. Míg az amerikai társaságok részvényei idén is jól teljesítenek, addig, a kínai vállalatok iránti érdeklődés látványosan megcsappant.

Európába jön a Netflix

Több mint a duplázódott a Netflix nyeresége a második negyedévben - derül ki a cég tegnap este közétett gyorsjelentéséből. Az előfizetők száma a vártnál erősebben emelkedett Amerikában, pedig hagyományosan az április-júniusi időszak a leggyengébb a vállalatnál az előfizetői létszám növekedése szempontjából. Szeptemberben pedig Európában terjeszkedik, ami újabb lökést adhat a növekedésnek. A negyedéves eredményekre kismértékben emelkedett csak az árfolyam, de az elmúlt egy évben így is több mint 70%-kal drágultak a részvények.

Végleg felszámolja egyik üzletágát a Credit Suisse

A svájci Credit Suisse 2008 óta nem látott veszteségről adott számot az idei második negyedévre vonatkozóan, ugyanis az időszakban jelentős jogi költségeket számoltak el a 2,5 milliárd dolláros amerikai büntetés miatt. Az elemzői becslésnél nagyobb veszteségről adtak számot. A pénzintézet azt is bejelentette, hogy eladják a nyersanyagkereskedési üzletágat.

A nehezén már túl van az arany

Bár a befektetők tovább adták a sárga nemesfémet, a feltörekvő országokból érkező keresletnek köszönhetően stabilizálódott az arany árfolyama az év eddigi részében - írja a marketwatch.com a Bank of America Merrill Lynch elemzésére hivatkozva.

Teljes gőzzel készül az Apple az új iPhone-ra

Már készül az Apple az új okostelefonja bevezetésére. A menedzsment optimista, az eredetileg tervezettnél többet gyárthat a nagykijelzős okostelefonjaiból, amiket az őszre vár mindenki. Az év végéig 70-80 millió darab készülék gyártását rendelte meg a beszállítóitól, 20 millióval többet, mint korábban - tudta meg a The Wall Street Journal.

Figyelmeztető jelek! - Már hátrálnak a befektetők

A Fed eszközvásárlási programjának októberi potenciális kifutása, valamint a jegybank esetleges korábbi kamatemelésre vonatkozó utalása mindeddig nem okozott komolyabb riadalmat a befektetők körében, az amerikai indexek az utóbbi napokban is folytatták az emelkedést. Vannak azonban olyan eszközök, melyek viselkedése már arra utal, hogy a befektetők elkezdtek felkészülni egy alacsonyabb likviditással jellemezhető piaci környezetre: az utóbbi időszakban a kispapírok és a bóvli kötvények is elkezdtek látványosan alulteljesíteni. Az említett kockázatos eszközök alulteljesítése jó eséllyel az elkövetkező hónapokban is folytatódhat, ahogy közeledik a Fed programjának kifutása, a szigorodó monetáris politika pedig könnyem meghozhatja a régóta várt jelentősebb korrekciót a részvényekben.

Eséssel indult a hét az amerikai tőzsdéken

Az erősödő geopolitikai kockázatok közepette eséssel indították a hetet az irányadó amerikai indexek. Sem fontos makroadatok, sem pedig vállalati gyorsjelentések nem befolyásolták a hangulatot, de a héten még jöhetnek meglepetések.

Köddé váltak a befektetők: eltűnt a forgalom a tőzsdéről

A pénteki jelentősebb emelkedést követően ma kisebb korrekció figyelhető meg az amerikai tőzsdéken, ennek mértéke azonban egyelőre nem jelentős. Európában összességében negatív hangulatban telt a kereskedés, míg idehaza egy igencsak izgalommentes nap után a BUX enyhe emelkedést tudott összehozni, roppant alacsony forgalom mellett. A vezető papírok mindegyike a pénteki záróértéke környékén fejezte be a kereskedést.

Fokozódik a bizonytalanság a tőzsdéken (Quaestor)

A múlt hét csütörtöki repülőgép szerencsétlenség óta egyre erősödik a bizonytalanság a részvénypiacokon, a konfliktuskerülés jellemzi a befektetőket az egyre súlyosbodó nemzetközi konfliktusok miatt. Az előttünk álló napokban az újonnan megjelentő makrogazdasági adatok mellett a vállalati gyorsjelentések állhatnak majd a figyelem középpontjában a Quaestor e heti piaci kitekintője szerint.

70% 3 hét alatt - Még most sem késő beszállni!

Egyre több elemző követi a GoPro papírjait, van közöttük olyan is, aki szerint az elmúlt 3 hét ralija után még több, mint 20 százalékot emelkedhet a részvények árfolyama.

Szédítő pofont kapott az orosz tőzsde

A napokban bejelentett amerikai szankciók kapcsán tette közzé értékelését a Morgan Stanley elemző csapata az orosz részvényekre vonatkozóan, a szakértők egyértelműen negatívnak látják a vállalatokra kivetett korlátozó intézkedéseket, elsősorban a szűkülő forrásbevonási lehetőségek, a potenciálisan megemelkedő finanszírozási költségek, valamint az esetleges újabb szankciók kockázata miatt. Az olajcégek között a Rosznyeftet érinthetik legérzékenyebben a szankciók, de a listára felkerült bankoknál is jelentősebb adósság lejáratok várhatók.

Még mindig nagy üzlet a gyerekjáték

Jól alakulnak a Transformers, a Pókember és az Én kicsi pónim eladásai, a második legnagyobb amerikai játékgyártó eladásai szépen bővültek.

Az OTP több száz milliós tendert nyert

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által, az on-line bankkártyás fizetéshez (VPOS) szükséges banki szolgáltatásokra kiírt tendert, egyedüli ajánlattevőként az OTP Bank Nyrt. nyerte meg.

Jöhetnek a fapados Opelek!

A Dacia sikerén felbuzdulva most az Opel is olcsó modellekkel lépne piacra, írja a Financial Times.

Az Aegonhoz kerülnek a CIG EMABIT lakossági ügyfelei

A CIG Pannónia nem-életbiztosítással foglalkozó leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) döntött arról, hogy az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-re ruházza át lakossági állományát a felügyeleti engedély megszerzésének függvényében és hatályával - közölte a két biztosító.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.